Farkas Örs politikai elemző szerint a szocialisták a parlamenti választások legnagyobb vesztesei, és véleménye szerint innen már nem tudnak felállni.

Farkas Örs hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, a baloldalnak nincs olyan karizmatikus vezetője, aki össze tudná fogni. A baloldali szavazók talán még mindig Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét tudják vezetőként elképzelni annak ellenére, hogy ő a legelutasítottabb pártvezető – fűzte hozzá.

Politikai elemző: a baloldalnak nincs olyan karizmatikus vezetője, aki össze tudná őket fogni

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az elemző szerint a választási eredmények megtámadása csak politikai akció, a végeredmény elutasításának kifejezése, de várhatóan nem lesz majd konkrét következménye.

Farkas Örs a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a Jobbik nem szerepelt rosszabbul, mint négy éve. Viszont a párt nem tudott profitálni a migráció témájából, amely egy klasszikus szélsőjobboldali téma, és egész Európában a szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez vezetett.

A 2018. április 8-i parlamenti választás a Fidesz-KDNP ismételt kétharmados győzelmét hozta. Az országos listákra leadott szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a Fidesz-KDNP 49,27 százalékos eredményt ért el, a Jobbikra a választópolgárok 19,06 százaléka voksolt, az MSZP-Párbeszédre 11,91, az LMP-re 7,06, a DK-ra 5,37 százalék. A kormánypártok – a 106 egyéni választókerületből 91-ben győzelmet elérve – összesen 133 országgyűlési mandátumot szereztek, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
A Gyurcsány viszont bement a hátukon...
De nem, felejtős mind! Nem a baloldalnak kell összefogni, hanem az embereknek, a népnek, a tömegnek! Az pedig megtörtént. Majd lesznek vezetőik is, remélhetően többen!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Jé megtalálta csőben a lyukat 2010. óta ugatom NINCS EGY EMBER AKI MÖGÉ A BALOLDAL BEÁLLHATNA !!!
kereső
@JAJMÁR: iggen megmérette magát, és az mszp-től kezdve a dk-án át az együttig ,a momentumosok támogatásával meg is van a mandátum.Csak reálisan,ha kérhetném.Csárdi győzelme nem az lmp győzelme.
cs.n.
Miért hír minden nap az, hogy éppen melyik fideszbuzi elemző/szakértő mit mondott a fideszbuzi közmédia valamelyik műsorában? Ugyanazokat hívják mindig ugyanazokba a műsorokba, akit érdekel, nézze, hallgassa. Ez már unalmasabb, mint a celebfotók.
papa.49
@cs.n.: Azokon néha egészen jó csajokat látni, megszólalni meg úgyse tudnak ))))))))))
JAJMÁR
@kereső: Arra utaltam, hogy a Gyurcsány nem indult egyéniben, ő nem mérette meg magát. A Csárdi nyert.
A Szél Bernadett elindult egyéniben, - mert gondolom egy pártelnöknek kell ennyi bátorság - és veszített! Mégis többre tartom, mint aki el se mert indulni :)

A pártlista más történet. Ott egyébként az lmp javított.
Már ha elfogadjuk ezt a torz választási eredményt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.