Ha a miskolci és budakeszi körzetben ellenzéki győzelem született volna, nincs meg a kétharmad. Ehhez mondjuk koordináltabb ellenzéki indulás és kevesebb kamupárt kellett volna.

A 24.hu cikke szerint mindössze 425 szavazaton múlott, hogy ne legyen meg a Fidesznek az újabb kétharmada. 

425 szavazaton múlt a kétharmad

Fotó: pixabay.com CCO

Ehhez az ellenzéknek jobban kellett volna koordinálnia a miskolci 1-es és a budakeszi körzetben, ahol a kormánypárti és a legesélyesebb jelöltek közt 127, illetve 296 szavazatnyi különbség maradt szombatra. 

Az alacsony számokat az okozta, hogy múlt hét szombaton keverték be a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő, valamint az átjelentkezett szavazók voksait az adott szavazókörzetekbe. 

A lap szerint jól látszik, hogy a külföldön élő magyarok nem nagyon voksoltak a kormánypártra, míg a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyarok (akik csak pártlistára szavazhatnak) a leadott 224 ezer levélszavazatból 216 ezret a Fidesznek adtak. 

A lap úgy látja, ha ebben a két körzetben az ellenzéki pártok jobban koordináltak volna egymással bal és jobboldalon egyaránt, valamint a kamupártok indulóit is ki lehetett volna valahogy szűrni, akkor a Fidesz csak 132 mandátumhoz jut, amivel nincs meg a parlamenti kétharmada.

A 24.hu cikke szerint ugyanakkor a Fidesz készülhetett erre a szcenárióra is, ugyanis idén lehetett először a nemzetiségeknek kedvezményes kvótán keresztül parlamenti mandátumot szereznie – vagyis nem 93, hanem csak 92 országos listás mandátum volt. Ezt pedig Ritter Imre, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának nemzetiségi jelöltje vitte, aki civilben fideszes polgármester-jelölt volt 2010-ben Budaörsön, de ma is Fidesz-tag. (Ritter 26 ezernél több szavazatot kapott, a kedvezményes mandátum megnyeréhez 23 ezernél egy kevéssel több voks elég volt.)

A cikk szerint "a Fidesz-KDNP a magyarországi lakcímmel rendelkezők szavazatainak 47,36 százalékát begyűjtve ért el kétharmados többséget, de a határon túli levélszavazatokkal együtt sincs meg végül az 50 százalékos szavazataránya. A kétharmadhoz azonban ez is elég volt – csakúgy, mint 2014-ben, amikor a belföldi szavazatok 43,55 százaléka vezetett ide" – summázza a 24.hu a választást.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Na, ennyit az "elsöprő" győzelemről!
Részemről szakadjon az ég az LMP-re, miattuk nem győzött az ellenzék a körzetünkben. Viszont a jelöltjük listán besétált jó pénzért a parlamentbe, és majd támogatja Orbánt, ha szükséges.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@csipetke: Az lehet, de ok csak 1x szavazhattak levelben listara.
Akiket buszokkal hoztak be, azok be lettek jelentve fiktiv lakcimre, es szavazhattak listara + egyenire IS. Ezenkivel meg az is lehet hogy levelben is szavaztak. Na az lenne aztan a csucs. Nem is lakik itt eletvitel szeruen, nem adozik itt, meg magyarul se beszel. Es 3 szavazatot ad le. Ezert kel ezeket az ugyeket kivizsgalni.
Desischado
Az egész rendszer maga a csalás. És hány ellenzéki szavazat tűnt el, lett érvénytelen, arról miért nincs szó? Az lmp volt a ráadás a jobbikkal együtt. Szép kis szavazás! Meg kell ismételni az egész szavazást!
Yoda69
@Desischado: A szavazat ismetles azokkal a feltetelekkel amit a frideSS krealt nem jarhato ut. Ugyanez lenne az eredmeny vagy talan rosszabb.
Azokban a korzetekben KELL megismetelni a szavazast, ahol bizonyithato a csalas. Igy nem veszelyeztetne a mar bejutott ellenzeki gyoztest, viszonte eselyt jelentene hogy a fideSS elveszitse azt a mandatumot amit csalassal nyert. Igy legalabb a 2/3 megakadalyozhato lenne.
tudode
Azért lesz még itt, ott I D Ő K Ö Z I .. választás, és Kész-hez hasonlóan le lehet csípni tőlük azt a MATEMATIKAI CSODÁNAK tűnő 133.-at!
simmering73
Érdekes ez a 425 szavazat, éppen annyira, mint ahogy négy éve Kunhalmi 55 szavazaton bukta el akkor a választást a 18. kerületben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.