Szombaton ott voltam a Kossuth téren és azt éreztem, jó helyen vagyok... Ostoba módon fellátogattam az Origo honlapjára, ahol minősíthetetlen stílusban beszéltek rólunk: rólunk, magyarokról. Azokról a magyarokról, akik nem a Fideszre szavaztak. Akiket nem tudtak megnyerni a gyűlöletkampánnyal, a megfélemlítéssel vagy éppen egy kis összegű Erzsébet-utalvánnyal. Akik önszántukból, saját költségükön utaztak fel a tüntetés helyszínére. Aztán vasárnap korán reggel már szembejött velem Rogán Antal “minőségi” véleménye is, miszerint a tüntetésen mindenki Soros embere volt, sőt, mi több, lassan már én magam vagyok Soros György, annak ellenére, hogy nem is tudtam róla, majd rövidre zárta annyival, hogy mi, akik kint voltunk, politikai bolhacirkuszt csináltunk. Bár, persze, mit is várhattunk? Bocsánatkérést semmiképpen, belátást meg aztán pláne. Egy valamit viszont hozzáfűznék: egyetlen magyar ember sem érdemli, hogy így beszéljenek vele/róla. Nemcsak, hogy méltatlan, ráadásul még hazugság...

Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Shikari: Vitatkoznék veled...itt nem voltak buszok, külföldről idehozott bérmenetelők...mégis jóval többen voltak mint a bégetők a birkamenetben!!! Tudom fricska ez erősen hogy pénzzel szervezéssel harmad annyi embert sem tudott a fidesz "mozgósítani" a hülye menetelésre...dehát ez van!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemfideszes
@division: Állítasz valamit, aztán bedugod a fejed a "homokba" és nem vagy kíváncsi a cáfolatra. Ez aztán a vita kultúra. De ha már nem kérsz linket, engedj meg egy idézetet:
"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed"... orbán viktor 2007
Zsótikától már inkább nem is idéznék.
nemfideszes
@Shikari: Látom az arab számok téged is zavarnak. Talán méllyedj el egy kicsit mondjuk a holland választási rendszerben.
"Ez valószínűleg az az ország, ahol a cigányok és a migrik teljes egészében beilleszkedtek! "... érdekes ezt olvasni, annak fényében, hogy a fityesz kilóra vette meg a cigányok szavazatait.
Farkas Flóri vezette Lungo Drom, vagy a bűnözők irányította Romano Kraj, ezek bizony mind a filyeszt támogatták.
division
@nemfideszes: Láttam már azt a videót ahol direkt ilyen sötét emberekkel akarják bemutatni kik is szavaztak a Fideszre. Ilyenek mindkét oldalon vannak, kiemelni direkt ezeket végtelen butaságra vall.
division
@silber13: Én jóval többet is tudnék.
JAJMÁR
@division: 01:48 Igazad van, ne általánosítsunk. Nekem is vannak nagyon jó barátaim - és a fidesznyikre szavaztak -, akik amúgy egész értelmes emberek. Hát nem is értem... :)))
A legjobb barátnőm is. Attól nekem még ő a legjobb barátnőm.
Ne általánosítsunk, de azért átlagoljunk, és ez az átlag még sokkal jobban lefedi a valóságot, mint a kormány átlagolásai :)
Szóval, ha iskolai végzettség szerint átlagolunk, akkor bizony a fidesz szavazói az alsó övezetben vannak.
Ha jövedelem szerint átlagolunk, akkor a fidesz szavazói a legalsó övezetben vannak.
Még úgy is, hogy a kedvezményezettek is ott vannak, még ők se tudják őket felemelni.

Ez tény. Kimutatható!
Az értelmes emberek többsége nem megvezethető!
Yoda69
Valaha az origo volt a kezdooldalam, hosszu evekig. Ma ott tartok hogy a web-es NO GO ZONA.

roggyant tonyo meg mi mast is mondhatna. Tolnia kell a mantrat a birkaknak.
Szombaton ujra talalkozunk a Kossuth teren!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.