12-en listás szavazólap helyett is egyénit kaptak, emiatt végül 85 szavazat érvénytelen lett. vasárnapi választás után sorjáztak a hírek arról, mennyi furcsaság történt egyes szavazókörökben. Több mint 700 olyan szavazókör volt, ahol feltűnően sok lett az érvénytelen szavazatok száma, amelynek az oka az lehetett, hogy több szavazókörben egyszerűen nem tudták, hogyan kell a választást lebonyolítani. A pártok közül többen is jelezték, hogy mindezek miatt fellebbezni fognak, lassan pedig elkezdenek szállingózni az első döntések ezekben az ügyekben.

(Forrás: 444.hu, RonaGyuri által)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Pityi Patykó mutykója

A derék NVB vezér már-mát Polt szintjén gátlástalan

Mint ismert a választásokon számos esetben – szakértői becslések szerint valószínű majd ezer helyen – az SzSzB-k elképesztően nagy hibát követtek el: nem a megfelelő szavazólapokat adták a szavazópolgároknak, ezzel megakadályozván őket a állampolgári joguk gyakorlásában, s érvénytelenné tették a szavazásról szóló jegyzőkönyvet. Nem kell jogász-zseninek lenni, hogy egyértelmű legyen a hiba nem korrigálható, így az ilyen helyeken a szavazást meg kell ismételni. Ahhoz sem kell nagy ész, hogy egyértelmű kell legyen, hogy az ilyen esetek kivizsgálása és az intézkedések megtétele az illetékes választási bizottságok elsősorban a derék „főállású” NVB joga és kötelezettsége. Pontosabban csak lenne. Ugyanis a derék elnöke, a magyar államigazgatás szégyene – aki mellpékesen a közszolgálatinak csúfolt egyetem első ember is -, ez a harmadrangú ócska pártkatona HÁRÍT.
Nem csak, hogy nem intézkedett saját hatáskörében, de megpróbálja lesöpörni a vonatkozó panaszokat is.
Már azzal is durván megsértették a jogot, hogy „ nem akartak foglalkozni a panaszokkal, mondván, hogy a nem csatoltak elég bizonyítékot, a számadatokból pedig önmagában nem következik szerintük jogsértés. ”.
Majd hosszas vacakolás után beismerték, hogy elég egyértelmű a dolog, de a választás megismétléséről nem intézkedtek mondván – most fijjej Wazze -: „eredeti beadvány erre a kérelemre nem vonatkozott”! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél