Szijjártó Péter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Soros György megbeszélést folytatott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, elmondta, két olyan emberről van szó, akik szélsőségesen bevándorláspártiak.

"Tudjuk azt is, hogy mindketten a magyar kormány és a magyar migrációs politika eltökélt ellenségei" – mondta, hozzátéve, hogy mindketten az újraválasztott kormány bukását óhajtották.

Hozzátette, hogy a Fidesz-KDNP történelmi győzelmet aratott a választásokon, amit Soros György, Frans Timmermans és az általuk támogatott civil szervezetek nem tudnak vagy nem akarnak elfogadni.

Szijjártó: Soros György nem akarja elfogadni a magyar választás eredményét

Fotó: MTI/EPA

Kérdésre úgy fogalmazott, az a nyomásgyakorlás, ami a magyar kormányt éri a migrációs politikája miatt, továbbra is fennmarad, sőt fokozódni fog.

Ugyanakkor a kormány – a választásokon való rekord részvételnek és rekord szavazati aránynak köszönhetően – egy olyan társadalmi támogatottságot tudhat maga mögött, amivel még a legerősebb nyomásnak is ellen tud állni.

A tárcavezető az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásával kapcsolatban elmondta, az egyeztetésen Szíriáról is tárgyaltak. Világossá tették, hogy a vegyi fegyverek bevetését elutasítják, súlyos bűncselekménynek tekintik, és az elkövetők nem maradhatnak büntetlenül.

Hozzátette, elhangzott az is, a politikai és a békés megoldás a cél Szíriában, hogy az elmenekült emberek újra visszatérhessenek és biztonságban élhessenek.

Kitért arra is, a szíriai vegyifegyver-létesítmények elleni szombat hajnali amerikai-brit-francia légicsapások egyetlen célja a megtorláson kívül a következő vegyi támadások megelőzése.

A miniszter hangsúlyozta, Oroszország szerepe a kérdésben megkerülhetetlen, és a rendezésre tett erőfeszítések akkor tudnak hatékonyak lenni, ha a keleti és a nyugati hatalmak együtt tudnak működni.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Szargyártó ezt mind magadtól találtad ki ??? Valami újabb mese nincs ???
Kevés, nagyon kevés VAGY ZELÉSFUTSALOSMAJOM !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Petike! Ha Soros György szavazott volna, ugyanannyi lett volna az Ő szavazata, is mint az enyém, a szomszédasszonyomé, vagy bármelyik kettős állampolgáré!
Ja, Ő még tud magyarul, és nem tartja a markát!
Egy bűne van! A rátok költött pénzt értelmesebben is elkölthette volna!
desiro
petike idesanyád még jól van, vagy már forog a sírjában???
én a TE helyedben nagyon szégyelném magam amiért ilyen hülye vagy!!!
CsipkeRózsa
Ezt mondta Kovács Zoltán szóvivő is, megtanulták a leckét.
tudode
Navracsics, és Lázár a legjobb felfogású Fidesz-fan
.
A tiszteletreméltó Soros György, aki nem BÁNJA, hogy a "falusi gyerekek" lenyúlták, és ki meri mondani, hogy NINCS KEDVÉRE ez a brancs!
.
Elfelejtették a magyar nyelvet, vagy nem jut el a tudatátukig, hogy NARANCSKÖDÖT PISZKÁLNAK a .. S o r o s s a l, .. az Ahmed H-val, azokkal a migránsokkal, akiknek eszük ágában sincs LEOEPEDNI ezen a .. n y o m o r t a n y á n, ahol több a röff, röff, mint az értelmes szó, a tolerancia, a diplomácia, stb, . C S A K .. O1G vakcina, amely károsan hat a MEGÉLHETÉSI ÚJ GAZDAGOKRA, mert van .. m i t .. f é l t e n i ü k!!!
.
Tehát úgy van/lehet SOROSNAK terve, mint .. O R B Á N N A K az EU-ban hatlövetűje:
.
-------NAVRACSICS TIBOR ISMÉT MEGERŐSÍTETTE: NINCS SEMMIFÉLE SOROS-TERV
alfahir.hu/2017/10/06/soros_terv_navracsics_tibor_europai_bizottsag_kamu_bevandorlas_fidesz
.
Ponyemáj, daszvidanije! Pofa be, roló le!
.
A .. S Ü K E T E L É S .. helyett végre 13. évi .. k i r á l y s á g ..után SZOLGÁLJÁK A NÉPET addig, amíg nem kapják ki "ezeket" a szószék melől!
tudode
@tudode: .
Jav. Gépelési hiba!
.
akiknek eszük ágában sincs "LETELEPEDNI" ezen a .. n y o m o r t a n y á n
Eladott Ország
Csakhogy a magyar emberek abban a formában, ahogyan ők hivatkoznak rá, egyáltalán nem döntöttek. És hiába akadt be Szijjártópéternek Nagy-Britannia vagy Franciaország, ahol ennyi szavazattal nem kétharmaduk, hanem 85%-os többségük lenne a törvényhozásban, nincs egyetlen olyan európai ország sem, ahol annyira torzítana a választási rendszer, mint Magyarországon. Az Euronews tegnap tette közzé az alábbi grafikont, ami pontosan megmutatja, hogy sehol nem akkora az eltérés a szavazatok aránya és a mandátumok aránya között a nyertes párt esetében, mint nálunk. Én meg azért Nagy-Britanniával se nagyon vagánykodnék a helyükben, ugyanis az ott kalandozó magyarok szavazatai alapján a Fidesz-KDNP örökbecsű pártszövetség parlamentbe sem jutott volna.
static.euronews.com/articles/stories/03/12/93/78/880x495_cmsv2_0fb1d864-1186-551e-a940-536277a4601f-3129378.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.