Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán kedden megjelent közleményben.

Áder János felkérte Orbán Viktort a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – ekkor ül össze az új Országgyűlés

Áder János és Orbán Viktor a Parlamentben 2017. május 8-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze.

Az új Országgyűlés május 8-án, 10 órakor kezdi meg munkáját

- olvasható az államfő kommünikéjében.

Áder János ezzel egy időben az Országgyűlésbe bejutott, országos listáról mandátumot szerző pártok és pártszövetségek listavezetőit levélben kérte fel, hogy kezdjék meg az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztető tárgyalásokat.

A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart.

Áder János felkérte Orbán Viktort a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – ekkor ül össze az új Országgyűlés

Fotó: Pixabay cco

A köztársasági elnök az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges.

Szintén az alakuló ülésen választják meg – az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – titkos szavazással a házelnököt, valamint nyílt szavazással az alelnököket és a jegyzőket. Közös indítvány híján a legnagyobb létszámú képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére indítványt tenni. Ez esetben az alelnököket és a jegyzőket már az ő javaslatára választják meg, a frakcióvélemények meghallgatása után. A háznagyot a házelnök javaslatára választják meg.

A megválasztott képviselők megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be.

Az alakuló ülést az államfő nyitja meg, majd tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről. A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be a választásról az Országgyűlésnek.

A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról.

Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.

Az április 8-i parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 133 országgyűlési mandátumot szerzett, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

Forrás: MTI

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dodóka
G. Orbán megkezdi a kormányalakítási tárgyalásokat magával.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Egy normális Országban újra kellene rendezni a szavazást,és egyenlő feltételekkel,ezt jelenthetné be a köztársasági elnökünk.
bakegya
@lampa laz: sajnálom -leszedték-de a fasen talán még fent van-Az erdélyi levélszavazóknak egy sima gyűjtőpontra(és nem a hivatalosan ackreditált magyar konzulátusra) orbán személyesen gyűjtette be a borítékokat és nem volt szabad leragasztani-simán megcsinálták a 99%-os fityiSS-RE SZAVAZÓK TÖMEGÉT-ezt adja közre a cikk-
lampa laz
@bakegya: Köszi, közben @kulabombaafityiszre-től megkaptam a linket.
bakegya
@lampa laz: a minimum kell hogy legyen-Straszburgba menni ezzel a mocskos közjátékukkal-
Ó-buda
@Borsodi: persze ehhez gerinc kellene ! Ha gerinces lenne akkor beirná magát a Magyar Történelembe...
Borsodi
@Ó-buda: Orbán beírta magát rendesen,fogják még emlegetni azok is akik most mellüket verve ellenségnek kiáltják ki azokat akik tüntetnek a változás reményében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.