Jogerősen pert nyert az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Németh Szilárd ellen 2018. április 17-én. A Fidesz alelnökének nyilvánosan meg kell követnie az EKINT-et a hamis tényállításai miatt.

Az Eötvös Károly Intézet közleményében az írja, hogy azért perelte be tavaly Németh Szilárdot, mert 2017. március 17-én a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy a Közhasznúsági jelentésükben meghatározottnál sokkal, de sokkal nagyobb lóvét kaptunk Soros György alapítványaitól.

„Súlyos vád, amely ha igaz lenne, akkor meghamisítottuk volna a közhasznúsági jelentésünket.

Ezt az állítását azzal tetézte, hogy mindezt a nemzetbiztonsági szolgálatoktól tudja, mégpedig úgy, hogy a szolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amit az ellenzéki képviselők is hallottak” – írja az intézet. 

Az EKINT első fokon megnyerte a pert a Fővárosi Törvényszéken. Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani.

Sorosozásért kell fizetnie Németh Szilárdnak

Az intézet szerint a híresztelése azért is fenyegető, mert jogszerűen csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, gonosztevőket szabad lehallgatni. Szél Bernadett, a bizottság tagja korábban sajtótájékoztatón közölte, hogy a bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint az Eötvös Károly Intézetről a bizottság ülésein szó sem esett.

Mindezek következtében Németh Szilárdnak hamis tényállításai miatt nyilvánosan meg kell követnie az Eötvös Károly Intézetet és sérelemdíjat is fizetnie kell.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

(ekint.org)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Németh Szilárd--mit lehet ehhez hozzátenni?
Még a klaviatúra is szégyelli magát, mikor az ember rajta keresztül egyáltalán csak említi ezt a barmot. Pártja EGYIK díszpéldánya.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus1
leszarja - ez már nem hírértékű. A bírságot meg fizetik a zemberek...
csipetke
Na végre,hogy ilyesmi is történik.Ezt szívesen olvassuk...Több ilyen hírt!
namihami
Németh Szilárd--mit lehet ehhez hozzátenni?
Még a klaviatúra is szégyelli magát, mikor az ember rajta keresztül egyáltalán csak említi ezt a barmot. Pártja EGYIK díszpéldánya.
Yoda69
@csipetke: A "koz"teveben ezt nem fogjak bemutatni.
papa.49
Az állam a jobb zsebéből, átteszi az összeget a bal zsebébe, ennyi a történet !!!
cikicakk55
Ezt a túltenyésztett példányt nem kéne mutogatni. Már a nevétől vírusos lesz a gépem,a fényképétől meg füstöl az alaplap. A nyugdíjunkból a netre alig telik,nem,hogy egy új gépre. Német Disznó Sziszit meg azért is el kell ítélni,mert a bizottságról is hazudott,nem csak az Egyetemről. A buntijét meg nem közpénzből kéne kifizetni. Ennek a túltáplált vízilónak még egyetlen mondata sem volt igaz. Az eszét ha volt is valaha már sportoló korában beturmixolták a fejében a rá mért ütésekkel. A rengeteg alkohol meg segített az összezutyult elegyet felhígítani. Így nem csoda ha egy túlkoros óvodásként viselkedik. Csak rá kell nézni( már akinek van hozzá gyomra) látszik rajta,hogy annyi talán tud,hogy Budapest Magyarország fővárosa. Ennél tovább nem is szabad kérdezni semmiről.
csipetke
@Yoda69: 9:17 A köztv-ben biztos hogy nem.Ott csak a vezír valagának a fényesre nyalása megy,naponta minimum 3x.
@namihami: 9:05 Hát ja.Ő a nemzeti zsírosbödön.
Borsodi
@csipetke: Az érdekes,hogy külföldön tisztán látják,milyen is Orbán valójában.Erre Magyarországon a reakció nem igaz ez a felvétel.Sajnos igaz.!
www.youtube.com/watch?v=kJbAt48ZZWw
lusta
Hát ez a nagy magyar színtiszta valóság. A bírósági döntésre 1 (egy) évet kellett várni.
papa.49
@png: Hú ez borzalmas, gyereknek ne mutasd mert megáll a növésben !!!
csipetke
@Borsodi: 13:51 Jó ez a videó.Ezt tanította neki Finkelstein.Külföldön is tudják,hogy milyen orbán,de ugyanúgy nem tehetnek semmit,mint mi.
papa.49
@babp1982: Nem ismerted fel ??
Hát a rezsiszarágyú !!!
nezelodo
Baj lesz ebből Sziszi! Kidumálod, hogy a fidesz házi használatra tartja a titkosszolgálatokat! Mit szól ehhez a vajda? Vagy összetévesztetted az UDZ RT-vel a szolgálatokat? Ennyire nagy a zavar a hájjal párnázott gömbölyű csontok alatt?
Ettől már csak az röhelyesebb, hogy tegnap láttam a tv-ben hogy többen megsértődtek, hogy a Soros Növendék Bandzsa Marcsi listájából lemaradtak! Megszerethették az új kérelmezők a listákat, volt rajta ismerős is, a nagyapja még a Rákosi kulák listáján is rajta volt, érthető, hogy nem akar a másik pszichopata lajstromából kimaradni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.