Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten újságíróknak azt mondta: a történelmi jelentőségű, és történelmi győzelmet hozó magyar választás után "elég érdekesen" alakulnak az európai fejlemények.

Szijjártó: "mi szeretjük a saját hazánkat, és nem fogjuk átadni azt másoknak"

Fotó: MTI/EPA

A külügyminiszter négy pontot sorolt fel: egyesek kétségbe vonják a magyar választás végeredményét, annak ellenére, hogy az első és a második helyezett között 1,7 millió szavazat volt; az Európai Parlament szabadságjogokkal foglalkozó bizottságának Magyarországgal szembeni eljárása négy nappal a választás után; egy héttel a választás után Soros György Brüsszelbe utazott az Európai Bizottság alelnökéhez; végül egy nappal Soros György brüsszeli látogatása után az Európai Parlament a Globális Migrációs Kompakt támogatásáról tartott plenáris ülést.

Kedden az Európai Parlamentben egy határozattervezet is "előkerült", amely a migrációt emberi jogként kívánja beállítani, és a migráció pozitív hatásairól értekezik – mondta Szijjártó Péter. Az európai parlamenti vita is világosan mutatja, hogy Brüsszel és az ENSZ ugyanazt akarják, azt, hogy illegális bevándorlók jöjjenek Európába – emlékeztetett.

A külügyminiszter hangsúlyozta: mindaz, ami a keddi európai parlamenti vitában kirajzolódott, ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekével.

Továbbra is a lehető leghatározottabban elutasítjuk, hogy a migrációt emberi jogként ismerjük el. Továbbra is visszautasítjuk, hogy a migráció pozitív folyamat

- hangsúlyozta.

A tárcavezető hozzátette:

követeljük, hogy amikor a migrációval foglalkozunk, akkor a saját polgárainak biztonságát helyezzük az első helyre. Magyarország így fog tenni a jövőben is

Szijjártó Péter két kérdést fogalmazott meg:

ha a migrációnak csak pozitív hatásai vannak, akkor hogyan lehet az, hogy az elmúlt két és fél évben Európában 330-an haltak meg olyan terrortámadásokban, amelyeket migrációs hátterű személyek követtek el?

Vajon Soros György és az ő emberei az Európai Parlamentben miért egyes európai uniós országok ellen harcolnak, és miért nem a terrorizmussal szemben lépnek fel – kérdezte.

A miniszter visszautasította azt a megközelítést, hogy a migráció a jó válasz a népesedési és a munkaerőpiaci kihívásokra, kiemelte: Magyarországon a népesedési és munkaerőpiaci kihívásokat a magyar emberekkel és magyar családokkal fogjuk megoldani. "Mi több magyar gyereket és több magyar családot szeretnénk és nem több migránst Magyarországon. Mi szeretjük a saját hazánkat és nem fogjuk átadni azt másoknak" – jelentette ki.

Bárhányszor megy Soros György Brüsszelbe, bárhányszor tűzik napirendre az illegális bevándorlás kérdését, bárhány szövetségese van Soros Györgynek Brüsszelben, mi nem fogunk meghátrálni. Ide illegális bevándorló nem fog bejönni a jövőben sem

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Ha szeretnétek a hazátokat,nem loptatok volna el 1300 milliárd ft-ot,hanem beletoltátok volna oda,ahol szükség van rá.100 millió ft-ért ajándékozott orbán a Kárpátaljai gyerekeknek,kanyaró elleni oltást,a mieinknek meg hiánycikk a kötelező védőoltás.Ez csak egy példa a sok közül.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
percsi
Mi szeretjük a "saját" hazánkat, csak az a fránya több millió dolgozó ember, aki nem ránk szavazott, húzzon innen.
Kíváncsi lennék arra, mit kezdenének a közmunkásokkal és a határon túliakkal?
csipetke
Ha szeretnétek a hazátokat,nem loptatok volna el 1300 milliárd ft-ot,hanem beletoltátok volna oda,ahol szükség van rá.100 millió ft-ért ajándékozott orbán a Kárpátaljai gyerekeknek,kanyaró elleni oltást,a mieinknek meg hiánycikk a kötelező védőoltás.Ez csak egy példa a sok közül.
tudode
Mit is NEM ADNAK ÁT MÁSNAK, akkor, amikor
.
------ Orbán Viktor alaptörvénye érvénytelen. Magyarország alkotmányos válsághelyzetben
zarojel.hu/orban-viktor-alaptorvenye-ervenytelen-magyarorszag-alkotmanyos/
.
Az azért .. N É M I, .. N E M I .. T Ú L Z Á S, hogy "nem adlak másnak, nekem rendelet az élet", v kit, mit. a narancsköddé vált .. L U F I T !
Sámannus
Ez a suttyó má putyin nevében beszél. Sem orbánnak, sem neki nincs identitása.
png
Mint amikor egy lufira aránytalanul kicsi arcot rajzolnak filctollal.
(Mikor írtad le utoljára, hogy "filctoll"? Én lehet, hogy most írtam le először életemben.
Leírom még egyszer, mert ki tudja, hogy mikor írhatom le újra az életemben.
Filctoll.)
Istvántóth
Nem is kell átadni , mi is szeretjük a hazánkat és senki sem fogja soha átadni senkinek .
Halkítsd már le magad középszemű ,vége a kampánynak ,népszavazás már volt
a felcsúti sc bukott kivénhedt focistája az eredményt már elvitte hátizsákban brüsszelbe hónapokkal ezelőtt .
simmering73
Csak benneteket nem szeret senki. Most voltam a dokinál felülvizsgálaton. 10-12 nyugdíjas közé kerültem. Szídták Orbánt és a fideszt úgy, mint a bokrot.
Ludmilla
hülye tarajos,senki nem kéri,főleg veletek együtt
csipetke
@simmering73: 13:46 Rengeteg emberrel találkozom nap mint nap,nagyon sűrűn szóba kerül a választás,de élő emberrel még egyikünk se futott össze.Ebből nekem az jön le,hogyha valaki a fideszre szavazott,az mára már szégyenli,amit meg is értek.
nemfideszes
@Shikari: Azt ugye tudod te félkegyelmű, hogy EU tagnak lenni nem kötelező! Ha viszont beléptél, akkor fogadd el a közös törvényeket és szabályokat is, ne csak a pénzt! A csuti g..i, ahhoz már gyáva, hogy kiléptesse az országot az EU-ból. Egyrészt nem lenne mit ellopni, másrészt nem verhetné a mellét az EU-s pénzek nélkül a béka segge alá süllyedő gazdaság miatt.
nemfideszes
@Shikari: Jogállamról majd akkor ugass kutya, amikor a kakadut Tarsoly Csaba mögé kötik a vezetőszárra!
nemfideszes
@Shikari: Először is, sehol, senki nem írta elő, hogy minden "migránst" be kell fogadnunk, csak azokat akik jogosultak a menekült státuszra. Ami amúgy keresztényi kötelesség, mely megegyezik az európai értékrenddel. Másodszor, a "kvóta" amiről folyamatosan ugattok, nem automatikus befogadásról szól, pusztán az adott számú menekült esetében, Magyarországnak kéne lefolytatnia a menekültügyi eljárást. Ami akár azzal is végződhet, hogy mindenkit kiutasítanak. Ezzel azon országok adminisztrációs terheit szeretnék csökkenteni ahol nagy a nyomás a sok menedékkérő miatt. Ezt pedig úgy hívják, hogy szolidaritás, de gondolom ez a szó sem szerepel a szótáratokban. Szolidaritás olyan országokkal melynek állampolgárai amúgy adójukkal Magyarországot is támogatják a kohéziós pénzek formájában.
Ha valaki mindezzel nincs tisztában az vagy egy idióta, vagy egy gerinctelen g..i, mint viktátor, és csak azért hazudik és csúsztat, hogy uszíthasson. Hogy lásd milyen rendes vagyok veled szemben, megadom a választási lehetőséget...
nemfideszes
@Shikari: Aki semmi kivetnivalót nem lát b. zsótika stílusában, az inkább ne ugasson modorról, mert csak magát teszi hiteltelenné. Úgyhogy tűrjél kutya!
tudode
2004. decembere óta a MINDENKORI KORMÁNYOK elmulasztották pl. a magyar EU-s állampolgárok tájékoztatását arról, hogy MIRŐL is SZÓL AZ EU Alkotmány!
.
Amely szerint nemcsak... J O G A, ... K Ö T E L E Z E T T S É G E I .. is vannak nemcsak a tagországoknak, az európai uniós állampolgároknak is.
.
Nem valószínű az, hogy LEGALÁBB az EU felépítésével, céljával tisztában lennének az állampolgárok:
.
A közel 500 oldalas EU Alkotmány lényege:
.
-----Miről szól az EU Alkotmány? (Információk, ismertető)
www.magyarkollegium.hu/pdf/torveny_eu3.pdf
.
Sajnálatos módon egy, két renitens tagország KÉPVISELŐI rengeteg időt vesznek el szinte minden szinten az EU normális működőképességétől!
.
Szijjártó vajon tudatában van annak, ha SOKAT KEKECKEDNEK értelmetlenül .. JOGGAL vágnak ki minket az EU-ból, aztán majd megízlelhetik a VELÜK EGYETÉRTŐK, hogy milyen érzés az, amikor ÁTLÉPI bármely állampolgár a MAGYAR HATÁRT a kis útlevelével!!!
.
Nem elég M E S É L N I .. arról, hogy SZERETJÜK MAGYARORSZÁGOT, az ország klf. képviseletében .. ú g y ... i s ... k e l l e n e ... c s e l e k e d n i ... az állandó kekeckedés helyett!

.

.
vadnarancs
Kisebbségben vagytok tarajos geci! Ha sokáig borzolod a kedélyeket, akkor a saját bőrödön fogod megtapasztalni a jó édes k..va anyátokat már!
mackoka46
Szeretik a hazájukat, sehol se tudnának ennyi pénzt büntetlenül ellopni, és despota módon a népet taposni.
babp1982
Látom szenvedtek a pöcsfejű fitymával-:))) Kéne szólni neki,hogy vége a választásoknak most pihenjen ki magát és mossa ki a sok szart a szájából mert mindenki messzire elkerúli a penetráns szaga miatt-:))
csipetke
@tudode: 17:01 Nagyon úgy tűnik,hogy az a cél,hogy kirakjanak minket az eu-ból,orbán már régóta putyin nyomában jár,mint a pincsikutya,lehet hogy még a farkát is csóválja,ha találkoznak.Pár éven belül orosz segget lehet nyalni újra.Már aki addig még ebben az országban fog élni
Hellcat
De miért teszitek tönkre ha annyira szeretitek?
percsi
@Shikari: Itt az ENSZ videó - Nem Soros hanem Orbán Viktor kezdeményezte a kvótarendszert. Tehát Ő indította el a lavinát. Így fogalmazott: A nemzetközi politika minden fontosabb szereplőjének be kell fogadnia a migránsok egy részét egy világkvótarendszer részeként. Most meg ellenzi, hazudozik!
www.youtube.com/watch?v=uZu7NOCNnTE
csipetke
@nemfideszes: 16:38 Sajnos itt nincsenek hangulatjelek,mert ezért küldenék neked egy rakás tapsoló tenyeret.Irtó idegesítő ez a seggfej,beszól mindenkinek,arrogáns,pökhendi,kiforgatja a másik szavát.Végre valaki helyretette.Köszönjük...
csipetke
@percsi: Ha nézel régebbi orbán videókat,nagyjából évente csinál a szájából segget.Amit tavaly állított,annak ma már pont az ellenkezőjét állítja.De mit lehet várni az ilyentől,aki párttitkártól fogva volt minden,csak akasztott ember nem.Bár még lehet
percsi
@csipetke: A videókat terjeszteni kell, mert a mi szavunk nem ér semmit, azt érjük el, hogy lehordanak mindennek. Hát akkor hallgassák azt, akiben vakon bíznak.
F_Viktor
Csak két mondatára reagálnék:
"...az elmúlt két és fél évben Európában 330-an haltak meg olyan terrortámadásokban, amelyeket migrációs hátterű személyek követtek el?"

Tökorrú, ha megnézed a statisztikát, az egészségügyi ténykedésetek miatt Magyarországon az elmúlt két évben többen haltak meg értelmetlenül, mint Európában(!!) terrortámadásban 2,5 év alatt!!!

"Magyarországon a népesedési és munkaerőpiaci kihívásokat a magyar emberekkel és magyar családokkal fogjuk megoldani."

Esetleg úgy, ha felemelitek a nyugdíj korhatárt 80 évre, de ekkor is 15 év múlva nem lesz aki dolgozzon nektek!
terlasz
"hogyan lehet az, hogy az elmúlt két és fél évben Európában 330-an haltak meg olyan terrortámadásokban, amelyeket migrációs hátterű személyek követtek el?"
Hogyan lehet az, hogy Magyarországon tízszer annyian halnak meg egészségügyi ellátatlanság miatt? Ez ám az igazi népitás!
percsi
@Shikari: Orbán beszédét láthatod a videóban, ha hazugság, akkor Orbán hazugsága!
Vedd ki a homokból a fejed, nézz szembe a valósággal! A politikusokban nem szabad megbízni, minden lépésüket figyelnünk kell. Nézd meg a videót, a közös jövőnk a tét!
havasigyopár
Ami azt illeti, jól bebetonozták magukat ezzel a választási törvénnyel és a külföldi szavazatokkal. Ezt kettőt kellene megszüntetni és sehol nem lennének.
kereső
@Shikari: 08:03, "Nekem tetszik Bayer stílusa, írásai és a kendőzetlen őszintesége. Tartanak is tőle a libsik nagyon!"
Te ilyen szemetet olvasol? Fene a gusztusodat! Hogy birod-mert,ezt csak öklendezve lehet elviselni.
Istvántóth
@percsi: Hát igen ,elég xar ügy hogy ezt az ensz videó ( én most látom először )
nem terjedt el az ellenzéki kampányban nagy nyilvánosság előtt .
Lehet kicsit máshogy alakult volna az eredmény .
Macskaszem
Nem kell átadni senkinek a hazánkat, ugyanis nem kell a kutyának se, te zseléfejű tapló. Az is menekül innen, aki ideszületett. Nincs az a hülye migráncs akinek Magyarország lenne a végső célja.
juttka
@Shikari: Okoska, ilyet senki nem ír elő nekünk, ezt csak a fityiszesek sulykolják a a hülyék fejébe, akik el is hiszik.
juttka
@Shikari: A törvényszegő bűnözőket éppen a kormányunk engedte be legálisan a letelepedési kötvényekkel!
Eladott Ország
Azon gondolkoztam, hogy maradt-e még valamirevaló ország vagy nemzetközi szervezet, amelyiket még ki lehetne oktatnunk. A Főoktató - Orbán - és segédje Szíjjártó már megmondta az EU-nak, a NATO-nak, az ENSZ-nek, a V4-eknek és Ukrajnának, nem beszélve Romániáról és Bulgáriáról, hogy mit kellene tenniük, hogy ne haragítsák magukra a Magyar Birodalmat.
cs.n.
@Shikari: A többség utálja Orbánt. Az meg a te dolgod, ha egy megrögzött hazudozónak hiszel. Tégy úgy, ha jól esik.
percsi
@Istvántóth: Sajnos és is csak két napja akadtam rá, most kerülhetett ki a Netre. Ez és még sok videó, migráns lista stb. titkosan vannak kezelve. Szomorú, de talán még nem késő, terjeszteni kellene, hátha hajlandóak lesznek megnézni a fideszes szavazók, lássák már végre meg, hogy milyen embert (pártot) támogatnak.
Istvántóth
@percsi: Ez u.a mint 98-2002 között mikor felcsúton kapirgált a szemétdomb tetején ,körbrjárta 2x a putrit ,másnap bement dolgozni és megbízta a külföldi bankokat a devizahitelezés megkezdésével (Emléxel , 1 Orbán két zártszoba ,hiányzik 1 kerék ) Aztán amikor rájött hogy gáz van ráfogta a szocikra .
percsi
@Shikari: Én nem gondolom, ez történt házon kívül. A kvóta ötlet Orbántól ered! És még ki tudja milyen titkot rejtegetnek, lassan csak előkerülnek. A többség kormányváltást akart, ezt mutatják a számok, ha összeadod az ellenzék-kamupártok szavazatait látni fogod. Egyenlőtlen szavazati esély, megvásárolt szavazók mellett is többen szavaztak ellene. Te dolgod kinek hiszel, bár a videóban orbán beszél, akkor azt is elhiszed, hogy a kvóta orbán ötlete volt. Megértenélek, ha nem Neteznél, ha csak a tv1 csatorna lenne az egyetlen hírforrásod. Saját magadat csapod be, majd rájössz, csak az a baj, hogy lehet már késő lesz.
percsi
@Istvántóth: 2001. Origó: Orbán Viktor több millió bevándorlót vár:
Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak.Ahogy közeledik a csatlakozás időpontja az Európai Unióhoz, reálisan számolni lehet a bevándorlók számának növekedésével, mert a magyar tagság komoly vonzerőt jelenthet - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Az utazás, letelepedés lehetősége megnövelheti az állampolgárságért folyamodók számát is, amely 1999-ben 6000, tavaly 7500 fő volt. Évente 10-12 ezer letelepedési és 30 ezer huzamos tartózkodási kérelem érkezik a hivatalhoz - közölte a főigazgató, aki emlékeztetett rá, hogy más, az EU-hoz csatlakozó országok esetében is nagyarányú bevándorlás indult meg.

Ki engedi be a migránsokat???
advocat
Petike? Ki az a marha aki ide akar jönni? Mustass egyet!
És miért ment el félmilliónyi magyar?
Nessy
@percsi: Az akkor volt, most meg most van, szerintük. Egy dolgot felednek mindig, hogy a net nem felejt, nem lesz Alzheimeres!
Istvántóth
@percsi: 2001 az k..v ,nagyon régen volt akkor még talán a 9.11 sem volt még itt tehát nem biztos hogy az arabokra gondolt .
F_Viktor
@percsi: Írod:
"Te dolgod kinek hiszel, bár a videóban orbán beszél, akkor azt is elhiszed, hogy a kvóta orbán ötlete volt."

Erről nem szólt a mantra. Ezek az egy bites tudatlanok csak a mantrából értenek, ha ezerszer nem hallják, akkor az számukra nem létezik.
Sámannus
Az ország keleti felébe már betódulnak az ukránok, mert elárultátok az országot.
Amig Szabolcsban ingyen betelepítitek a magyarok elnyomóit, Budapesten mások hatalmas pénzekért kapnak ideiglenes tartózkodást. Geci szarházi alávavaló gazemberek vagytok, akinek a pénz és a hatalom az első. Háborúban álltok a saját népetekkel forduljatok fel ahányan vagytok.
percsi
@Shikari: A videónál nagyobb bizonyíték nem kell :)
juttka
@Shikari: Ott törvényszegő, ahol a bűnt elkövette, nem a bejövetele törvényességére v. törvénytelenségére gondoltam. Csak értelmezni kell tudni!
verőce21
"...elutasítjuk, hogy a migrációt emberi jogként ismerjük el. Továbbra is visszautasítjuk, hogy a migráció pozitív folyamat" - ezt a sok szemét, analfabéta embert, akiket emberkereskedők szállítanak Európába, legfeljebb jogok nélküli rabszolgának lehetne belőlük foglalkoztatni lábbilincsben, korbáccsal terelve.
evacica
Az így igaz mert jó sokat lehet lopni ettől a birka néptől! Szemét aljas társaság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.