Három év börtönre ítélt első fokon a Zalaegerszegi Járásbíróság egy könyvelőnőt, aki három cégtől összesen több mint 92 millió forintot sikkasztott el – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Bartalné Mentes Judit közölte: a vádlott 2002 és 2010 között egyéni vállalkozóként különböző cégeknek dolgozva, majd 2010-től egy kft. nevében végzett könyvelői tevékenységet gazdasági társaságoknak. Feladatai közé tartozott a megbízók könyvelési, társadalombiztosítási, valamint munkaügyi dokumentumainak vezetése és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása.

A nő – hozzáférési jogosultságát kihasználva – 2004 és 2014 között három cég bankszámlájáról különböző összegeket utalt át a sajátjára, összesen több mint 92 millió forintot. Időközben az egyik cégnek megtérítette az elsikkasztott 33 millió forintot, a két másik társaságnak pedig több mint 22 millió forintot fizetett vissza.

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztásban találta bűnösnek az asszonyt, és három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Kötelezte arra is, hogy fizesse meg a két cégnek a fennmaradó több mint 36 millió forintot és a kamatait.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és az ügyvédje fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt tartott fent.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Látta,hogy ott "fent" mindig mindenkinek sikerül,aztán gondolta,hogy megpróbálja ő is...
namihami
Hülye liba. Lépjen be a Fideszbe. Ott, ennyiért még meg se említik a nevét. Abban a társaságban ez a nagyságrend még az érzékelés alsóhatáráig se jut el.
A sorrend volt rossz. Először tagság, aztán lopás. Ahogy fideszék is csinálják. És a büntethetetlenség biztosított. Legfeljebb az összeg nagysága (kicsinysége) miatt vonják össze a szemöldöküket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.