Gyárfás Tamás megdöbbent a hatóság eljárásán - ezt írja közleményében az ügyvédje. Bánáti János azt is közölte, hogy a vállalkozó több órás vallomásban részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját és az ezt követő megbékélést is.

Gyárfás Tamás megdöbbent, hogy előállították – ügyvédje panaszt tett a gyanúsítás ellen

Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetője takarja arcát a gépkocsi hátsó ülésén a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél 2018. április 17-én. Gyárfás Tamást gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, hogy ölesse meg Fenyő Jánost

- tudatta közleményben a gyanúsított védője, Bánáti János ügyvéd szerdán.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden gyanúsítottként hallgatta ki Gyárfás Tamást, aki álláspontjuk szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy "1998. február 11-ét megelőzően megbízta P. T.-t azzal, hogy Fenyő Jánost ölesse meg. A megbízást P. T. elvállalta és J. R. szlovák állampolgár felé azt közvetítette"

- olvasható a meghatalmazott védő honlapján.

A volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök, a sportág nemzetközi szövetsége, a FINA végrehajtó bizottságának jelenlegi tagja a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be és a "leghatározottabban" tagadta a terhére rótt cselekményt – közölte az ügyvéd.

Többórás vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő "megbékélést", és leírta P. T.-vel való kapcsolatát is

- tette hozzá.

Gyárfás Tamás megdöbbent a hatóság eljárásán, mivel korábban, az ő sérelmére elkövetett zsarolás miatt indult büntetőeljárásban mindig készséggel állt a hatóságok rendelkezésére, és az ügy összes általa ismert részletét már feltárta.

Vallomásában pedig mindenre kiterjedő, logikus válaszokat adott – áll Bánáti György közleményében.

Az őrizetbe vétel ellen a gyanúsított és védője panaszt jelentett be.

A 72 órás őrizet letelte, illetve az esetleges kényszerintézkedés elrendelésére vonatkozó ügyészi indítvány bírósági elbírálása után "részletes tájékoztatást fogunk adni"

- írta az ügyvéd.

Gyárfás Tamás megdöbbent, hogy előállították – ügyvédje panaszt tett a gyanúsítás ellen

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden közölte, hogy Budapesten elfogták, majd előállították Gy. Tamást, és az NNI – akárcsak az ugyanebben az ügyben március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamást – emberölésre felbujtással gyanúsítja.

Az ORFK múlt kedden tette közzé, hogy tovább folytatják a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében. Az eljárás célja a korábbi eljárásban ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 19-én másodfokon lényegében helybenhagyta a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és Fenyő János médiavállalkozó megölése ügyében a korábbi elsőfokú ítéletet, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás 13 éves szabadságvesztés büntetése.

Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott 13 évet, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére. A Fenyő-gyilkosság megbízójára az eljárás során nem derült fény, abban az ügyben Portikot nem vádolták meg.

Gyárfás Tamás megdöbbent, hogy előállították – ügyvédje panaszt tett a gyanúsítás ellen

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Fenyő-gyilkosság ügyében 2017. október 31. óta folytatják újfent a nyomozást. A PestiSrácok kedden írta meg: "kőkemény bizonyítékok", köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában. Ezen az – Energol-vezér által készített, tizennégy éves – felvételen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható a lap szerint.

A volt rendőri vezető szerint "Gyárfásra utalt a legtöbb gyanús körülmény"

Gyárfás Tamás megdöbbent, hogy előállították – ügyvédje panaszt tett a gyanúsítás ellen

Az üggyel kapcsolatban szerda reggel az ATV Start vendége volt Kovács Lajos, a „döglött ügyek osztályának” egykori rendőrségi vezetője, aki sokáig nyomozott a Fenyő-ügyben.

A műsorban azt mondta, hogy már évekkel korábban felmerült benne a most őrizetbe vett Gyárfás neve, el is ment egy magas rangú ügyészhez, akinek javasolta az őrizetbe vételt, de amíg nem volt meg az elkövető, nem vehették őrizetbe.

Hozzátette:

mindvégig ódzkodott attól, hogy Gyárfás Tamást nevén nevezze, de ő volt az, akire a legtöbb gyanús körülmény utalt. Mint mondta, neki volt olyan fokozott, feszült kapcsolata Fenyő Jánossal, ami indokolna egy ilyen óhajt, kívánságot.

Forrás: MTI, PestiSrácok, ATV

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@cikicakk55: látod...ez a baj...te is mindenre emlékszel, amire nem kéne...mi volt tegnap az ebéd? na? ugyehogy arra nem emlékszel...de bezzeg régen mi volt..arra igen..

ilyenek vagyunk..na persze nem mindenki...ugye..
cikicakk55
@wagabund: tegnap18:30
Na arra emlékszem kb visszamenőleg 3 évre,hogy mit ebédeltem. Ugyan is semmit. Sajnos anyagilag nem tehetem meg,hogy azt ebédeljem amit lehet,így csak du.4 körül reggelizek,ebédelek és vacsorázom egyszerre. 2 szelet kenyér + parizer. Péntér Sanya viszont túl mély nyomokat hagyott a memóriámba. Szerencsére még az agyam úgy ahogy működik. ( kedves smile)
wagabund
@cikicakk55: ne ijeszgess légyszives.. amit írtál, annak fele sem tréfa..
cikicakk55
@wagabund: Sajnos nem tréfa,de megszoktam. Nem is sajnáltatásképp írtam,inkább csak mert pont az ebédet említetted.Az orvosom szokta mondani,hogy legalább az internet árát használjam fel. Nem fogom,mert a net ára 5 napra sem lenne elég,viszont rengeteget köszönhetek neki. Például benneteket is itt a Propin. Az idén diplomázó fiam is a tankönyvei árát spörolta meg nekünk,mert a netről veszi le a dolgozatokhoz az anyagot. A párom agyműtétjéről is sokat tanultam a neten. Egyszerűen ameddig így megoldható,addig nincs szándékomban a netet lemondani. Szerencsére azért elboldogulunk. Köazönöm a törődést.
wagabund
@cikicakk55: Az internet az újkor egyik legnagyobb találmánya...használd ki.
és nem vettem úgy, hogy sajnáltatod magad..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.