Az OTP nem veszi meg a görög National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Romaneasca 99,28 százalékos tulajdonrészét – közölte a bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az OTP nem veszi meg a román bankot

A tájékoztatás szerint megszűnt a romániai Banca Romaneasca S.A. (BROM) 99,28 százalékos tulajdonrészének, valamint a National Bank of Greece S.A. (NBG) más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai kitettségek OTP Bank Romania S.A. (OBR) által történő megvásárlására vonatkozó 2017. július 26-án létrejött adásvételi szerződés.

Erre tekintettel az OBR 2018. április 18-án visszavonta a Román Nemzeti Banknál (RNB) időközben benyújtott fellebbezését az RNB első fokú döntésével szemben, melyben az RNB nem hagyta jóvá a tranzakciót.

Az OTP március 19-én még azt közölte, hogy vizsgálja a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját.

Az akkori tájékoztatás szerint a Román Nemzeti Bank március 14-én vezetői levélben értesítette az OTP Bank romániai leánybankját arról, hogy nem hagyta jóvá a National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Romaneasca 99,28 százalékos tulajdonrészének, valamint a National Bank of Greece más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai érdekeltségek megvásárlását.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@papa.49: "(Pi)Csányi" a szocialista munka hőse, a munkaalapú társadalom Sztahanovistája. Szobrot kell állítani róla még élő korában, hadd emlékezzen rá az utókor.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Akkor én már tervbe se veszem, hogy megveszem.
Kookas
esetleg erdélyi bakot mert az a mienk.
Eladott Ország
1918 december 1-től tart permanensen a magyar-román barátság.
www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/nem-veszi-meg-a-roman-bankot-az-otp.282906.html
Egy román lap szerint pedig annak is köze lehet a felvásárlás meghiúsulásához, hogy az OTP egyik nagytulajdonosa az a Megdet Rahimkulov, aki szerepel az Egyesült Államok "fekete listáján", amely azokat az orosz politikusok és üzletemberek nevét tartalmazza, amelyek közel állhatnak a Kremlhez illetve Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.
papa.49
piCsányi elvtársat jól orrba baszták Romániában, nagyon helyesen !!!
Eladott Ország
@human: "Mészáros vett valamit a héten? " Igen. Nyíregyházán szállodát vett a csúti cigány strómanja. 24.hu/belfold/2018/04/11/meszaros-lorinc-nyiregyhaza-sosto/
Nyíregyházán is lesz szállodája Mészáros Lőrincnek. Lesz mit elvenni a bárgyú, buta cigánytól.
Eladott Ország
@papa.49: "(Pi)Csányi" a szocialista munka hőse, a munkaalapú társadalom Sztahanovistája. Szobrot kell állítani róla még élő korában, hadd emlékezzen rá az utókor.
papa.49
@Eladott Ország: A nyakravalójáról sem szabad megfeledkezni, több ezer azok száma akik a '92 utáni törlesztők emelése miatt öngyilkosok lettek, ellentétben az általuk mindig emlegetett ,,szemkilövetőkkel,, aki egy szál volt hivatalosan is !!!
human
@Eladott Ország: Optimista vagy. Én már csak reménykedni tudok.
Eladott Ország
@human: Pedig ez a bűnbanda börtönben végzi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.