Anitának volt érvényes bérlete, de elkövetett egy súlyos hibát. Nem is maradt megtorlatlan.16 ezer forintra büntettek egy lányt, mert fagyizott a BKK járatán
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

16 ezer forintos bírsággal sújtottak egy lányt a BKK egyik buszjáratán, mert fagylaltozott. A hír bejárta a közösségi médiát, Anita esete nem hagyta nyugodni a 24.hu-t sem, és a portál rákérdezett az esetre a vállalatnál.

A BKK illetékese azt válaszolta, a bírság jogos, hiszen a szabályzat szerint

tilos a járműveken, valamint a metróhálózat, a HÉV és a fogaskerekű utasforgalmi területein fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és csomagolatlan vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni.

Jelenleg az alappótdíj összege 16 ezer forint, amiről a jegyellenőr csekket állít ki a pótdíjazott utasnak. Ha az utas a helyszínen vagy a pótdíjazástól számított

két munkanapon belül rendezi a tartozását, akkor ennek az összegnek csak a felét, 8 ezer forintot kell kifizetnie.

A szigorú szankciókkal az utazási vállalat az utasok ruháját, poggyászának és a járművek tisztaságát igyekszik védeni.

Azt is hozzátették, ha olyan ételt, italt vásárolnak, amit nem tudnak elcsomagolni, azt még a megállóban fogyasszák el. Kánikulában, vagy speciális esetben (például ha az illető cukorbeteg) eltekintenek a bírságtól, bár kérdéses, hogy ez utóbbi mentő körülményt hogyan állapítja meg egy ellenőr.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

péntekrézi
16 éves gyereklányt szépen megkérni, hogy szálljon le a járműről amíg fagyizik. A járművön ülve terpesztve zabáló kigyúrt felnőttbunkót megbüntetni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Villon
@Borsodi: És mi lett volna, ha ez a kislány betartja az közösségi szabályokat? Nem tudom, hogy mennyire örülnél neki, ha egy kényszer-fékezésnél a mögötted lévő összekenne a fagyijával. Akkor sem örülnék neki, ha szegény, akkor sem ha külföldi, vagy gazdag, vagy nő, vagy férfi.
Villon
@Istvántóth: Ennek semmi köze az aktuálpolitikához. A Te védelmedben és az enyémben is érvényes ez a szabály, sőt annak a védelmében is, akit most megbüntettek.
Pálinkás Pál
@lekipali-koviubival: nos,amiről beszélsz az benne van a szabályzatban...de egyszerűbb egy diáklánnyal genyózni mint két három részeg kopasszal,vagy cigánnyal...
Istvántóth
@Villon: Telefonálni viszont lehet mert attól nem lesz koszos a ruhád , de végig kell ,kelletlen
halgatnod másnak a nyamvadt bájolgását van mikor 20 percen keresztül a tömegben .
Nem olyan prémium szolgáltatás ez mint gondolják . Sosem volt az !
Borsodi
@Villon: Ebben igazad van de ne feledkezzünk meg arról,hogy ezt mindenkivel be kellene tartatni,én nem így tapasztaltam eddig.A 16000Ft meg kicsit túlzás talán egy figyelmeztetés is elég lett volna.Igaz a gyerekekkel rokkantakkal nőkkel nagyon szeretnek intézkedni, fitoktatni
a hatalmukat különben meg egy senkik,semmit sem érnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.