A Fidesz szóvivője szerint a Helsinki Bizottság elvesztette az ellene indított pert. Arról viszont már nem szólt, hogy a szervezet nyert a Fidesz ellen, és a kormánypártnak 400 ezres büntetést kell fizetnie feléjük.

Az MTI híre szerint Halász János Fidesz-szóvivő csütörtökön arról számolt be, hogy a Helsinki Bizottság Soros György által pénzelt szervezet, és hogy a bíróság elutasította az ellene jó hírnév megsértéséért indított keresetüket. 

Fidesz: a Helsinki Bizottság migrációt segítő Soros-szervezet

A migrációt segítő Soros-szervezetnek tartja a Magyar Helsinki Bizottságot Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. Fotó: MTI A politikus azzal összefüggésben beszélt erről a közmédiának, hogy – mint azt közölte – a bíróság csütörtökön elutasította a Helsinki Bizottság jó hírnév megsértése miatt ellene indított keresetét.

A hvg.hu cikke szerint ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék első fokon 400 ezer forintra büntette meg a Fideszt jó hírnév megsértéséért, amit a pártnak ki kell fizetnie a Helsinki Bizottság felé. 

400 ezerre büntették a Fideszt, mert megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Thaler Tamás

"A bíróság megállapította, hogy a párt valótlanságot állított, és ezzel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét. Halász János személyes felelősségét nem állapította meg, mondván, a szóvivő munkáját végezte, amikor a párt (hamis) állításait tolmácsolta.

A Fidesznek 400 ezer forint sérelemdíjat is kell fizetnie, és nyilvánosan kell bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól. Mint ismeretes, a kormánypárt az elmúlt években már két esetben is jogerősen pert veszített a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben. Mindkét esetben bocsánatkérésre kötelezték, és felszólították, hogy tartózkodjék további jogsértésektől" – olvasható a cikkben.

Vagyis az tény, hogy Halász János szóvivőnek nem kell felelnie azért, mert elmondta pártja állításait, ugyanakkor Halász János Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatójáról szóló MTI-hír arra már nem tért ki, hogy a kormánypártot elég szépen megbüntették és eltiltották a további jogsértéstől.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Halász pofátlanul hazudik, az MTI pedig pofátlanul hamisítja a híreket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Halász pofátlanul hazudik, az MTI pedig pofátlanul hamisítja a híreket.
RonaGyuri
valami hatásosabb kellene ez ellen a genyó ellen! =))
papa.49
Pumpáshalász már mondtam LEGJOBB HA MEG SE SZÓLALSZ !!!
png
Halász "béna pöcs mélysötét mélymagyar mélyparaszt büdös gyökér getszi agyilag zokni tetves féreg fatökű hülyegyerek primitív fidesznyikes állat, aki úgy áll a kamerák előtt, mint tehénen a gatya" János, megint hazudott.
Zeta
Mindent mondott csak az igazat nem, tehát hazudott.
A HB kérhetne minden egyes alkalommal több pénzt. Ne sok kicsi , sokra megy alapon pereljen!
A végén majd csak eltartja a fidesz a Helsinki Bizottságot. Mont kényszer támogató. Ezt fel is tüntetik a befolyt összegek között, mint támogatót. Még a vegén ők lesznek a bűnbakkok!!!
Mi lesz Sorossal?
namihami
Na, ki fogja ezt (is) kifizetni? Milyen kasszába nyúlnak ezért a pénzért is?
(helyes választ a szerkesztőségbe kérjük)
papa.49
@namihami: A jobb zsebből, a bal zsebbe vagyis mink mindnyájan !!!
namihami
@papa.49: Nem. Ezt most nem tudják a saját zsebükbe lapátolni (és egyébként is --ennyit? Ennyit már észre se vesz ez a társaság. Nagyon alacsony fidesz-apparátcsik az, amelyiknek ez még pénz)
Ezt a pénzt, szerencsére, kénytelenek lesznek a Helsinkieknek átutalni. Igaz, a feladó--a fideszen keresztül--de a mi zsebünk lesz.
papa.49
@namihami: Én az állam zsebeire gondoltam ...
namihami
@papa.49: Hát bizony, ezt hívják szakmai rutinnak. És van benne gyakorlatuk gazdagon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.