Szombaton újabb tüntetést tartanak Budapesten a választási eredménnyel egyet nem értők, a résztvevőket a Kossuth térre várják, a cél a Szabad sajtó útja. Márki-Zay Péter is felszólal majd.

Kialakult a szombati budapesti tüntetés felszólalóinak névsora és útiránya – olvasható az Index cikkében. 

Megvan a szombati budapesti tüntetés útvonala és felszólalóinak névsora

Fotó, címlapkép: MTI/Mónus Márton

A lap szerint szombaton este hat óra előttre várják a résztvevőket a Kossuth térre, majd innen vonulnak át a Szabad sajtó útjára, a tüntetés be lett jelentve a rendőrségen.

A szervezők közlése szerint a Kossuth térről 6 és fél 7 között indulnak el, majd az Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Kossuth Lajos utca útvonalon haladnak az Erzsébet híd pesti hídfőjéig. A színpad a Belvárosi Plébániatemplom mellett fog állni. A szervezők a tömeg érkezését fél 8 és 8 közöttre saccolják.

A Mi vagyunk a többség-demonstrációra a Facebookon 18 ezren jelezték részvételüket eddig és több mint 49 ezren érdeklődnek. 

A tüntetésen Gulyás Balázs (aki a netadó elleni tüntetéseket is szervezte és a múlt heti demonstráción is beszédet mondott), Gyetvai Viktor (a Független Diákparlament tagja), a Békemeneten tettleg inzultált újságíró Unyatyinszki György, Homonnay Gergely író és Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármester fognak felszólalni. 

A cikk szerint erre a tüntetésre várják a pártokat is, mindenki hozhatja a pártzászlókat is (valamint természetesen a magyar és uniós zászlókat is), csak annyit kértek a szervezők, hogy önkényuralmi jelképeket ne hozzon magával senki.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Hat persze, hogy csokken a tuntetok szama,... Csak azrt, hogy egyesek allatira orulhessenek... Ezen a tuntin sokkal tobben lesznek, mert Marki-Zay is felszolal,. Ha masert nem, ezert mar ott lesznek. Na meg a nagy bejelentes miatt is, amit ott a helyszinen fognak megtenni.
Bar ebben nem nagyon bizom simics ota- "foldcsuszamlas" nagysagu bejelentesre keszult o is, persze orbannal kapcsolatban - aztan egeret szult.
Mert az MNO es a Lanchid radio eladasa kizarolag ot es az o zsebet - na meg a ket media dolgozoinak zsebet - erinti legfokeppen.
Mint ahogy a hatalom sem, ugy simics sem erdeklodik a hallgatoi, meg a nep irant, ugyhogy tolem akar bele is fulladhat a milliardjaiba, akarmennyi is van neki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Yoda69: Tudod mire lennék kíváncsi ,hol volt a nép mikkor elvették 300 ezer rokkant járandóságát és kiszúrták a szemüket rehabilitációs 47 ezer forinttal?
Hol volt a nép mikkor lenyúlták a magán nyugdíj pénzt?
Hol volt a nép mikkor magukra írta a Fidesz a választási törvényt?
Utólag reklamálni?Hol volt a nép mikkor a Fideszesek ,és haverjaik lenyúlták a trafikokat?
Hol volt a nép mikkor Mészáros és társai fel vásárolták az állami földeket?
A Picsába kussolt.
Yoda69
@magyarbakancs: Erre fogalmazta meg TGM nagyon talolan, hogy a fideSS egyesevel tori el Magyarorszag gerincet. Azaz kulon-kulon szamol le az erdekcsoportokkal, kihasznalva azt, hogy ezen csoport nem allnak ki egymasert, sot talan meg karorvendenek is a masik karan.
Nos, ezen kellene most valtoztatni es MINDENKINEK, aki tud kimenni a tuntetesre
Yoda69
@division: Nem szamhaboruzni akarok, de regi adatot linkeltel.
Eddig 70 ezren jelezték az esemény Facebook-oldalán, hogy részt vesznek az újabb, kormányellenes tüntetésen – számolt be az RTL Klub Híradója.
verőce21
Mikor esik már le mindenkinek, hogy az ún. baloldalon senki sem törődik azzal, hogy mit mondtak 1-2-15 évvel ezelőtt? Mikor értik már meg azok az európai értelemben vett konzervatívok, akik ilyen vagy olyan okokból – jórészt egyébként számításból -, de dörgölőznek a baloldalhoz és szívesen hajolnak le a legkisebb, ajakbiggyesztéssel adott, megalázó bókért is.
Hogy nem nyerhetnek bocsánatot, mert releváns meggyőződés híján új programadóik számára csak az árulás számít?
Rockxy
Szerintem ócsóbb lett vóna tüntetéssel kormányt váltani.
Meg egyértelműbb.
De nem hallgatott rám senki.
Pedigha valaki... :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.