Szellemi mélyrepülésbe kezdenek a diákok a 2017-es kompetenciateszt eredménye szerint. Összesen 264546 diák írt tavaly kompetenciatesztet matematikából és szövegértésből, az Oktatási Hivatal elemzését ismertetve az Eduline azt írja „a közoktatás teljesítményének időbeli alakulásában nem tanúskodnak semmilyen, statisztikailag alátámasztható változásról. Számottevő különbségek nem tapasztalhatók, enyhe ingadozásokat láthatunk mindössze.” Ugyanakkor van ok az aggodalomra, hiszen a falusi és a fővárosban tanulók teljesítménye illetve az egyes országrészek között hatalmas a különbség. A legrosszabb eredményt az észak-magyarországi illetve az észak-alföldi diákok, azon belül is elsősorban a községekben élők érték el. A legjobban a budapesti tanulók teljesítenek. Egy példa: a hatodikosok között a legjobban az V. kerületi diákok végeztek matematikából, a legrosszabb eredmény a gönci járásban született.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ilyen népre van Orbánnak szüksége! =))
Eladott Ország
A kompetenciaszinti eredményt a fidesz választási "győzelme" is igazolja. Buta alattvalókra van szüksége fidesz hordának. Az egész ország egy felcsúti rezervátum, ahol lehajtott fejű alattvalók és megfélemlíthető, idomított szerencsétlenek gazsulálnak a helyi don Corleonénak. A szemünk láttára, a hallgatólagos beleegyezésünkkel épült újra a feudalizmus, vagy ha úgy jobban tetszik, visszatértek a pártállami idők.
RonaGyuri
Egy adalék az „eredményhez”, pontosabban az okokhoz!

Mint ismert ismét siralmas eredménnyel zárultak a diákok a 2017-es kompetenciatesztjei

Nos épp most folyik a London Marathon, amit az EUSP2 közvetít. A derék magyar közvetítők (az egyik, ha jól hallom a hangját a derék Szabó Gábor) jól okadatolják az elemi számolásokban meglévő elképesztő tudatlanságukat. Hosszasan számolgatnak, telis tele elemi szintű baromságokkal! =))
Megnyugtatásul el kell meséljem, hogy ez náluk rendszeres, hisz a napokban adták ismétlésben a Paris-i versenyt, ahol ugyancsak csillogtatták hiányos képességeiket. Amit tetéztek azzal, hogy vagy egy fél órán keresztül az egyik kategóriában hosszasan méltatták az egyik versenyzőt, s csak a célban jöttek rá – mikor kiírták a győztes nevét – hogy egy másikról van szó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.