Komoly térdsérülés akadályozta Zalatnay Sarolta fellépéseit az elmúlt hetekben, mára már szerencsére fájdalmak nélkül lép színpadra az énekesnő. A balesetről maga Cini mesélt a Blikknek.

Sokat szenvedett a balesete után Zalatnay Sarolta

Fotó: Zalatnay Sarolta / Facebook

Mi történt a lábával?

Korábban elestem, eltört a bordám, és akkor a térdemre is ráestem, de a bordatörésem miatt fel sem tűnt, hogy a porc sérülhetett a lábamban. Nemrég Londonban látogattam meg a lányomat és a családját, a hosszú séták és a városnézés alaposan megterhelte a térdemet. A visszaút már gyötrelmesre sikeredett, kaptam is Nikitől egy botot, amellyel azért tudtam menni, de például a repülőre is nagyon nehezen szálltam fel, és a leszállásnál sem tudtam lépcsőzni.

Hogyan tudott ilyen lábbal közönség elé állni?

Annyi szerencsém volt, hogy a húsvéti ünnepek előtt ment ki a térdem, így volt néhány napom a regenerálódásra. Mindennap injekciót kaptam, és kíméltem magam, hogy minél hamarabb lábra álljak, hiszen tele vagyok koncertekkel, és nem szeretném cserben hagyni a közönséget.

50 éve énekel, töretlen sikerrel. Mi a titka?

Néha engem is meglep, ennyi év után is, hogy mennyien­ rajonganak a zenémért, de azt gondolom, az élő zene és hang az, ami leginkább meggyő­zi a közönséget. Pótolhatatlan zeneszerzők és szövegírók is hozzájárultak ezeknek a daloknak a sikeréhez, amelyek nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatal generáció számára is időtlen slá­gerek.

(Blikk.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
akkor most vagy megkapta a remélt kártérítését az áruháztól, vagy más módon szerzett pénzt ez a nehézsorsú magyar anya, akit még az ág is húz..(mert más már nem)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.