Egy volt fideszes polgármester, jelenleg iskolaigazgató ellen nyomoz a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt.

A 24.hu cikke szerint Putnoki Zsolt, Újkenéz volt fideszes polgármestere, jelenleg a XIII. kerület egyik iskolájának igazgatója ellen nyomoz a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt. 

Fideszes polgármesterből lett igazgató ellen nyomoznak kiskorú veszélyeztetése miatt

Fotó: Illusztráció – pixabay.com CCO

A lapnak több szülő és tanár is azt állította, az igazgató már több gyereket is megpofozott, a bántalmazásokat mindig roma gyerekek szenvedték el. Ám még mielőtt kiskorú veszélyeztetése miatt kezdett volna nyomozásba a rendőrség, egy másik feljelentést is kaptak, amelyet az igazgató tett egy 13 éves fiú ellen.

A cikk szerint április 13-án a 13 éves roma fiút az igazgatói irodába hívatta Putnoki Zsolt, ahol arra utasította, hogy pakolja ki a táskáját – ez a szülők és tanárok állítása szerint nem először történt meg ezzel a fiúval. Most azonban erre nem volt hajlandó, mire az igazgató lekevert neki két pofont a szülők és tanárok állítása szerint, akik a gyerek elmondására alapozzák ezt.

A kisfiú ezek után megkérdezte, hogy ezt miért kapta, majd szitkozódások közepette még két pofont lekevert neki az igazgató. A negyedik ütést viszont már nem várta meg a gyerek, megpróbálta ellökni Putnokit és kirohanni a teremből

- állította a 24.hu-nak az egyik forrásuk.

A lap információ szerint a gyerek azt kiabálta, hogy "ne bántson, igazgató úr!", egy tanár pedig azt állította, hogy a gyerek az eset után remegett és megszólalni is alig tudott.

Az igazgató ezután rendőrt hívott, mondván, a 13 éves fiú bántalmazta őt – a rendőrök a fiú anyját is kihallgatták. A tanárok viszont a lap szerint ekkor jelezték, hogy nem teljesen áll meg az igazgató története, és nem ez volt az első eset, hogy roma diákot bántalmazott.

A 24.hu megkereste a rendőrséget, akik elárulták, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt nyomozást indítottak április 13-án. 

Egy másik kérdésre ugyanakkor ezt válaszolták:

A folyamatban lévő nyomozás során felmerült más bűncselekmény – kiskorú veszélyeztetésének – gyanúja, ezért a kapitányság ez ügyben egy másik nyomozást is elrendelt. A nyomozók a kiskorú veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt nyomozásban 2018. április 16-án az Ön által említett iskolában adatot gyűjtöttek.

Azt is elárulták, gyanúsítotti kihallgatás még nem történt és az igazgató 8 napon belüli könnyű sérülést szenvedett.

A 24.hu megkereste az igazgatót is több kérdéssel, ám ő nem reagált ezekre.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
hát... roma gyerek soha nem hazudik... még az anyja sem, és az apja, a bátyja sem...
nezelodo
Ugyanezek a pártkatonák, ha a beosztotjaik hibáznak, azt az ítéletet hozzák, hogy az illető alkalmatlan a pályára, mert nem rendelkezik a konfliktuskezelés képességével. Lehet, hogy még tankerületi igazgató is lehet belőle, ott ugyis egy mozgalmár slepp kísérgeti majd.
micfild
@nezelodo: Vagy akár oktatásügyi miniszter is. de minimum államtitkár-

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.