Fazekas Sándor azt mondta, bővülhet a minisztérium, a vidékfejlesztési téren új feladatok kerülhetnek a tárcához.

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban – mondta Fazekas a Magyar Időknek.

Az utódját már kijelölték, személyéről hamarosan a miniszterelnök ad tájékoztatást. Az átalakításokkal kapcsolatban Fazekas jelezte, vidékfejlesztési téren új feladatok kerülhetnek a tárcához.

Fazekas Sándor sem lesz miniszter

Fazekas tudja, hogy ki lesz utódja, de a nevét nem árulhatja el, az új miniszter bejelentése majd a kormányfő feladata lesz. „Tudom, hogy kiről van szó, s természetesen kész vagyok arra, hogy segítsem a munkáját a jövőben” – mondta a leköszönő miniszter.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

(Magyar Idők)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Még ő is okosabb mint a dakota, hogy mennie kell? Na nem mintha a szakma csúcsait döngette volna a miniszter úr, esetleg a zongorával a diplomataszüreten a szőlőtábla végében, vagy a haverja lépfenés marhahúsával a közétkeztetésben. Pedig azt a Lendvai utcában kellett volna feltálalni, és meghívni rá Bognár Lajos dr-t is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.