A kormány demográfiai tervei főként arra irányulnak, hogy a 25-35 éves korosztály gyermekvállalását ösztönözzék.

Új népesedési program – kikerült a dokumentum: így ösztönözné szülésre a nőket az új Orbán-kormány

A 25-35 évesek gyermekvállalását ösztönözné kiemelten a kormány, és nagyobb hangsúly kerülhet a várható élettartam javítására is

– derül ki a HVG birtokába jutott dokumentumból. Ebben a 2018 utáni demográfiai terveit összegzi az Emmi.

A hvg.hu oldalon részletezett dokumentum azt támasztja alá, amit korábban Orbán Viktor elmondott a magyar nőkkel való tervekkel kapcsolatban: a kormány kiemelten szeretné a gyermekvállalást ösztönözni.

A kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse

– mondta Orbán Viktor múlt héten.

A koncepció a gyermekvállalás további ösztönzése előtt említi célként a lakosság egészségi állapotának javítását és a várható élettartam növelését, mivel az elkerülhető halálozások tekintetében az unió sereghajtói között állunk és hat év alatt sem tudtuk ledolgozni nagy fokú lemaradásunkat. A javulás érdekében népegészségügyi prevenciós és szűrőprogramok indítását, további intézményfejlesztéseket és eszköz-beszerzéseket sürget az anyag.

Második helyen szerepel a várandósság és a szülés körülményeinek javítása.

A dokumentum szerint a kormány a család és a munka összeegyeztetését is segítené:

a jelenlegi 50 ezer férőhelyről 90 ezerre emelnék a bölcsődei kapacitásokat, és elterjesztenék az atipikus foglalkoztatási formákat, például távmunkát, illetve rugalmas- és részmunkaidős pozíciókat.

A jövőben különösen a 25-35 éves korosztály családalapításának könnyítésére koncentrálna a kormány, a legtermékenyebb korban járók ilyen irányú szándékait ugyanis számos lakhatási és pályakezdési nehézség hátráltatja.

Hogy ez első gyerekek a mostani, átlag 28 éves kor előtt megszülessenek, a diák-, illetve lakáshitel-tartozások elengedésének már bevezetett intézkedésein túl is további anyagi segítséget terveznek a korosztálynak nyújtani, de további részletek erről nem derülnek ki.

Új népesedési program – kikerült a dokumentum: így ösztönözné szülésre a nőket az új Orbán-kormány

A dokumentum legfontosabb megállapításai pontokba szedve:

- A gyermekvállalás további ösztönzése előtt említi célként a lakosság egészségi állapotának javítását és a várható élettartam növelését. Népegészségügyi prevenciós és szűrőprogramok indítása.

- További egészségügyi intézményfejlesztésre és eszközbeszerzésre van szükség. Mindezekkel az időben igénybe vett egészségügyi ellátást segítenék.

- Az intézkedéscsomag második helyére került a várandósság és a szülés körülményeinek javítása.

- Család és munka összeegyeztetésének támogatása: bölcsődei kapacitások megkétszerezése (50 ezerről 90 ezer férőhelyre) és az atipikus foglalkozási formák ösztönzése. Távmunka, illetve rugalmas- és részmunkaidő.

- A szemléletváltozás mellett a munkáltatók anyagi ösztönzését és a munkajogi szabályok kiigazítását javasolja a dokumentum.

- Főállású anyaság nagyobb anyagi elismerése.

- Az apák szerepének fokozottabb elismerése.

- Népesedéspolitika fókuszának kiterjesztése a határon túli magyarokra.

Forrás: hvg.hu, Index, Blikk

Fotók: Pixabay.cco

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Hellcat: Az ingatlanárakat felverték a fideszes csókosok, oligarchák és a külföldiek is ( orosz, kínai stb. ) akik befektetési céllal felvásárolják a lakásokat. A keményen dolgozó kisember a munkaalapú kirablásban meg fizesse az albérleti díjat ha tudja, egyébként meg dögöljön meg, mert annyit is ér. A vidéki munkanélküli ha fel akarna menni dolgozni a lakásáért a fővárosban még egy garázst sem kap. Nesze neked családalapítás ,munkaerő mobilitás, hogy vakuljon a paraszt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Csak jelzem, hogy a Föld népességszaporulata a kihalás szélére sodorta az emberiséget.

Az állatvilágot már kiirtottuk. Most mi jövünk. (szél)
1magyar
Főállású anya? Érdemes lenne azért ellenőrizni is, hogy milyen körülmények között nevelik a kicsiket!
Ne csak a pénzt vegyék fel, a gyerekből ne drogos, alkoholista legyen mert nem törődtek vele és nem szeretetből született.
RonaGyuri
a lényeg: Népesedéspolitika fókuszának kiterjesztése a határon túli magyarokra. a többi buta maszlag! =))
Ja és az oktatás persze sehol! =))
magyarbakancs
Csinál gyereket szeresed ennyi elég a boldogsághoz.
többi ügy is illékony
Hellcat
Szép tervek...mint az egymillió új munkahely meg az egyéni számlák...a csok is csak felbaszta az ingatlanárakat...a családi adókedvezményhez meg nem is keres annyit a magyar hogy kihasználja..szép szép...csakhát fideszes...
Eladott Ország
@Hellcat: Az ingatlanárakat felverték a fideszes csókosok, oligarchák és a külföldiek is ( orosz, kínai stb. ) akik befektetési céllal felvásárolják a lakásokat. A keményen dolgozó kisember a munkaalapú kirablásban meg fizesse az albérleti díjat ha tudja, egyébként meg dögöljön meg, mert annyit is ér. A vidéki munkanélküli ha fel akarna menni dolgozni a lakásáért a fővárosban még egy garázst sem kap. Nesze neked családalapítás ,munkaerő mobilitás, hogy vakuljon a paraszt.
Hellcat
@Eladott Ország: Említik, hogy majd ha vállalsz gyereket elengedik a lakáshitelt...csak érted NEM keresel annyit, hogy merd vállalni a gyereket, vagy hogy összespórolj annyi tőkét, hogy egyáltalán adjon hitelt a bank...ez megint egy ilyen tegyük a gazdagot még gazdagabbá intézkedés.
Equus1
már látom, h Lakatos Alemahó lesi a postást a 21. éves . 8. gyerekét szülő főállású anya felesége férjeként...
KisGenyo2
Mindezen "szép" terveket, talán ezredszerre halljuk. Most már, csak látni kellene belőlük valamit... ;-)
Ki fogja kártéríteni azokat, akik az eddigi "rossz rendszer" (elismerik, hiszen javítani akarják!!!) miatt nem vállaltak gyermeket, mostanra meg kiöregedtek?
Ki a felelős, hogy az elmúlt időben ilyen rossz volt a rendszer?
Hogyan büntetik meg?
papa.49
,,Szép tervek,, De ezek is csak TERVEK MARADNAK !!!
Peller Anikó
@KisGenyo2: jajj de kis genyó vagy, hát sehogy.

A büntetést mindig Te fizeted.
Perwool
Azon még nem tűnődtek gazdaságélénkítés és gyerekcsinálási kedv növelése ügyében, hogy munkahelyek, (Nem közmunka.) normális fizetések? Hülyeség mi? Inkább azzal próbálkoznak, hogy se pénz, se meló, üljön otthon a paraszt, aztán talán kefél unalmában, mint egyetlen olcsó és (Még.) adómentes szórakozásként.
tudode
Vajon ki a hunyó!
.
Az, aki .. g y e r m e k k o r i .. á l m á n a k .. gátlástalan megvalósításával teletűzdelte az országot BETONTEKNŐKKEL, v a nők, akik meggondolták/ják, hogy HAJLÉK nélkül nyomorba, közmunka bérrel ADJANAK ÉLETET!
.
Elment a .. H A J Ó , ha jó, ha nem a STADIONOKBA, nagylelkűen 2,4 milliárdot költött az ÁLLAM BÁCSI az ócsai szoc. lakótelepre, amely folytatható lett volna abból a 350 milliárdból, amely NARANCSKÖDDÉ változott!
darvinkettő
A főállású anyaság nagyobb anyagi elismerése.Ja!Jelenleg az a nő,akinek 3 gyereke van,és anyaságin is volt,az csak 65 évesen mehet nyugdíjba.Pfú de el van ismerve.
eszegfu
@darvinkettő: Ja, a mai törvények szerint! De mi lesz 30 év mulva, ill. ki garantálja, hogy mire a ma főállásu anyuka nyugdijba megy, akkor is megkapja a "kedvezményes" 65 éves nyugdijkorhatárt?!
papa.49
@eszegfu: Ha ez a csürhe marad addigra már ország se lesz !!!
kissé felnőttem
Határtalanul szórta a stadionokra a pénzt fociklubokra határon innen és túl. Az hogy a magyar gyerekre hivatkozik kábitás ámitás nem tőbb.Ezt a kormányon töltött ideje igazolja a népe nem is érdekelte tán soha most mit rinyál.Neki lennék 8000 Km.re mennék mint a bróker marcsika de inkább ma mert holnap már nem biztos hogy odaérne kár ezért helikoptereket is vásárolni mert ő úgy dönt, az hogy másra egy kanyi fillért sem az meg olaj ám a tüzre, de ég már a tűz és terjed is. Az anyákhoz neki egy szava nem lehet mert a tettei ezt cáfolják és a milliárdos költekezései öncéluak a magyarázata meg népbutító.A történelemkönyvekben ez lesz róla megemlitve alig 10-20 év multán. vagy annyi sem kell. Nyugdijasok témája: pld Ember nem lesz aki megtermelje a nyugdijra valót az országban kitermelt milliárdosok egyetlen fillért sem adnak ehhez.Aki meg elment az ide vissza nem fog kivánkozni aztá kiürül magyarország egy embeként, egy miatt. Lehet választani csak ne ezt a formációt, mert sehová nem vezet
Sámannus
Ez az egy intézkedésük azt bizonyítja, hogy már minden el van b@szva.
Az illiberális vadszamár soha nem épít szociális jóléti államot. Minden más még ilúzónak is kevés ilyen célokhoz.
Macskaszem
Akinek van kedve cselédeket, rabszolgákat szülni a fideszes uraságok számára, az szüljön. A többi meg meneküljön amíg lehet, mert megeshet, hogy a határzár kifele is bezárul, mint a régi "szép" időkben.
SÍva
Na most megint elszállt az agyam! Hol is kezdjem? Talán ott, hogy máról holnapra meg nem szűnő munkahelyek, a munkáltatót és a munkavállalót terhelő járulékok csökkentése így a nettó bér növelése! Nem minimálbérre gondolok! Annak járjon magasabb összegű főállású anyasági aki fel tud mutatni befejezett középiskolát és szakiskolát dolgozott legalább 2-3 évet uram bocsá főiskolára, egyetemre jár, járt! Igen is joga és kötelessége lenne a kormánynak az így generált szelekció! Ami most van (megélhetési gyerekvállalás) nem szabad folytatni, mert már így is tragédia ami folyik.. Egy másik cikk kapcsán már boncolgattam ezt a kérdést így most kávé előtt ennyi!
nyanya001
Nyugalom kedveskéim !
Jön a gyermektelenségi adó, a nőtlenségi adó, ja meg egy új megfogalmazásban
mert ebben nagyon tudnak remekelni férjtelenségi adó...
eszegfu
Tulajdonképpen egyetértek @SÍva-val. Most a választások után láttam egy riportot, ahol a lakosság 99,9 %-a szavazott a Fideszre és ahol a megkérdezettek mindegyike azért tartja jónak a jelenlegi kormányt, mert van munkájuk, azaz a közmunka és nem ugy mint régen, amikor csak 1x-1x kaptak segélyt az önkormányzattól ( na meg az elmaradhatatlan "ide ne jöjjenek a migráncsok"). És ez az a település, ahol 1 udvarból vagy 5-6 kisgyerek futott ki. Tehát egy szegények, munkanélküliek által lakott település sok gyermekkel, és ők adják majd a "gerincét" a magyarok szaporulatának. Munkahelyek kellenek, akkor lesz biztos megélhetés és vélhetően a magyarok fogyása is megáll.
png
Nem fog sikerülni.
Ennek a világnak buknia kell, és ezt nem tudjátok felülírni.
Többet akartok, de közben ha több lenne, a világnak annyi lenne.
Nem találjátok az egyensúlyt.
Miért?
Mert nincs!
Egy rossz rendszerben a rossz emberek nem tudnak egyensúlyt teremteni.
"Ahogy a rossz emberek egyre messzebb mennek a rosszaságban..."
Pont ennek a felismerése lenne a lényeg!

Imádom, hogy nem lájkol senki az igazság miatt.
Nem kell!
Nem a te lájkodtól lesz igaz, vagy hamis valami.
Jól van ez így.
Borsodi
@Macskaszem: Orbán mondá Szaporodjatok sokasodjatok testvéreim mert fogy a magyar.Normális ember meg nem szül stadionba,ti meg menet közben is tudtok.
Desischado
Mire szüljenek a nők?! A szegénységre, a kilátástalanságra? Jómagam ezért nem lettem anya, bármennyire is fáj, de helyesen döntöttem. Amilyen világ itt van, innen aki teheti, menekülni fog. És igazuk van, mert ez minden, csak nem demokratikus, élhető ország, amíg orbánék itt mérgezik a levegőt.
laszlobihari
"Népesedéspolitika fókuszának kiterjesztése a határon túli magyarokra" - hát a f@szom nem kéne?!?!
mackoka46
@nyanya001: Akkor orbáncot be kell búgatni.
bakcsubakka
Úristeeeen !!! Jelen körülmények,anyagi lehetőségek,egészségügy mai állapota szerint...Na ne...Ide gyerekeket? Hogy legyen elegendő kivándorló? Nem folytatom ,mer olyat találok mondani,hogy az ország "többségével" bíró 2/3 (tudjuk akik többen vannak mint azok akik valóban többen vannak) rosszul lesz és véletlenül egymást csinálják fel.
bakcsubakka
@mackoka46: @Borsodi: Csinálja fel a frakcióját ! Szép szaporulat lenne.
papa.49
Csak a vége nehogy a Ratkó korszak, helyet Novák korszak legyen !!!
Desischado
Ez nem tartozik ide, de a face oldalamra feltettem egy felhívást. Nagyon kérlek, benneteket, hogy osszátok minél többen!Előre is köszönöm!
namihami
""Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!""--hol is hallottam ezt a mondatot?
Egyébiránt talán nem a szülések számával volna a döntő probléma, hanem a helyével. Érdekes, de a Lajtán túl már valahogy jobban megy a gyermekek összehozása.
terlasz
Még több migránst akar gyártatni Orbán? Teljesen bele fogunk rokkanni!
ittott
kurják seggbe egymást. pont annyit ér, mint ez a terv. tényleg? hova szüljön a magyar? a szemétdomb tetejére?
kissé felnőttem
@namihami: persze mert ott nem állandó iszonyok vannak
hanem évtizedekig stabil viszonyok, anyagi technikai társadalmi háttérrel. Pl ahogy növekedik a gyermek vele emelkedik a családi pótlék összege is, Itt max az árak de folyamatosan.az üzemanyag pld. a MOL kénye kedve olajár kormány kénye kedve. igy segitenek minket elszegényedni.Átkosba a munkahely stabil volt évtizedekre Ma ? , hát max 1 -2 hét és be sem jelentenek TBRE- adóra
namihami
@kissé felnőttem: Sajnos neked is igazad van. Bár én inkább arra próbáltam célozni, hogy azok a 20-as 30-as szülők, akik rászánják mégis magukat, azok általában ár ott élnek és ODAKINN már többet szülnek, mint az itthon maradottak. És szándékukban sincs hazajönni. Legfeljebb látogatóba.
Furcsa, nem???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél