A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, Kusper Zsolt Facebook-oldalán tudatta, hogy a Borsod megyei mentőknek életveszélyes mentőautóval kell járniuk az utakat. Az érdekvédők szerint azt mondták a panaszkodó mentősöknek, hogy menjenek lassabban.

Kusper Zsolt személyesen is megnézte a rozsdásodó mentőautót, majd felvételeket is készített róla. A szakszervezeti vezető szerint a rossz állapotú gépkocsi nem csak a biztonságos közlekedést, hanem magát a mentést is veszélyezteti.

Kusper Zsolt szerint az Országos Mentőszolgálat tud a problémáról, de csak annyit mondanak:

menjenek a járművel lassabban.

"Megkerestek a szövetség tagjai és egyben bajtársak, hogy olyan mentőkocsival dolgoznak, ami műszakilag alkalmatlan a közlekedésre. A problémát a felettesüknek is jelezték, közvetlenül az autók műszaki állapotáért felelős vezetőnek, illetve a megyei műszaki gondnoknak is. Egyik részről azt a választ kapták, hogy „ez van”, a műszaki vezető pedig ezen túl közölte: mivel nem tudnak jobb autót biztosítani, menjenek lassabban" – mondta az elnök a Blikknek, aki szerint nemcsak a mentőbajtársak élete és testi épsége forog kockán, hanem a biztonságos közlekedést, de magát a mentést is veszélyezteti a mentőkocsi műszaki állapota, mivel hosszú percekkel növelheti a helyszínre vagy a kórházba jutás idejét.

Kedden a kocsi felvételét egy gépész bajtárs megtagadta, majd egy másik mentős bevitte az autót a miskolci központra, ahonnan egy tartalékautót hozott el. Az újonnan kapott kocsi ugyanakkor előfordul, hogy nehezen indul be, így szinte lehetetlen gyorsan kivonulni vele egy adott helyszínre

- vélekedett Kusper.

Hozzátette:

a megkülönböztetett jelzést használó járművek szigorúbb műszaki vizsgán esnek át, így érthetetlen, hogy a valószínűleg több éve rozsdásodásnak induló autó hogyan maradhatott eddig forgalomban.

Kusper Zsolt ezt írta a közösségi oldalon közzétett videóhoz:

A MOMSZ B-A-Z megyei mentőgépkocsi-vezető tagjaink azzal kerestek meg, hogy az OMSZ –tiltakozásuk ellenére – arra kötelezi őket, hogy olyan mentőautóval vonuljanak, amelynek a műszaki állapota nem csak a biztonságos közlekedést, de magát a mentést is veszélyezteti, mivel a mentőautó rossz műszaki állapota hosszú percekkel növelheti a helyszínre vagy a kórházba jutás idejét. Mivel a mai napon egyébként is a megyében volt dolgom, elmentem és megnéztem, és megdöbbentem.

A bajtársak elmondták, hogy többször jelezték már a munkáltató felé a problémát, de – többek között a nemrégiben kinevezett műszaki osztályvezetővel az élen – azt a választ kapták, hogy menjenek lassabban.

Dr. Kusper Zsolt

elnök

Frissítés:

Itt van Győrfi Pál válasza a rohadó, rozsdás borsodi mentőautóról

Forrás: Blikk, Facebook, ATV

Fotó: Facebook

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Nem panaszkodni. Erre szavaztak a zemberek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.