Több mint negyven évi bujkálás után tartóztattak le egy sorozatgyilkost szerdán Kaliforniában.

A 72 éves Joseph James DeAngelót kedden délután tartóztatták le, de ekkor még nem volt bizonyos, hogy ő a keresett bűnöző. Szerda estére azonban a DNS-vizsgálatok igazolták a gyanút: a hetvenes-nyolcvanas évek rettegett sorozatgyilkosát fogták el.

 Joseph James DeAngelo a tettese annak a 12 gyilkosságnak, 51 nemi erőszaknak és több mint 120 betörésnek, amelyet Sacramentóban és környékén, San Franciscóban és Dél-Kaliforniában követtek el 1976 és 1986 között.

Az évtizedeken keresztül felderítetlen bűnügyet a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyilvántartásában az éjszakai gyilkos és az Arany Állam nemi erőszakolója néven tartották számon. Az úgynevezett döglött aktát két évvel ezelőtt nyitották újra, sajtóinformációk szerint állítólag egy sikerkönyvben leírtak nyomán. A rendőrség azonban ezt az értesülést nem kívánta megerősíteni.

A nyugdíjasok hétköznapi életét élő DeAngelót több napig tartó megfigyelés után Sacramento egyik elővárosában, Citrus Heightsben vették őrizetbe. Nem tanúsított ellenállást, de nem ismerte be a bűncselekményeket.

Nyugdíjas erőszakoló sorozatgyilkost fogott el a rendőrség

A férfi korábban két kaliforniai kisvárosban, Exeterben és Auburnben volt rendőr, de az auburni rendőrkapitányságtól lopás miatt elbocsátották. A rendőrök és a szövetségi nyomozók hosszú időn keresztül gyanították, hogy a sorozatgyilkos katona lehetett, vagy a rendfenntartó erőknél szolgálhatott, ugyanis nagy jártasságról tett tanúbizonyságot a fegyverhasználatban.

Tavalyelőtt az FBI 50 ezer dolláros jutalmat ajánlott annak, aki bárminemű használható információkkal tud szolgálni a sorozatgyilkosról, aki csaknem mindig éjszaka lopódzott be házaspárok otthonába, és mielőtt megölte őket, a nőket megerőszakolta. 

A bűncselekmény-sorozat teljes felderítése folyamatban van.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.