Visszatértem, maradok és küzdök tovább – üzente szimpatizánsainak és ellendrukkereinek Lázár János csütörtökön Makón.

Lázár János elszánt és tettrekész – visszatért szülőföldjére
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt követően, hogy átvette a Csongrád megyei 4-es számú, Hódmezővásárhely és Makó központú választókörzetben a szavazatok 51,78 százalékát elnyerve megszerzett mandátumát, azt mondta, április 8-a politikai pályája eddigi legfontosabb megmérettetése volt.

Úgy fogalmazott, nem február 25-e miatt, hanem azért, mert már tavaly év végén bejelentette, nyolcesztendős országos politizálás után vissza kíván térni a hétköznapok politikájához, a helyi konkrét ügyek világához. Hangsúlyozta,

ehhez az eltervezett munkához erős fölhatalmazást kell, melyet az országos átlagnál is magasabb részvétel mellett, a szavazók többségének támogatásával el is nyert.

Az országgyűlési képviselő a választás éjszakáján érezheti magát győztesnek, a ciklus négy éve alatt azonban a választókerület lakóinak kell nyertesnek lenniük – mondta a politikus.

Lázár János szerint a politikai pályája egyik legfontosabb szakasza kezdődik, mivel ma a politika lényege vidéken és helyben dől el. Hozzátette:

több figyelmet kell szentelni a vidéken élő embereknek, és többet kell tanulni tőlük.

A képviselő leszögezte, a nagypolitika erejét akarja elhozni vidékre, és a vidék hangját elvinni Budapestre és Brüsszelbe, ahol a döntések születnek.

A politikus kifejtette, a magyarság az elmúlt nyolc évben közelebb került történelmi célja, a polgári társadalom megteremtéséhez, de éppen csak hozzákezdett az ország gazdasági kettészakítottságának felszámolásához. Hangsúlyozta, ezt a munkát kell nagyobb fordulatszámon folytatni.

Leszögezte ehhez a munkához friss erőre, olyan fiatalokra van szükség, akik tenni akarnak valamit szülőföldjükért.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A bal sarokban felkészül Márki-Zay Péter.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Istvántóth
Jobban járt volna mindenki ha el sem mozdul onnan .
human
A bal sarokban felkészül Márki-Zay Péter.
Sámannus
Ki költözött a kulipintyóba a háremmel?
cs.n.
Nesze semmi, fogd meg jól - üzente homályos hablatyában Lázár János.
Zeta
Márk-Zai kezdhet figyelni a "testcselekre"!
Kemény ütközet jön!
simmering73
Gondolom hiányzott már nekik, mint púp a hátukra.
Commenter
@Istvántóth: én meg azt reméltem hogy kiköltözik Bécsbe, és migráns lesz ő is. De nem, csak Makóig vándorolt, pedig még a makói hagyma se sírt volna utána!
Pálinkafőző Rézüst
Remélem, hogy Márki-Zay nem akar létrát cipelni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.