Ha elfogadja az ajánlatot, egész biztos, hogy sínen lesz a karrierje és a megélhetése is.

880 ezer forintos fizetést ajánlottak Lucának, aki a kilátástalan magyarországi jövőről posztolt
Fotó: Hír TV/Egyenesen

Két hete söpört végig az országon a 22 éves Luca Facebook-posztja. A lány hamarosan képzett óvónő lesz, de úgy látja, a várhatóan 120 ezer forint körüli fizetésével kilátástalan a jövője ebben az országban, mert a bére épp elég lenne az albértletre.

Luca monológját több tízezren osztották meg, bár szép számmal akadtak olyanok is, akik megfenyegették. A lány nem is titkolta, hogy a testi épségét is félti már a támadások miatt.

A Népszava most arról ír, a fiatal lányt több ajánlattal is megtalálták az elmúlt napokban. 

Az egyik magyarországi magánóvoda állást ajánlott nekem, itt már gyakornokként többet keresnék, mint egy állami intézményben, nagyjából 160 ezer forintot. A dublini ajánlat még magasabb fizetésről szólna, a szomszédos Egyesült Királyságban ugyanis nagyjából 880 ezer forintnyi fontot fizetnek az óvónőknek. A barátom jégkorongozó, neki is állást ajánlottak

– mondta a lapnak Mészáros Luca, akinek őszig kell eldöntenie, hogy melyik ajánlatot fogadja el.

Vagy politikai támadásként értékelték a posztomat vagy azt hangsúlyozták, hogy már a korábbi generációknak is voltak nehézségeik. Mintha csak azt mondanák: ha én is rosszul éltem, akkor éljél te is rosszul

– összegzett a fiatal lány.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
adrenalink
@F_Viktor: ápr. 26.19:00-ra. Ha figyelmesen elolvastad volna a billentyűkoptatásomat, felsoroltam néhány jól fizető diplomát. Persze nem kezdőként, mert Polt Péter lányának is "csak" 500ezer Ft-os kezdő fizetése van friss jogi végzettséggel, ha jól olvastam.
Egyébként nekem kicsit szaglik ez a beírás a politikától! Miért pont most, a választások után íródott? Mit várt? Győz a balfék ellenzék, és rögtön megemelik a kezdő fizetését 1 millára? Őszintén kívánom, hogy találjon egy olyan jól fizető állást magának, hogy ne legyen gond egy kávéfőzőt megvenni...
Ja, amúgy a barátaim nem a f@szbukon siránkoznak, hanem tesznek azért, hogy minőségi életet tudjanak élni.:-))
adrenalink
@Mirabilis: ápr. 26.19:09-re Javaslom, ne fáraszd magad a hsz-eim olvasásával! Te már a lökött DK-s WC pumpás asszociációmat sem értetted...
adrenalink
@Eladott Ország: tegnap 07:06-ra Nem is értem, miért nem képviselő akar lenni? Nem ő lenne az első, aki iskolapadból a Parlamentbe szédül...Tegnap hallottam, hogy ezeknek a díszf@szoknak emelik a bérét, és még albérleti hozzájárulást is kapnak.
F_Viktor
@adrenalink: Írod:
"Ha figyelmesen elolvastad volna a billentyűkoptatásomat, felsoroltam néhány jól fizető diplomát."

Elolvastam, most viszont lusta vagyok visszakeresni, ezért a felsorolásodból emlékezetből:
IT: Mese, hogy milyen hiány van szakemberekből... Én sem ebben a szakmámban dolgozok. Nagyon sok diplomás technikusi végzettséget igénylő állást tölt be. Cégeknél azt sem tudják mi a project célja, 8 órában a részfeladatokat kódolják, mint egy robot. Ismerek olyan diplomást, a jelenleg kamionozik, sok a pályaelhagyó. Mindenki start upban reménykedik...
Jog: Jelenlegi helyzetet nem ismerem, de 3 éve olyan telítettség jellemezte a piacot, hogy a friss diplomás fizetett, hogy munkát vállalhasson.

Írod:
"Miért pont most, a választások után íródott? Mit várt?"
Ha figyelted volna Luca "történetét", olvastad volna első posztját, akkor azt is tudnád, hogy nem csak a kávéfőző volt a legnagyobb problémája, hanem a húga miatt ragadott billentyűzetet!
Arra a kérdésedre, hogy "mit várt?", személyes példámat tudom felhozni, a választások után napi 2-3 olyan ismerősöm keres meg, akikkel már 10-15 éve nem tartom a kapcsolatot, akik el akarják hagyni (legtöbb családostul) Magyarországot, mert nem látják iztosítottnak jövőjüket, nem olyan jövőt szeretnének, amit orbán biztosítana nekik (visszafordíthatatlannak látják orbán ország-rombolását), félnek, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor már nem mehetnek nyugatra.
Ezét "pont most"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.