A Takarékbank adózás utáni eredménye 5,8 milliárd forintra, csaknem a duplájára nőtt 2017-ben, mérlegfőösszege 31 százalékkal, közel 841 milliárd forintra emelkedett – közölte a pénzintézet pénteken, az éves rendes közgyűlés után az MTI-vel.

Megduplázta eredményét a Takarékbank
Fotó: Pixabay

A banki közlemény idézi Vida József elnök-vezérigazgatót, aki a közgyűlésen elmondta: önállóan és a Takarék-csoport központi bankjaként is eredményes évet zárt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) 2017-ben.

Vida József a közgyűlésen kiemelte: a csoport központi bankja fontos szerepet vállalt a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti megújításában, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék piaci pozícióikat.

A közgyűlésén a részvényesek elfogadták a pénzintézet 2017. évi beszámolóját.

A bank nettó bevételei tavaly elérték a 17,2 milliárd forintot, ami 23,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

A nettó kamatbevételek 41 százalékkal, 6,6 milliárd forintra emelkedtek. A nettó jutalék- és díjbevételek 15 százalékkal, 8,9 milliárd forintra nőttek, amit a hitelezési jutalékok és az állampapír-forgalmazásból származó jutalékbevételek gyarapodása segített elő. Az integrációs feladatokkal összefüggésben 19,8 százalékkal nőttek a működési költségek is.

A Takarékbank saját tőkéje 25,1 milliárd forintra bővült, a 24,89 százalékos sajáttőke-arányos adózás utáni nyeresége mintegy 10 százalékponttal haladta meg a hazai hitelintézeti átlagot.

A csoport tavaly a hitelezését 30 százalékkal növelve, 410 milliárd forint új hitelt folyósított, csaknem 90 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban. A befektetési szolgáltatások területén a Takarékbank megőrizte az ország legnagyobb értékpapír-forgalmazó hálózatának pozícióját.

Kitértek arra: a Takarékbank által vezetett konzorcium tavaly vezető szerepet töltött be az MFB Pontok konstrukcióinak értékesítésében. Minden ötödik, családi otthonteremtési kedvezmény által támogatott új lakást vagy családi házat a csoport közvetítésével vásárolta meg az új tulajdonos.

Tavaly októberben a csoport elfogadta digitális stratégiáját, amelynek alapján megvalósul az egységes web, netbank és netbróker szolgáltatás. Megnyílt az első teljesen automatizált bankfiókjuk, és további digitális csatornák fejlesztését is elkezdte a csoport.

Az elmúlt évben a Takarékbank egy sor jelentős stratégiai befektetést hajtott végre, ezek közül kiemelkedik a tulajdonrész vásárlása a Takinvest Zrt.-ben, a Diófa Alapkezelőben, az FHB Ingatlan Zrt.-ben, a Takarék Invest Zrt.-ben, valamint a DBH Investment Zrt.-ben – közölte a pénzintézet.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Miután sikeresen"integrálták" a takarékszövetkezeteket,amelyek nem sokára elveszitik szövetkezeti jellegüket.
Jozefina
Majd lesz, aki ráteszi a kezét a nyereségre!!!
kereső
@Jozefina: sajnos nem csak a nyereségre fáj a joguk, hanem a takarékszövetkezetek vagyonára is! Újabb magántulajdont fognak elrabolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.