Megtámadja a Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás eredményét a Kúrián, és az országos voksolás „európai kontroll melletti", lehető legkorábbi megismétlését követeli. Rónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számtalan esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok. Kiemelte, több olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak. A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat. Egyedül a Fideszt nem érintik az eltűnő szavazatok, ezért ezeket az eseteket nem lehet...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

koszpeko
Most kellene a Szélnek, Jobbiknak, Márkynak és az összes ellenzéki erőnek a D.K. mellé állni
görbetükör
Azon túl, hogy egy rahedli pénz az új választás, garantálni tudja, hogy minden egyes szavazó körzetben legyen megfelelő ellenőrzés?
Vagy választási csalások tömkelegét akarja megint?
Még ha a százezres tüntetés erről szólna konkrétan és nem általánosságban, még szóba is jöhetne. De ez az egész megint csak pótcselekvés, átgondolatlan, lagymatag és hiábavaló.
koszpeko
@görbetükör: Állítólag vannak civilszervezetek akik elméletben delegálhatók megfigyelőként a szavazókörökben.
Ha nem tetszik nekik a rendszer ne csak tarhálják az 1%-ot hanem segítsenek is lebonyolítani egy demokratikus választást.
görbetükör
@koszpeko: Véggigondoltad, minden egyes szavazókörzetben? A legkisebb tanyát, falut is beleértve
Tisztességtelen országban soha nem lesz tisztességes szavazás.
És ezt törvényesen nem fogják tudni átvinni, még ha az összes ellenzék vállvetve akarja is. Csak monumentális tüntetés esetén, ami kizárólag erre szorítkozik. Mint a netadónál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.