Az általános iskolai tanár Facebookon lépett kapcsolatba diákjaival, a vádirat szerint a 2015-ös tanév kezdetétől egészen 2016 elejéig három hetedikes és egy nyolcadikos tanítványának küldött szexuális tartalmú üzeneteket, illetve képeket – kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt áll a székesfehérvári bíróság elé.

Egy abai tanár diákjait tapizta, cserébe súgott a dolgozatoknál

Fotó: Pixabay.com

Az osztályteremben a társaik előtt simogatta ezeket a gyerekeket, de előfordult, hogy még a ruháik alá is benyúlt. Miközben masszírozta diákjait, szexuális tartalmú kijelentéseket is tett. Cserébe viszont elnézte a diákok helytelen órai viselkedését, valamint dolgozat közben elárulta nekik a helyes választ.

Az ügy 2016 márciusában robbant ki, miután a szülők jelentették a felkavaró esetet az iskola vezetésének. Ahogy arról a Bors is beszámolt, nem sokkal később a molesztálással vádolt, rendezett családi körülmények között élő tanárt felfüggesztették állásából. A feol.hu információi szerint az angoltanár azóta már egy fővárosi iskolában tanít.

A vád szerint a tanár megszegte nevelői kötelezettségét és veszélyeztette a gyerekek szexuális és erkölcsi fejlődését. A jövő hét szerdai tárgyaláson tanúkat hallgat meg a bíróság.

(Borsonline.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
már kisiskolás gyerekek is tudják, hogy az internet nem biztonságos bizalmas közlésekre, csevegésre...

ez a fasz miben reménykedett?
r2d2
@wagabund: ... avagy a fordítottja is igaz lehet! Túl szigorú volt... Csinált egy gyerek a tanár nevében egy kamu FACEBOOK oldalt, hogy lejárassa!
Gondolkozz már! Ezek után még kéne egy budapesti iskolába?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.