Három éve küzd egy édesanya azért, hogy felelősségre vonják azt az orvost, aki miatt szerinte elvesztette 21 éves fiát. Árpi 2015 áprilisában egyik napról a másikra meghalt a dunaújvárosi kórházban. 

Dóra Sára 3 évvel ezelőtt veszítette el 21 éves fiát, Árpit. A fiatal egy reggel arra ébredt, hogy vérzik az orra, így az édesanyja mentőt hívott hozzá, de akkor úgy látták, nem kell kórházba vinni. Ennek ellenére az asszony elvitte Árpit a dunaújvárosi kórház sürgősségi osztályra, ám onnan tovább küldték a pszichiátriára, holott semmi keresnivalója nem lett volna ott.

A HírTV információi szerint Árpi drogfüggőnek szánt nyugtatókat kapott, pedig az anyja állítása szerint a fia soha sem élt ilyesmivel, amit a kórházban is közölt az orvosokkal, de ezt azok figyelmen kívül hagyták.

Árpi állapota egyre rosszabbra fordult, végül leszíjazva az intenzív osztályra került, ahol életét vesztette.

Ahhoz hogy a rendőrség egyáltalán nyomozni kezdjen, a családnak sokáig kellett harcolnia. Ügyüket egy olyan alapítvány karolta fel, amelyik évek óta a pszichiátriákon történt panaszos esetekkel foglalkozik.

Végül aztán a rendőrségi vizsgálat oda futott ki, hogy a szakértői vélemények alapján megállapították, hogy bűncselekmény történt az ügyben

– mondta az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Közép-Európa Alapítvány elnöke, Dobos János a Hír Tv stábjának.

Kiderült, hogy a főorvosnő hibázott, ám az ügyészség a korára való tekintettel nem vonja felelősségre a nőt.

Forrás: HírTv, Blikk

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Yoda69: Vérzett az orrom és nem akart a vérzés elállni. Rögtön elmentem a háziorvoshoz, aki miután nem tudta elállítani az orrvérzésem, mentőt hívott és bevittek a sürgősségi osztályra. Ott elláttak, de megfigyelésre három napra benntartottak. Azóta ilyen mértékű orrvérzésem nem volt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
percsi
@Fradigege: Proli ide, proli oda, én is proli vagyok, és jogom van az igazságszolgáltatásra. Valamiért leszíjazták, bepelenkázták, az biztos, hogy ebbe nem halt bele, hacsak nem fulladt meg a saját vérében. Az is lehet, hogy drogos volt. A rendőrség megállapította a bűncselekményt, akkor valami mégis csak nem kerek, a prolinak igaza lehet.
percsi
@percsi: bocsi, most látom a helyesírási hibákat, szerintem a gép átírta :(
Yoda69
@percsi: Szerintem ez ver alvadekonysagtol is fugg hogy konnyen elall vagy sem. Nekem is verzett jo parszor az orrom, de par percnel tovabb sosem.
@36:
Valoban sokszor az orverzes egyfajta veszlefuvo szelepkent mukodik. Ha tul nagy a vernyomas elpattan az orban egy er, verzik, leesik a vernyomas. (mint regen mikor eret vagtak a betegen hogy csokkentsek a vernyomast). Igy megvedi az agyat a sulyosabb sot fatalis karosodastol. Persze nem mindig mukodik es nem mindenkinel. Sajnos.
Commenter
@Desischado: A kor lehet előny és hátrány is. A sebészeknél (legalábbis amelyik lelkiismeretes) a mai napig él az az aranyszabály, hogy amint erősen gyengül a látás, és bizonytalanná válik a kéz (vagyis remegni kezd) nem műt többé. Nem hiszem azt sem,hogy az orvosi szaktudás párttagság vagy pártszimpátia függvénye lenne...bár már ez is kérdéses amióta megdobták a jónépet káslerrel, csókayval és a néhai s-né kroppal.Ahogy valaki már nem emlékszem ki, itt írta előttem az orrvérzés nem csak "szimpla" orrvérzés lehet, hanem súlyos betegség életmentő beavatkozást igénylő egyik kísérő tünete is.Ha nem áll el belátható időn belül úgy hogy az orrot erősen összenyomjuk és a vért közben zsebkendőbe felfogjuk, akkor kórház. Még csak véletlenül sem szabad az orrot kifújni ilyenkor további erek pattanthatnak így meg. Hátradönteni is tilos a fejet mert, a torokba, nyelőcsőbe, légutakba kerülő vértől megfulladhatunk! Ha vér kerül a szájba azonnal ki kell köpni! De vannak akik a fejet hátrahajtva próbálják a vérzést csillapítani, ez súlyos, veszélyes tévhit!
Desischado
@Commenter: Jól mondod. Előre kell hajolni, és például a hipertónia (magas vérnyomás) tünete is lehet.
Commenter
@Desischado: vagy még sokkal rosszabbé, agyvérzésé is! Jól tette "justhpeter" hogy kórházba ment! A szűnni nem akaró orrvérzés sem játék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.