Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan és mitől sérülhetett meg a motorvonat padlója. A vonat kedd délelőtt Győrből tartott Budapestre.

Az esetről a Facebookon tett közzé fotókat a vonat egyik utasa, Varga Viktor. A képek mellé ezt írta:

Ma lehet, lesz egy kis késés, szétszakadt a vonat alattunk. Mindenki jól van.

Az IHO.hu számolt be arról, hogy beszakadt a 4927-es személyvonat padlója, azonban pontosan nem lehet tudni, hogy mitől. A szerelvényen készített fotókon jól látszik, hogy felrepedt és kilyukadt a padlólemez.

A Facebook-bejegyzések alapján komoly riadalmat keltett, amikor Szárliget bejárata közelében úgy 140-es tempónál beszakadt a Győrből Budapestre tartó 4927-es számú személyvonat Flirtjének padlója kedden délelőtt

-írja a lap.

Feltételezések szerint valami felpattanhatott a sínekről, ami hatalmas kárt tett a vonat aljában, végül pedig a padlózat is felszakadt.

Az oldal írása szerint repesszerűen repkedtek az alkatrész darabok a hangos dörrenést követően, amitől az utasok nagyon megijedtek.

A szerelvény végül Szárliget bejáratánál állt meg, az utasoknak pedig a sínek között kellett besétálni a vonattól.

A MÁV korábbi közleménye szerint „valószínűleg egy, az állomásra behaladás közben felcsapódó sínrögzítő heveder” okozta a repedés, de biztosat nem tudni.

A vizsgálat jelenlegi állása szerint nem zárható ki a szándékos rongálás, mivel a biztonságosan rögzített heveder magától nem mozdulhatott el. A szakemberek még vizsgálják az eset részletes körülményeit, és a rendőrség is eljárást indított az ügyben. Személyi sérülés nem történt, az utasok nem voltak veszélyben

– tették hozzá.

Forrás: IHO, HVG

Fotók: Facebook/Varga Viktor

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Sajnos, hasonló eset (keréktárcsa törés) történt a hőigénybevételt nehezen viselő monoblokk kerekekkel is, amelyek a Halberstadtból vásárolt kocsik alatt vannak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
nem zárható ki a szándékos rongálás ??? - ne már nézz a képre!!!
papa.49
Szerintem meg a futóműről vált le valamilyen alkatrész, volt már ilyen páréve a franciáknál, azt nem hiszem hogy a pályáról felcsapódó valami okozta volna !!!
Eladott Ország
Sajnos, hasonló eset (keréktárcsa törés) történt a hőigénybevételt nehezen viselő monoblokk kerekekkel is, amelyek a Halberstadtból vásárolt kocsik alatt vannak.
papa.49
@Eladott Ország: Emlékszel rá biztosan a franciáknál a nagy sebességű vonatuknál volt az hogy a kerékről levált a futófelület, és bele fúródott a kocsi padlóján keresztül az utastérbe ...
Azt meg kötve hiszem hogy a pálya alkatrészét vágta volna bele a kocsi padlójába a kerék, ez egyáltalán nem életszerű !!!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@papa.49: Csak egy picit pontosítok a helyszínen: "Az eschedei vasúti baleset 1998. június 3-án 10:58 perckor történt Németországban. Eschedétől 6 kilométerre délre a Münchenből Hamburgba tartó ICE 884 számú vonat első kocsijának az egyik kerekén eltört a költségkímélés miatt a gyári értéknél vékonyabb anyagból készült acélabroncs, amelynek darabjai szétszóródtak, egyik része az utastérbe fúródott. A Hannovert elhagyó vonat az alsó-szászországi Eschede város előtt 200 méterre haladt el, amikor a hajtófej mögötti harmadik kocsi egy váltón kisiklott, majd a második váltó után keresztbeállt a pályán, és 200 km/h-ás sebességgel nekicsapódodott egy közúti betonhídnak. A többi kocsit a hátsó hajtófej beletolta a már összeomlott 200 tonnás híd darabjaiba. A sértetlenül maradt első két kocsi és az első hajtófej leszakadt, tovább haladt és csak 2 km-rel messzebb állt meg.

A tragédiában 101 ember életét veszítette, 88 súlyos, további mintegy 100 személy könnyebb sérülésekkel került kórházba.

A helyszínre elsőként a helyi lakosok érkeztek meg perceken belül, hogy segítsenek. 12:30-kor a város katasztrófa-állapotot jelentett. Több, mint ezren érkeztek, hogy segítsenek a mentésben."
papa.49
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Kösz a segítséget ...
terlasz
140-es tempóval egy személyvonat? A hónap vicce! Az kétségtelen, hogy a baj megtörtént. Gyurcsányt nem láttátok a környéken?
papa.49
@terlasz: Talán ott járt nem a majálison ))))))))
vadsanca
Mi az, hogy 140 km/h? Ez nem veszélyes egy kicsit? A mai autók eléggé biztonságosak, megfelelő kontrollal 130 felett is kontrában tarthatók. Akkor miért is van leszabályozva a rendelet?
advocat
No tisztázzuk. Ezek a vonatok simán mennek annyival. Mert pl.:a vácin csak 120 lehet a legnagyobb, de azt pillanatok alatt elérik. Két állomás között, amik nem mindig vannak egymástól olyan messze (pl.:Alsógöd-Göd) (Megjegyzem a TGV már elérte az 571 km-t is.Persze utasok nélkül. Párizs és Strasbourg között, tehát sínen és áramszedővel. 11 éve!)
desiro57
@vadsanca: "Mi az, hogy 140 km/h? Ez nem veszélyes egy kicsit?"
docplayer.hu/18902454-Budapest-hegyeshalom-komarom-komarno-hegyeshalom-nickelsdorf.html
Ez a hivatalos menetrend, mozdonyvezető voltam, biztonságosak ezek a szerelvények.
ennél az esetnél valószínű, valamit a sínekre raktak, sajnos nekem is volt ilyen tapasztalatom, milyen idióták a gyerekek, ami esetemben történt nem írolemi volt mert nem akarok ötleteket adni a pondróknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.