A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében – az Ovisport Alapítvány kezdeményezésére – magyar kormánytámogatással épült multifunkcionális óvodai sportpályákat adott át Grezsa István kormánybiztos szerdán Munkácson és az ungvári járási Nagydobronyban.

A munkácsi 17. számú magyar óvodában tartott átadási ünnepségen Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta:

nem véletlen, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében éppen Kárpátalján, a jelenleg legrosszabb helyzetben lévő nemzetrész négy gyermekintézményében létesül, kísérleti jelleggel, Magyarországon is ritkaságszámba menő "ovifocipálya".

"Szeretnénk megmutatni, hogy a magyar állam támogatásával felújított, sporttevékenységet is lehetővé tévő felújított óvodák sokkal magasabb színvonalúak a Kárpátalján és egyáltalán Ukrajnában megszokottaknál" – tette hozzá.

A kormánybiztos kiemelte, ezzel a jellegű támogatással Magyarország azt is szeretné jelezni a többségi ukrán nemzet felé, hogy minőségi, európai színvonalú építői tevékenységet folytat Kárpátalján.

"Ezáltal is szeretnénk példát mutatni az európai integrációt maga elé célul tűző Ukrajnának az európai elkötelezettségű szemléletváltáshoz" – mondta.

Molnár Andrea, az Ovisport Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, az alapítványt létrehozó néhai Buzánszky Jenő válogatott labdarúgónak, az egykori Aranycsapat tagjának egyik utolsó kívánsága volt, hogy a külhoni területekre is terjesszék ki az óvodai sportpályák építésének programját.

Nagyszerű lehetőséget láttunk erre a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési programba történő bekapcsolódással, de mivel az alapítvány saját forrást nem használhat fel külföldön, a Miniszterelnökséghez fordultunk segítségért, amely 50 millió forinttal támogatta kezdeményezésünket

- mutatott rá, megjegyezve, hogy a határon túl elsőként Kárpátalján négy óvodai sportpálya épül meg, a szerdán átadottakon kívül még egy-egy Visken és Tiszapéterfalván.

Grezsa István délután Nagydobronyban, Kárpátalja legnagyobb, anyaországi támogatással nemrég felújított magyar óvodájában szintén átadott egy korszerű sportpályát, amely – a munkácsihoz hasonlóan – használható futballpályaként, valamint játékos sporttevékenységek folytatására.

A politikus délelőtt a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kárpátaljai akadémiai napjai keretében A kárpátaljai magyarságot ért kihívások – Egy gondoskodó anyaország válaszreakciói címmel tartott előadásában vázolta a jelenleg legveszélyeztetettebb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság helyzetét, és ismertette a közösségnek, valamint a többségi nemzetnek nyújtott átfogó magyar állami támogatást.

A magyar kormánynak van egy konceptualizált, átgondolt és hatékonyan működő nemzetpolitikája Kárpátalját illetően, amely nemcsak a helyi magyarokat segíti, hanem a régióban élő összes többi nemzetiséget is

- fejtette ki.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány ezt a támogatási rendszert egyáltalán nem kívánja csökkenteni, hanem tovább folytatja azt az ukrán-magyar államközi viták és a kapcsolatok megromlása ellenére, építkezéssel válaszolva a jogfosztásra.

Forrás: MTI

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay cco

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
Jó 10 éve jártam utoljára Kárpátalján.Segélyszállítmányokat vittem az árvíz által tönkretett falvakba, városokba.
Amit láttam az rettenetes volt.Iszonyatos szegénység, elkeseredett reménytelen emberek, lepusztult falvak.
Nem hiszem, hogy azóta nagyon sok minden változott volna arrafelé.
Úgy vélem,-ha már mindenáron segíteni akar a magyar kormányzat- akkor sok száz hasznosabb dolgot is tehetett volna.
Kérem, hogy most senki ne jöjjön az egészséges sportoló óvodások-egészséges nemzedék
- emelkedő magyarság dumával.
Zeta
Ukrajna gazdagszik, ahogy Románia, Szerbia, a tervek szerint Szlovákia.
CsipkeRózsa
Előbb a magyar iskolák WC-jeit kellene rendbe hozniuk.
staro2
Jó 10 éve jártam utoljára Kárpátalján.Segélyszállítmányokat vittem az árvíz által tönkretett falvakba, városokba.
Amit láttam az rettenetes volt.Iszonyatos szegénység, elkeseredett reménytelen emberek, lepusztult falvak.
Nem hiszem, hogy azóta nagyon sok minden változott volna arrafelé.
Úgy vélem,-ha már mindenáron segíteni akar a magyar kormányzat- akkor sok száz hasznosabb dolgot is tehetett volna.
Kérem, hogy most senki ne jöjjön az egészséges sportoló óvodások-egészséges nemzedék
- emelkedő magyarság dumával.
glorianna
@staro2: Abszolút egyetértésem.
Óvoda van az ovifocipálya mellett? És ki fogja fenntartani a pályákat?
namihami
Bölcs kormányunk, Zseniális Vezetőjével ismételten telibe találta,hogy Nyomorországban mi az,amire a legnagyobb ott a szükség. És rögvest a tettek mezejére sikerült lépnie. Bravo, csak így tovább.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.