A hétvégén is folytatódik a nyárisan meleg idő, többfelé 30 fok körüli maximumokkal. Sok lesz a napsütés, de elszórtan záporokra, zivatarokra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

A következő napokban ismét zivatarok csapnak le, ezekre a megyékre adtak ki riasztást
Fotó: Komka Péter/MTI

Pénteken a napsütés mellett délnyugaton szórványosan, máshol helyenként fordulhat elő zápor, zivatar. A szél megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-17 fok között valószínű. A nappali maximumok általában 26-32 fok között alakulnak, de nyugaton kissé hűvösebb lesz.

Az OMSZ péntekre öt dunántúli megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a heves zivatarok miatt:

A következő napokban ismét zivatarok csapnak le, ezekre a megyékre adtak ki riasztást

Szombaton több órára kisüthet a nap, de szórványosan zápor, zivatar is lehet. Emellett nagy területen élénk, elsősorban északkeleten többfelé erős, zivatarok környezetében viharos lehet a szél. A minimumhőmérséklet 13-18, a maximumhőmérséklet 25-31 fok között várható.

Az OMSZ szombatra a déli és délkeleti megyékre adott ki elsőfokú figyelmeztetést a heves zivatarok miatt:

A következő napokban ismét zivatarok csapnak le, ezekre a megyékre adtak ki riasztást

Vasárnap is jellemzően napos idő várható. Elszórtan, nagyobb eséllyel az ország déli felén lehetnek záporok, zivatarok. Helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a szél. A leghidegebb órákban 12-18 fok lehet. Napközben 24-29 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vitamin51
Az OMSZ péntekre öt dunántúli megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a heves zivatarok miatt: Szám szerint is tudják, hogy 5 megyére adtak ki riasztást, de egyetlen egyet sem írtak le, tehát, melyik az az 5 megye???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.