Parragh László úgy véli, hogy a statisztikák őt igazolják. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara örökösnek tűnő elnöke az, aki inkább szakmunkást nevelne a magyar fiatalokból, és most abban talált igazolást, hogy egy minap közölt statisztika szerint az egyetemi adjunktusok fizetése még a kezdő építőipari munkásét sem éri el. Persze Parragh sem véletlenül van ott, ahol, most sem ezzel az egy statisztikával próbálta igazolni magát a HVG-nek adott interjújában. De nem ám! Képzeljék, Parragh László nemrég beszélt egy németországi panzióban dolgozó 15 éves pincérlánnyal, aki egyáltalán nem bánta, hogy este 11-ig is dolgozott. És még csak nem is ez a legerősebb része az interjúnak, hanem az, ahol saját anyagi helyzetét ecsetelve közli, hogy "az egzisztenciális biztonságot nem lehet elvenni" tőle. "Emiatt tudtam bátran összeveszni bármelyik miniszterelnökkel" - mondja a mindenkori kormányok mindenkori politikáját mindenkor lelkesen támogató Parragh, aki ezek alapján biztos benne, hogy "akkor...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Nem csak a fizetése irritáló, hanem a pofája is.
Macskaszem
Nem csak a fizetése irritáló, hanem a pofája is.
CsipkeRózsa
Így legalább kétszer annyira gondolnak az emberek.
papa.49
@Macskaszem: Ráadásul lelkes párttag volt a kádári időkben !!!
tudode
KÖZJOGILAG . s e m m i s e n .. is megcsinálta pártunk, és kormányunk ESZE, FEJE, v mi-csodája, hogy segget csinált a szájából több hónapi .. a c s a r k o d á s , . u s z í t és .. után!!!
.
------ Megszüntetik a pofátlan végkielégítések adóját
www.origo.hu/gazdasag/20120424-megszuntetik-a-pofatlan-vegkielegitesek-adojat.html
.
Kiszámolhatatlan, hogy MENNYIT KÖLTÜNK .a XX. századból nyakunkon élősködő NYALAKODÓKRA!
.
Megértük, hogy a NYALAKODÁS .. k i f i z e t ő d ö b b, mint a tisztességes, szakszerű munkavégzés .. f e j t ő l .. az altestig!
Jozefina
Esze semmi pénze sok!!! Fideszi módszer!!!
papa.49
@Jozefina: Hosszú, selymes nyelv is feltétel ))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.