Még van arra esély, hogy bevezessék az eurót Magyarországon, lehetőségünk pedig egy-két éven belül nyílhat rá.

Pár éven belül itthon is bevezethetjük az eurót

Fotó: Pixabay.com

Már 2019 végére vagy akár 2020 elejére is teljesítheti Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. Ebben az esetben a tényleges bevezetés 2021-22-re esne, amennyiben megvan rá a politikai szándék – nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa, Szijártó Norbert.

Magyarország már két-három éve teljesíti azokat a számszerűsített kritériumokat, amik az inflációs rátára, a hosszú távú kamatlábra, a közpénzügyi rendszerre, a költségvetési hiányra és az államadósságra vonatkoznak.

"Magyarország az árfolyam-stabilitásra vonatkozó kritériumot nem teljesíti, ami azt mondja, hogy két évet el kell tölteni nagyobb volatilitás nélkül az ERM-II-nek nevezett európai árfolyamrendszerben" – mondta Szijártó Norbert, aki szerint az euró bevezetésének legkorábbi időpontja 2019 közepe, 2020 eleje is lehet.

"Az Európai Bizottság terveiben elég konkrétan szerepel az, hogy szeretnék ösztönözni a kimaradó országokat – akár pénzügyi instrumentummal is –, hogy belépjenek az eurózónába" – tette hozzá a szakértő.

"Magyarország szempontjából az a kérdés, hogy kohéziós források tekintetében mennyi pénz fog rendelkezésre állni, illetve az, hogy a konvergenciát segítő pénzügyi instrumentumból mennyi állhat Magyarország segítségére, ha szeretné bevezetni az eurót. 2019 második felére lehet majd nagyjából tudni a pontos számokat, ami után szükség lesz egy politikai döntésre" – véli az elemző.

(Blikk.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
az elemző egy hülye, ráadásul a neve is eggyel kevesebb "j" betűt tartalmaz, mint a magyar nemzet legfőbb félázsiai maffiózó vezetőjének kiváló majmának, a Medencés Delfin Péternek.

a bevezetéshez pénzügyi felügyelet is kell, ezt pedig a neandervölgyi bunkók társasága (fidesz) sosem támogatná, mert akkor nem lehetne normálisan lopni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@Pegero: Szerinted felajánlották?... Egyelőre a fabatkánál tartunk...
cikicakk55
@Pegero: Tévedsz! Nem ajánlották fel. Ahogy most állunk,inkább szabadulnának tőlünk. Orbán már minden bűnt elkövetett az Unió ellen,amit csak tudott.A legnagyobb szégyen az,hogy ezt a Magyar népre hárítja át,mivel mi szavaztunk rájuk és ők a mi kéréseinknek tesznek eleget. Az a csoda,hogy még benn vagyunk. Már több milliárdos büntit akasztottak a nyakunkba,mert kiderült egy csomó Uniós pénz lenyúlása. Ezt a dolgozó Magyarok adójából kell majd kifizetni. Szerencsére az én unokáim nek a síromat köpdösni járnak majd a temetőbe,mert tudni fogják,hogy én nem asszisztáltam a Fidesz korrupt dolgaihoz. A te unokáid viszont nem biztos,hogy virágokat visznek a sírodra. Jóval kevesebben vagytok mint gondolnád és jóval kevesebb az időtök is az öröm mámorhoz.
Desischado
@Pegero: Ha hülye vagy valamihez, legalább ne reklámozd! Cikicakknak igaza van. A béka hátsójánál is alább vagyunk gazdaságilag, ráadásul, orbán ki akar minket rugatni az Unióból. És a legfőbb érv, ha eurónk lenne, mindjárt nem tudnának lopni, és kiderülne, milyen kevesek a juttatások és a bérek!
bakegya
Szerencse malacunk azzal lett kitömve!-DE ENNEK A BŰNBANDÁNAK SEMMI NEM EKÉG.ors viki hasa tele,feje üres,hogyan csalogathatná tovább a brüsszeli pénzcsapokat hogy ne haljon éhen a mészáros kutya -faszája és ne farhátat főzzön ma-holnap a tolvaj családja!
Eriksson
@Desischado: Nem tudom érted-e, hogy működik a pénzgazdaság, mert ahogy olvaslak, értelmezlek, nemigen. A gazdaság köszöni jól van, még akkor is, ha az ellenkezőjét állítod. Az Unió és az euró, nem feltétlenül jár együtt. Nézz meg pár európai országot, ahol még mindig a saját pénzüket használják és köszönik, jól vannak. S egyébkét is, Magyarországon a mesterségesen alacsonyan tartott bérek nem engedik az átváltást, ahhoz először európai átlagra kellene emelni a béreket. Csak azért, hogy euró kompatibilisek legyünk. Az viszont a nyugati cégek nálunk működtetett iparágazatainak nem tenne jót, mert éppen az a vonzó az itteni befektetőknek, hogy alacsonyak a bérek. Ha megemelnének, rögtön odébb állnának, mert már nem érné meg nekik Mo-n dolgoztatni.
Egyébként az export-import kereskedelem most is euróban van számolva, annak értéke független a magyar forinttól.
Ez az euróra való áttérés egy kutyakomédia, mert mire megtörténne a mindennapok pénzügyi átszámolása - melynek semmi értelme -, addigra okafogyottá válik a dolog, mert megszűnik a közös pénz. S nem, nem a magyarok miatt, hanem a szegényebb európai államok miatt, melyek nem tudják tartani a piaci versenyt a gazdagabb országokkal szemben.
S végül, de nem utolsó sorban egy megjegyzés. A forintnál való maradás igen kedvező volt, van, lesz a pénzügyi spekulánsok számára, mert nagyokat lehet kaszálni az árfolyamok lebegtetésével. Tőzsdecápák paradicsoma. Az euró bevezetésével ez a lehetőség is megszűnne.
human
@vladimir putin: Az IMF-től is többek közt azért sietett Orbán megszabadulni, mert szigorúan figyelték a banki szektort. Az IMF például azt is figyeli, hogy mennyi pénz hagyja el az országot. Erre azért volt szükség, hogy ne lehessen kivinni az országból a kölcsönt.
Akik köpködték az IMF-t azoknak figyelmébe ajánlom, hogy az IMF volt az aki figyelmeztette Orbánt, hogy egyre jobban nő a társadalmi különbség a szegények és a gazdagok közt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.