Mind több háziorvos számol fel betegeinek az „indokolatlan” házhoz hívásért néhány ezer forintot. Csakhogy a jogász szerint erre nincs legális lehetőségük.

Felélénkült a vita az elmúlt hetekben a háziorvosok között arról, hogy a rendeletben foglalt eseteken kívül miért, és miként kérhetnek pénzt betegeiktől. A közösségi portálon gyakran emlegetik az orvosi kamara két évvel ezelőtti ajánlását arról, hogy mennyit kérhetnek az úgynevezett kényelmi szolgáltatásokért. Van, aki a rendelőjében már is ki is függesztette: ha csak a beteg kényelme miatt kell a páciens lakására mennie, akkor azért 2-5 ezer forintot kér.

A háziorvosok jogellenesen kérnek kényelmi díjat a betegeiktól

Ha valaki azzal telefonál a rendelőbe, hogy 3 napja fáj a torka, de nem szeretne órákat ülni a váróban, vagy fáj a dereka, ám nehogy azonnal induljak, mert most még előbb el kell ugrania a közértbe, akkor azt szoktam mondani: vagy fizet 3 ezer forint kényelmi díjat, vagy bejön a rendelőbe

– meséli egy háziorvos.

Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász állítja: az egészségbiztosításról szóló törvény alapján a háziorvosoknak egyelőre nincs lehetőségük kényelmi díjat kérni az indokolatlan házhoz hívásért. Emlékeztet arra, hogy a helyzet nagyon hasonló ahhoz, mint ami tíz éve a veszprémi kórházban volt. Ott a kórházigazgató szerződéssel konvertálta volna át az orvosnak adandó hálapénzt legális térítési díjra. A kórházat választó nők akik ragaszkodtak saját szülészorvosukhoz, azoktól ezért számla ellenében díjat kértek. Kovácsy Zsombor szerint ez ugyan egy jó szándékú kezdeményezés volt, mégsem fért bele a jogi keretekbe az akkori Egészségbiztosítási Felügyelet álláspontja szerint.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Türelem. Amint megalakulnak a fideszes magánkórházak mindenki el lesz látva. Kicsit a zsebbe kell nyúlni, mert biztos nem 300 Ft lesz, de hát ezt szavazta meg az ország (meg bármit egyébként).
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
Most meg, mi vaan? Mi az, hogy '"indokoltlan házhoz hívás'"??? Ki az az őrült, aki vendégségbe hívja az orvost, akit mindenki inkább szeretni a lakásában látni, mint a háta küzepét??? Ez megint a '"hálapénz'" nevű borravaló újabb ötlete!
Eladott Ország
Miközben soha ilyen jó nem volt nekünk, fejlődünk és száguldunk, mindent kijavítottunk amit a büdös kommunistaliberátorhazaárulók elrontottak és már majdnem lett olimpiánk, de van egy halom üresen kongó stadionunk az üresen zakatoló kisvasút mellé és Mászáros Lölö megelőzte Zuckerberget, ő lett a gazdasági és a szellemi elit is egy személyben, a felszín alatt még nem minden tökéletes. Ez persze csak idő kérdése és jön a nagy varázsló (valamelyik a sok közül), két suhintás a kommunikációs varázspálcával és máris rendben lesz minden.
Addig is, ameddig ez bekövetkezik, némi zűr és zavar van az egészségügyben. Is. A fővárosi Szent János Kórház felnőttsebészeti osztályán minden rezidens felmondott, mert a főorvosok műteni nem, kizárólag asszisztálni engedik őket. Nyugi, nem a beteg iránt érzett túlzott aggodalom az ok, hanem a hálapénz. Azt ugyanis nem az asszisztens szokta kapni, hanem az operáló orvos. Márpedig ha egy gyakorló orvos nem operálhat, akkor soha nem lesz belőle gyakorlott orvos. Akár kap hálapénzt, akár nem.
görbetükör
Legfeljebb majd a még meglevő háziorvosok is kimennek külföldre.
Aztán még pénzért sem lesz sem orvos, sem nővér.
Majd jönnek azeri kuruzslók...
Istvántóth
Megjelentek ilyen sokáig ismeretlen pézbeszedési szisztémák mint pl :
Alkotmányos költség . ??
Kényelmi díj :?? :-(((
A jatt , a hálapénz ,a borravaló jogosultsága is kérdéses már szerintem . Mert mire fel ?
Az irreál késedelmi kamatokról és felszámolt fals költségek megfizettetéséről nem is beszélve . :-(((((((
Kookas
csak legalizálni akarják az ingyenes beteg ellátást!
Mobil123
@Istvántóth: A jatt, borravaló a vendéglátásban sajnos egyre mocskosabb módon van . Ugyais azt már a legtöbb helyen nem kapja meg a dolgozó. A tulajnak le kell adni ,és a dolgozók napi bejelentésbe vannak... szarért-hugyért.
gulyasgyula
@Kookas: ...Hollandiában mindenki élete végéig fizeti az EÜ hozzájárulást és még így is mindenért fizetni kell ::PL: egy labor 10-15 ezer ft ...A többi beavatkozástól függően emelkedik ..
Kookas
@gulyasgyula: azért gondolom a holland beteg nem akar velem cserélni mert én cserélnék vele de az anyagiakat illetően is!
gulyasgyula
@Kookas: ...Kérdezz meg egy Hollandiában élő nyugdíjast ...Meg fogsz lepődni ..Még az is lehet hogy cserélne veled ..A Holland átlag nyugdíj csak nálunk jó ...
human
Türelem. Amint megalakulnak a fideszes magánkórházak mindenki el lesz látva. Kicsit a zsebbe kell nyúlni, mert biztos nem 300 Ft lesz, de hát ezt szavazta meg az ország (meg bármit egyébként).
görbetükör
@human: A fideszes magánkórházakban sem lesz már jó orvos. Azok kimentek.
Majd pénzért lehet venni legfeljebb luxus körülményt, de gyógyítást az nem. :(
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Ugye nem baj ha a 9-éve Hollandiában élő ismerősömnek jobban hiszek mint az általad bemásolt számoknak ...Különben mindenki azt a hazugságot hiszi el ami neki jobban tetszik ...
Eladott Ország
@gulyasgyula: Én meg az ilyen fideszes agymosott politikai kurváknak nem hiszek mint te. Szopjad őket te agyalágyult hülye tahó! Egyébként meg elmehetsz a kurva anyádba!
uploads.disquscdn.com/images/49d75f6b4a02c3f240d3545d60c9a0a41df475d47cd050e7d6e60f31edf3da50.jpg?w=600&h=544
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Megint nem én kezdtem a személyeskedést hogy bazd szájba a retkes , vérbajos kurva anyád aki a világra szart és a szemedbe fingotta púdert ...Mocsok koton szökevény ..Remélem felolvasod a vénkurvának hogy de milyen hős vagy ha kel a családod is feláldozod vezireidért ...Ringyó banda ébresztő gyerünk tüntetni ..Mi is ott leszünk csak a másik oldalon ...Úgy látszik sok a fogatok meg a szemetek , majd kiverjük ...
tulipan
@gulyasgyula: TE meg, ezzel a Qva "finom" hangnemmel teljes mértékben igazoltad, narancsos '"nemzeti" hivatartozásodat! Gratulálok hozzá!!!
human
@görbetükör: Lesz ott orvos. Ott jóval magasabb fizetésük lesz és jobb munkakörülmények is lesznek, ezért lesz aki mégsem megy el. Ezt kellett volna csinálni a közegészségügyben is, de nyilván Orbán a fizetős egészségügy felé akarta végig terelni az embereket csak nem nyíltan,mert azzal ugyanúgy megégette volna magát, mint Gyurcsány.
gulyasgyula
@tulipan: ...Ha jobban utána nézel én mindenkivel szemben olyan hangot használok amilyet én kapok...Én se Téged se mást párhovatartozásáért nem sértegetlek nem személyeskedem , sértődés nélkül elfogadom hogy más a világnézetünk ...Ennyit várok el mástól is ...
Eladott Ország
@gulyasgyula: Börtönben rohadtok meg! Szent István óta ilyen tróger, kleptokrata, bűnöző banda nem uralkodott még az országban. Úgy jártok mint a kárpátok géniusza Ceausescu, Targovisteben. Értelemszerűen ez jár a diktátoroknak, bűnözőknek.
gulyasgyula
@Eladott Ország: A jó tetves ribanc , vérbajos kúrva anyád rohad veled a börtönbe amiért ilyen hülyét szart a világra ..Te pofázol 80-éves egyházi embereket támadtatok meg ..Annyian voltatok a nagy hangon meghírdetett tüntetésen mint bent a politikusiok a parlamentbe ...Le járt a tüntetéseitek ideje a kutya nem törődik veletek ...Még egy -két cirkusz és helyre lesztek téve ...Már megy az azonosításotok ITT A NETEN IS ..Hiába bújsz egy álnév mögé ...Amíg a géped nincs áramtalanítva be tudnak mérni ..Lesz nektek tüntetés ,akár örökre is eltünhettek az országból ..SZAROS SZÁJÚ BUZI GYEREK BAZD SZÁJBA A JÓ KÚRVA ANYÁDAT ::..
Eladott Ország
@gulyasgyula: Kiegészítésként még annyit: Jockey Ewing (fidesznyikeknek: dzsokijuing) millióit nem az USA kifosztásából szerezte! Jó étvágyat! Ja, és ott Al Capone adócsalásért sittre került, nem az adóhivatal vagy a jegybank főnöke lett. Ehhez nem fogunk asszisztálni, te rohadt, fideszes szarházi tahó, seggfej, faszparaszt. Takarodj a kurva anyádba, te barom!
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Egy hozzád hasonló szaros szájút előbb visznek a börtönbe társadalom ellenes lázitásért mert nállatok sokkal okosabb ellenzéki politikusok is elismerték hogy nem törődtek a vidékkel , nem tudtak megegyezni egymással ezért vesztetek ...Neked semmi jogod egy hivatalosan megválasztott kormány ellen lázadni ...Addik meg bazd szájba a retkes , vérbajos kúrva anyádat ..Ritka nagy barom vagy ha beazonosítanak utánna ugathatsz ha lesz mivel ...Addig meg ócsárolom én ha kell az egész familiádat ...
görbetükör
@human: Honnan is lesz orvos? Születik, vagy klónoznak? Azt hiszed, azokat lehet pótolni, akik kimentek? És ápolók, kiszolgáló személyzet?
Ugyan, önáltatás.
human
@görbetükör: Minden évben diplomáznak le orvosok. Vagy a karrier vagy a magasabb fizetés vagy a jobb munkakörülmények miatt külföldre megy egy részük. Ezeken a paramétereken kellene javítani ahhoz, hogy itthon maradjanak.
görbetükör
@human: Hány friss diplomás orvossal ér fel egy tapasztalt, nagy tudású külföldön élő???
Betegként főleg érdekes a válasz!
human
@görbetükör: Egyel sem. Nekik gyakorlatot kell természetesen még szerezni. De a lényeg, hogy pótolható az orvoshiány, csak a lakosság fogja megfizetni az árát, de nagyon.
Már évekkel ezelőtt mondtam, hogy Orbán addig építi le az egészségügyet míg az emberek örömmel és dalolva nem fizetnek a magánrendelőkben. És ezt a birkák úgy fogják felfogni, hogy Orbán a magán kórházakkal megmentette az egészségügyet.
görbetükör
@human: Amit ők hoznak létre, abban nincs köszönet. Mert nekik a szakember igencsak ellenség. A magánkórházak jelenleg arra mennek rá, hogy luxus körülmény legyen, gyógyítás meg nem fontos. Tapasztalat... :(
human
@görbetükör: Akkor sznoboknak jó lesz. Nekik úgyis csak az számít, hogy drága legyen.
görbetükör
@human: Pontosan. Aki meg gyógyulni akar, menjen külföldre. Ha nem tud, akkor elpatkol. :(
Eladott Ország
@gulyasgyula: És büntetlenül lehet lopni, a kurva anyátokat. Aki meg szóvá teszi azt meg börtönbe kell zárni! Rohadjatok meg. Úgy végzitek mint a kárpátok géniusza. És még ti fenyegettek. A társadalom ezt nem sokáig fogja tűrni. Jegyezd meg te szarházi!
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Már vártalak buzi , hol abban a retkes kúrva anyádban voltál ??? Ne lazsálj írj amíg van rá esélyed ...Ha Te és a hozzád hasonlók a társadalom Orbán 100 éves koráig miniszterelnök marad ...Ti meg mentek Recskre mert a hozzád hasonló naplopókat vagy Recskre vagy a Szibériaba kell vinni ...Dolgozz a tetves kúrva anyádat addig meg örülj hogy júk van a seggeden .. Most meg bazd szájba a rühes , tetves , vérbajos kúrva anyádat ...Te hányadék buzi ...
gulyasgyula
@CsipkeRózsa: ...Nézz utána az eddigi irásaimnak ...Először kérni szoktam az írásomra reagálót hogy ne személyeskedjen ...Akinek a kérés kevés annak válaszolok ilyen trágár hangon ...De mintha az ""eladott ország "" név mögött lévőt elfeledted volna hasonlóra megkérni ...Ha én megkérlek Őt is megkéred hogy nem anyázzon , ne szenélyeskedjen ??? Előre is köszönöm ..
Eladott Ország
@gulyasgyula: Szeretnélek tájékoztatni te fideszes szarházi majom, hogy több mint 42 év munkaviszony után öregségi nyugdíjas vagyok. Továbbá az ilyen fideszes tahó barmok a csúti kancigányoddal és barmaival együtt, a börtönben fognak előbb-utóbb megrohadni. Ezzel zárom soraimat és leszarom a pofádat.
gulyasgyula
@Eladott Ország: ,,...Vén majom létedre igazán jobb modorod lehetne ..Nekem 43 -év 269 napom volt mikor nyúgdíba mentem és az nem ma volt ...Attól még ha kedvem van dolgozok a családi cégbe ...2 hete vettem magamnak egy Nissan Qashoi ...Ja és szakmunkás KFT ügyvezetőkén mentem nyugdíjba ...Ha nem vetted volna észre nem vak politikus barát voltam --vagyok ...Úgyhogy felőllem szidhatod őket ahogy akarod ...
gulyasgyula
@CsipkeRózsa: ...Ha elolvasod a következő sorokat talán megérted miért irok ilyen stilusban ..
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Aki hülye az is marad ...Hiába az enyhébb hangnem ...Anyukádat szard le vén majom ...
emerencia
A címről jut eszembe: nemrég kegyetlen lábfájással elvonszoltam magam a háziorvoshoz rendelési időben. Az asszisztens közölte, hogy ma nincs orvos, helyettes sem, jöjjek vissza holnap. Másnap már sikerrel jártam de kifejezetten rosszat tett a lábamnak a másodszori gyaloglás. Kérhettem volna én is kényelmi díjat???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.