Az LMP alapítója és egykori társelnöke hosszú Facebook-posztban jelentette be, hogy megszünteti az LMP-s tagsági viszonyát. 

Mint írja, a 2016-os visszavonulása után kívülről akart segíteni a pártnak: „Úgy voltam vele, hogy a másfajta -immáron nem-hivatásos- közéleti szerepvállalásom jótékony harmóniában lesz majd az LMP politikájával.

Nem így alakult, s ez számomra múlt szeptemberben, a werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá.”

Hoppá! Schiffer András kilépett az LMP-ből

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Az utolsó csepp nála az volt, hogy a fideszes Németh Szilárdot Csepelen legyőző Szabó Szabolcs – miután a pártja, az Együtt nem jutott be – beült az LMP frakciójába.

Erről Schiffer András azt írta:

„Az utolsó csepp a pohárban: Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz. A szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása, a szabad tőkeáramlás elé emelt szociális és ökológiai korlátok védelme: ma egyszerre globális és nemzeti sorskérdés. Egyetlen igazi parlamenti sikerélményem a gigantikus többséggel szemben, 2016. júniusában, az volt, hogy indítványomra az Országgyűlés határozatot fogadott el a globális szabadkereskedelmi politika korlátozására. Két hónappal később, az EU-Kanada egyezményről (CETA) szóló vitában Szabó Szabolcs a fideszes Németh Zsolt tenyerébe csapott és kijelentette: »A szabadkereskedelem jó« (lásd még: »A szabad kereskedelem kiterjesztése a glóbuszon bizonyítottan az emberiség javát szolgálná« – Orbán Viktor). A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva.”

(via 444)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Érdekes, hogy valakinek azért undorító a takony, mert szőrszál kerül bele.
bencemacska
A rádióban hallottam a hírt, de az indokolást már nem. Most sikerült elolvasnom,és meglepődtem. Igaz már Szabó Szabolcs döntésén is!
Szél teljesen átvette a hatalmat?! De miért hallgat, mint sz... a fűben?
Commenter
Grumpy Cat hasonmás! Az utolsó csepp lehet hogy nálad Szabó Szabolcs volt, de a választók esetében téged és pártodat illetően a fidesz 4. kormányciklusához segítő háttér-asszisztencia volt. Te már életed végéig jól megélsz majd ebből a 2/3-ból. Nem lehet más a politika Grumpy Andrew,amíg a hozzád hasonlók kijelentik, hogy visszavonulnak a politikától majd a háttérben ügyködve hatalmon tartanak egy gyűlölt rezsimet, megvezetik sorban a velük szimpatizáló választókat és talán még egyes ellenzéki pártokat is, csakis a maguk érdekeit szem előtt tartva, egy krízishelyzetben levő országét meg semmibe véve...
Menj Grumpy a magad útján és vissza se nézz. Remélem egykori narancs védenced a főmufti is követ hamarosan a politikai süllyesztőbe!
RonaGyuri
Az első lépés az tallárosékba való bejutáshoz! =))
Az AB-nak már most 5 túlkoros tagja van! =))
Eladott Ország
Úgy vélte a napi daráló, a parlamenti „szarszippantás” megmérgezte az ő mimózalelkét.
2009-ben aggódó állampolgárként feljelentést teszünk Sukoró-ügyben, akkor 2010 után is feljelentést teszünk minden egyes olyan ügyben (igaz, Tiborcz közbeszerzései ügyében például ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az LMP), ami azóta tartósan leépíti a magyar jogállamot. Hol volt Schiffer András következetessége, ami alapján most azt tudnánk mondani, hogy ez egy tökös, fasza csávó, aki soha nem nem adta fel az elveit és sokakkal ellentétben nem fáj neki lemondani a havi 850 ezres tiszteletdíjról sem? Aki semmit nem hagyott maga mögött, csak egy orientációját vesztett, ellenzékinek csúfolt törpepártot, amely szintén megbocsáthatatlanul sokszor kéznél volt (ha nem másként, Schiffer hangján keresztül), amikor a fidesz alá kellett muzsikálni. Ennek tudatában kijelenthetjük: Schiffer András, hiányozni fogsz! A fidesznek.
wagabund
talán jobb lenne, ha a képernyőn sem látnánk.
Ne ő mondja meg, hogy ki miért elmeosztály...már futottak még versenyző.
wagabund
@Eladott Ország: ennek a faszinak a neve inkább a szégyentáblán lesz, mint az " akire büszkék vagyunk " feliratú táblán..sőt, ide biztosan nem kerül...
Peller Anikó
"visszavonulása után kívülről akart segíteni a pártnak"

Ez sikerült is, kibújik a szög a szákból, akarommondani a szádból rohaggymeg.
Edmond Dantes
Én nem nagyon ismerem a főleg elméleti közgazdaságtant,távol áll a mérnöki szakmámtól,de annyit azért olvastam példákon,matematikai modeleken keresztül bemutatva,hogy a szabadkereskedelem minden résztvevő ország számára komparatív előnyöket biztosít,még a leggyengébbeknek is.Lehet,hogy nem így van,de ezt Shiffer még észérvekkel nem bizonyította,példákkal nem igazolta,ő csak látványosan fel van háborodva.Persze lehet,hogy ő ügyvédként kiváló ismerője a témának,de ezt a kirohanását most határozottan színjátéknak érzem.Ez inplicite a globalizáció harsány támadása,ez pedig mintha tetszene a hatalomnak,még akkor is,ha a szabadkereskedelem témában még nincs magyar döntés.Mindenesetre ez a színjáték később még jól jöhet.Fogunk még találkozni vele,most már az LMP-től megszabadulva.Talált rá jó okot.
Jozefina
Na végre, de ettől még a lmp nem változott. Bernike nyelve is elég hosszúra nyúlik!!!??? Szabó Szabolcs döntése számomra is érthetetle. Itt valami nagy kavarás lehet a háttérben!!!??
bencemacska
@Edmond Dantes: ma, 11:59
Nekem is a legérthetetlenebb az egészben:
- hogyan került ilyen közel az LMP-hez Szabó Szabolcs;
- miért pont a frakcióbővítés ezen módja akasztotta ki Schiffert.
Én sem hallottam egészen eddig , hogy az LMP , vagy Schiffer ennyire antiglobalista lenne!
Annyi, egyéb indokot el tudtam volna képzelni, ez valahogy nem jön nálam össze!
Eladott Ország
@Edmond Dantes: Schiffer András asszisztált a fidesz korlátlan hatalmi törekvéseihez a jogállam végső felszámolásában, jár majd érte az extra-bónusz-jutalomfalat az ügyvédi munkájához. Ugyanolyan szarházi megélhetési politikus mint a többi.
kereső
Most jön a "harminc ezüst"! Alkotmánybirói szék formájában. Megszolgálta, mint szili a havi apanázst.
simmering73
Schiffer egy tróger. De melyik nem az a magyar politikában?
papa.49
Ki voltak számolva a szükséges lépések az ab. talárig !!!
sgyuri2003
Nagyon gyengécske magyarázkodás ez a szabadkereskedelmi különbség Szabó Szabolccsal kapcsolatban. Csak ki akart menekülni a pártból hogy beférjen a AB-ba.
Csak halkan megkérdezem, hogy miért rossz a szabadkereskedelmi megállapodások rendszere?
Miért rosszabb mint az erős államok által egyoldalúan diktált behozatali korlátozások és büntető vámok rendszere. Mely része az egy kölcsönös gazdasági megállapodásnak amely elveszi hazánk szuverenitását mint ahogy az LMP mantrázza?
papa.49
Az lmp. egy szarházi kreálmánya, és olyan is mint akik kitalálta !!!
Zeta
Számomra meg az volt az utolsó csepp, mikor támogatta a fideszt az "alkotmánybíró" megválasztásában. Sok mindenki mellett neki is a süllyesztőben a helye.
mariaberta
És? Belépett a fideszbe? Még nem, de nem sokára
dr. prédikátor
A mocsok elvégezte az aknamunkát, most lelép!!!Geci!!!
csetere
@Eladott Ország: Éppen ideje volt, hogy ez a kétszínű alak lelépjen!
namihami
@mariaberta: Ha még nem, akkor sincs miért aggódni. Elindult a saját ""szellemi és lelki akólja"" felé.
HAZATALÁL...
CsipkeRózsa
@sgyuri2003: Nem a témához, ez az ikonod soros v. párhuzamos kapcsolás?
namihami
@CsipkeRózsa: Amennyit látni belőle, attól ez még egy NAND-kapu is lehet.
desiro57
Miután elárulta az országot!!!
Mocsok bolsi!!!
namihami
@desiro57: Ja kérem, a vér nem válik vízzé.
A szakasits-vér bizony jól beágyzódott az évtizedek során. Azt nem lehet csak úgy ledobni, mint egy elnyűtt gatyát.
egyvandor
Vállalni kéne az arcot és be kéne végre ülni nerctársnak a többi kollaboráns közé akik harminc ezüstért faképnél hagyták egykori pártjukat. Ott arcpirulás nélkül lehet nyomkodni a gombokat.
By the way. Költői kérdés!!! Az egyéni képviselők miért kötelesek betartani a frakció fegyelmet???
Gondolom ugyanaz a válasz arra is hogy miért használhatja 100%-ban saját célra a közmédiát egy "párt" a szavazatok 49%-nak birtokában?
papa.49
Figyuzzatok a Béla 333. milyen pontosan tudta mikor kell lefalcolni innen !!!
Desischado
@papa.49: Tényleg, fel sem tűnt, hogy lelépett. Ami ezt a mocsok árulót illeti, remélem, a sors megfizet neki ezért.
terlasz
Az árulása eddig is jól látható volt, de akkor válik teljesen egyértelművé, amikor a fidesz alkotmánybíróvá választja.
evacica
@Eladott Ország:Dehogy fog hiányozni, mint alkotmánybíró megteszi amit Orbán és a fidesz elvár tőle!Ez a kinevezés lesz a 3o ezüst a Júdásnak!Végig a fideszt szolgálta az LMP keresztül!
kiscsillag66
@Eladott Ország: Én soha nem kedveltem őt igazán, de nálam akkor vált teljesen hiteltelenné, amikor Gyurcsányt feljelentette Sukoró ügyben. Most pedig miért nem tetszik neki, hogy Szabó Szabolcs az LMP-frakcióba ült? Ha a többi tag elfogadta, akkor mi a baja? Nem fog hiányozni senkinek!
bencemacska
@kiscsillag66: ma, 11:42
Szerintem Szabó Szabolcs is eladta egy tál lencséért az elveit! Tudtommal ő a Szolidaritásból indult, akik anno nekem nagyon szimpatikusak voltak!
Commenter
@Eladott Ország: és mi van a nővel aki annyira beleesett hogy randizni hívta majd kvázi megkérte a kezét? Otthagyja a pártot ő is? Nem mai sztori, de csak most jutott eszembe! :)
Commenter
@bencemacska: Te olyan sok mindent tudsz, mi lett a Köztársaság Mozgalom sorsa?
Gauntlet
Kint is volt, meg bent is. Mint a mesében !
bencemacska
@Commenter: ma, 15:40
Na, látod, őket nem ismerem!
Commenter
@bencemacska: hát pár éves történet, vagy történelem ők már! Leginkább a mostani Momentumhoz hasonlítottak, ők is diplomás civilek voltak. Nagyon hirtelen oszlottak fel egy részük a Párbeszédben kötött ki úgy tudom. Talán nem is véletlen hogy Karácsony Gergely és képviselőtársai ma nem a parlamentben, hanem a III. Magyar Köztársaság (emlék)kövénél tették le az esküt. Karácsony Gergely valóban betartotta a szavát: nem tett esküt a tákolmányra, képviselőként sem, hiszen ezzel Ov és kormány a hatalmát legitimizálta volna. Már csak ezért is emelt fővel járhatnak a zuglóiak az utcán!
egyvandor
Gorbán is kívülről segített a koalíciós partnereinek. Az alját elhappolta, a konkurrenseket kicsinálta. Nem tudom miért fontos Gorbán ügyvédjének (aki pl. a most "emútnyócévben" nem talált feljelentésre alkalmas témát), magyarázkodására szót fecsérelni.
bencemacska
@Commenter: ma, 17:42
Megnéztem közben én is, és rájöttem, hogy ők voltak, akik 4K néven váltak párttá! Szerintem túl balosok voltak ahhoz, hogy nagyobb tömegeket vonzzanak magukhoz!
Ismeretlenek voltak, és maradtak számomra! Tudtommal még a választások előtt feloszlatták magukat!
Szerintem Karácsony jó taktikus,valódi politikus! Amikor megválasztottuk polgármesternek, ő egyből kinevezte alpolgármesterré a fideszes ellenfelét!
Ha jól tudom, most a jobbikkal együtt többsége van a Közgyűlésben.
És a sors iróniája, hogy a legtöbb támadást attól a függetlenként induló volt párttársától kapja, akit a pártszakadáskor hívtak magukkal a Párbeszédbe, de ő maradt az LMP-ben, ahonnan később kirúgták!
Most csend és béke van.
Commenter
@Eladott Ország: én sem, de erre azért emlékszem, mert a riporter kérdezett rá erre a nagyon-nagy rajongóra Schiffer ugye állítólag megrögzött agglegény.
Commenter
@bencemacska: Köszi macska, ők voltak bizony! És elég sokan is voltak. A tüntetéseik jól szervezettek, ütősek voltak aztán valami elszakadt.Én a Momentumban látom a folytatást ha képesek lesznek megerősödni, és újra talpra állni most hogy lemondott az elnökség.Meg a Párbeszédben ha valóban képes lesz nem kollaborálni a Fidesszel a parlamenti munka során. Ez LMP számomra nem más mint kdnp2. Kamu ellenzéki párt a Vona mentes Jobbik meg abszolút sötét ló most már.
Eladott Ország
@Commenter: Lehet hogy meleg bárba jár a Habroló Bisztróba vagy a Capella bárba.
Commenter
@Eladott Ország: lehet,hogy mindez csak pletyka volt, sőt kamu, mert a nő névtelen fantom maradt, Schiffer egyéb esetleges beállítottságát meg ne firtassuk, mert akkor röpülünk innen. Nem is azzal van a baj, hanem sokkal inkább azzal a háttérben zajló politikai aknamunkával amit a háttérben elkövetett és sikerrel véghez is vitt. És még neki van kifogása Szabó Szabolcs ellen? Persze, Szabó csak egy kamu magyarázat.
Schiffer az LMP-ben elvégezte a piszkos munkát a háttérből most mehet a dolgára...a hatalomba.
Eladott Ország
@Commenter: Schiffer majd kapja az állampárttól a zsíros megrendeléseket.
Commenter
@Eladott Ország: megdolgozott érte, már korábban is, ov védőügyvédjeként is. Most hozzásegítette a 2/3-hoz. Ez a grumpyandrew egy percre nem hagyta abba a politizálást a háttérből (sem)! :(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.