A Magyar Köztársaság kövénél tettek esküt az MSZP és a Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselői kedd reggel, a parlament alakuló ülése előtt Budapesten.

A Magyar Köztársaság kövénél tettek esküt az MSZP-Párbeszéd képviselői

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség képviselőinek eskütétele az Országgyűlés alakuló ülése előtt a Magyar Köztársaság köve emlékműnél a Carl Lutz rakpart feletti sétányon 2018. május 8-án. Balról Hiller István, az MSZP választmányi elnöke. MTI Fotó: Illyés Tibor

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a XIII. kerületi Carl Lutz rakpart feletti sétányon, egy hotel és lakóházak között felállított emlékműnél azt mondta:

küzdeni mennek a parlamentbe, valamint hogy mindennap megkérdezzék a kormánytól, mit tett azért, hogy Magyarország a szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen.

Azért innen indulunk, mert ide szeretnénk megérkezni. Azért, hogy Magyarország egy negyedik köztársaságban újra a szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen – fogalmazott.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője közölte: azért küzdenek, hogy a többség képviseletét a magyar parlamentben megteremtsék.

Mi nem háromharmadot szeretnénk képviselni, hanem egy egészet, a magyar nemzetet

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ez is egy eskü, az ő saját esküjük, ami gesztusnak szép!!! De ettől függetlenül részt vesznek orbán cirkuszában és "csókolgatni fogják" az alaptörvényt???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
png
Minden nap megkérdezik a megélhetési politikus ellenzékiek, hogy "Mi van?"
Aztán megkapják a választ: "Kellemes ünnepeket."

Az ellenzék a részvételével legitimálja, a demokrácia teljes leépülését - és mindezt EU-s országként!
Hülye kérdésre, csak hülye választ kapnak, amivel kezdenek... Mit is?
És mit kezdjünk ezzel a bullshittel mi, itt élő magyar nép?

És még csak fel sem fogják a Nyomorultak, hogy segédkeznek egy egész ország népének elveszejtésében.
Az ellenzék is szembe ment a népakarattal.
És még csak bocsánatot sem kértek ezért.
Magyarországnak, annyi!

Ez neki csak játék, mi meg belepusztulunk.
"Karvanyád" !!!

Szabadság nélkül nincs élet.
Az élet él, és élni akar.
A diáktatura az élni akarás természetes ösztönét veszi el, fojtja meg.
Kivágni minden fát...

Szellemi ebolavírus a magyar közélet.
egyvandor
El is várható az eddigiektől eltérő ellenzéki magatartás. Nem azért szavaztak rátok, hogy eltűrjétek Gorbán és bandája agymenéseit. A többség nem tehet mást, az ellenzékinek mondott politikusokra van utalva.
egyvandor
@Sámannus:
Gorbán a két százalékos népességgel és 0,68%-os GDP-vel Az EU-ban vétósdit játszik, a magyar parlamentben a választók 48%-ával meg ABSZOLÚTE MINDENT tarol a rafkós választási törvénynek köszönhető kétharmados mandátummal.
Egész életében ilyen suttyó volt. amíg nem volt hatalmon a liberalizmus értékeivel érvelt, most a tekintélyuralmi rendszert szereti. HÁNYINGER!!!
egyvandor
Tisztelt mszp tessék kiharcolni, hogy a gorbánék által uralt tv és rádió csatornákon a választóik arányában szerepelhessenek !!! és ebből, ha utálják is a többieket, pl. Gyurcsányt sem hagyhatják ki, ha fontosnak tartják az erkölcsi értékeket.
Nem azért fizetek adót, hogy vidéken akármelyik rádiót vagy tv-t bekapcsolom, csak a mocsok ömöljön belőle!!!
Sámannus
@egyvandor: Én már azt gyanítom, hogy az ellenzéknek titkosítanikell a cselekvési szándékait.Elsősorban azért, mert a fidest zavarba kell hozni, hogy pofára essenek, egy akció során. A lehetőségeik kihasználása egyszerű, olyan embereket akik hátrányba kerülnek a rendszerben támogatniuk kell. Ki lehet billenteni ezt a csürhét a magabiztos állapotból, csak minden vesztest össze kell fogni, és meg kell keresni a VIDÉKI , és határon túli veszteseket is, Mert azok is nem kevesen vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.