Ukrajna hazugsághadjáratot indított Magyarország ellen, azt "az aljas, méltánytalan és alpári hazugságot" terjeszti, hogy a magyar kormány kárpátaljai magyarokat védő politikáját egy harmadik szereplő, Oroszország határozza meg, miközben magyarok is haltak meg a kelet-ukrajnai harcokban az országot védve – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Kelet-Ukrajnában kárpátaljai magyarok is harcolnak Ukrajna területi integritása és szuverenitása érdekében. Száz magyar harcol ukrán színekben, és tíz magyar vesztette életét a harcokban, köztük volt olyan, aki éppen csak nagykorú lett, és volt olyan, aki önként ment harcolni

- közölte.

A politikus emlékeztetett:

az ukrán parlament olyan oktatási törvényt fogadott el, amelynek értelmében a kisebbségekhez tartozók csak 12 éves korukig tanulhatnak anyanyelvükön. Ennek módosításáról a Velencei Bizottság döntése, valamint az EU elvárásai ellenére sem kezdődött konzultáció a kisebbségi szervezetek képviselőivel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

felháborító azt mondani, hogy a magyar kormány orosz érdeket szolgál, amikor a kárpátaljai magyarok jogait védi.

Elképesztő ez a hazugság, hiszen a kárpátaljai magyarok jogainak megvédése alapkötelessége a magyar kormánynak, ez nem geopolitikai kérdés, hanem 150 ezer magyar ember sorsának a kérdése. A magyar kormánynak kötelessége kiállni minden magyarért, és a kárpátaljai magyarok is számíthatnak a segítségére, arra, hogy mindig támogatást kapnak Magyarországról – jelentette ki.

Közölte: Ukrajna a NATO-integrációs folyamata részeként évente programot állít össze, amelyben kötelezettségeket vállal, és a legutóbbi programban vállalta, hogy fejleszti a nemzetiségi jogok tiszteletét.

Azonban ellenkező folyamatok látszanak, ezért a NATO-nak fel kell lépnie – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: Magyarország részéről legitim, hogy a NATO-ban elfoglalt pozícióját használja Ukrajna ellen.

A külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy "Ukrajnában a nacionalista erőket és eszméket is szabadjára engedték", hiszen a KMKSZ központját egy hónapon belül kétszer is felrobbantották. Erre "a nemzetközi közösségnek nincs heves reakciója", ami a szolidaritás teljes hiányát mutatja

- vélekedett.

A politikus kiemelte:

Magyarország érdeke a megállapodás, hogy a kárpátaljai magyarok jogai ne csorbuljanak, de ehhez nemzetközi politikai eszközöket is használni kell.

"Ha valamit sokat sulykolnak", akkor azokat, akik távol élnek innen, "könnyen meg lehet vezetni", ezért kell óvatosnak lenni, és küzdeni kell a nemzetközi közösségben ebben az ügyben – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Foggal körömmel meg kell védeni a szavazó migráncsokat.
mackoka46
Te mocskos kartel despota a jogvédelmet hagyd meg a jogászoknak és a maroknyi parlamenti képviselőnek.
Commenter
Te kis xaros csaholó szennyláda, te kakaduba oltott vonyító palotapincsi és fülkeforradalmár: lassan remélem magadat kell majd megvédened, mert ki leszel ebrudalva a gazdáddal együtt. Minek pofázol bele más országok belügyeibe te tetves, hiszen a gazdáddal folyamatosan pont ezt kéritek ki a demokratikus országok vezetőitől, ti. hogy ők szólnak bele a magyar belpolitikába mikor az illiberális tetűkráciátokkal együtt a jó büdös francba küldenek el benneteket! Most már folyamatosan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.