Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll – jelentette ki Áder János köztársasági elnök kedden az új parlament alakuló ülésén.

Április 8-án, a választási eredmények megismerése előtt – látva a magas részvételt – a most ellenzéki szerepre készülő pártok vezetői is ekként nyilatkoztak. Szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a magas részvétel erős legitimitást ad a következő Országgyűlésnek és kormánynak

- hívta fel a figyelmet az államfő.

Azt is hangsúlyozta, hogy a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez a demokrácia alapszabálya. Az országgyűlési választás végeredménye világos, egyértelmű, jogilag megkérdőjelezhetetlen

- jelentette ki.

Az elnök beszédében javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.

Áder János köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson és annak lebonyolításában, valamint azoknak, akik a jogorvoslati eljárások során a benyújtott kifogásokat időben elbírálták.

A köztársasági elnök szerint érdemes ugyanakkor foglalkozni a választási időszak tanulságaival, ezért azt javasolja a parlament törvényalkotási bizottságának, hogy a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB) együtt tekintse át a választási eljárás tapasztalatait, és ha indokolt, tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a választási eljárási törvény módosítására.

Áder János azt is a Ház figyelmébe ajánlotta, hogy idén 23 párt állított országos listát, soha ennyi ezelőtt. Közülük 16 nem érte el az 1 százalékos támogatást, 15 pedig még a 0,5 százalékot sem – mondta, megjegyezve, hogy minden egyes országos listát állító párt legalább 153 millió forint támogatásban részesült, és a korábbi tapasztalatok alapján sajnos esély van rá, hogy ezzel nem tudnak elszámolni.

Ezért megfontolásra javasolja az Országgyűlésnek, nem kellene-e visszatérni a korábbi szabályozáshoz és elejét venni annak, hogy a demokrácia ünnepéből néhányan üzletet csináljanak.

Felidézte emellett: április 8-án voltak olyan szavazókörök, ahol 2-3 órát kellett várakozni, hogy a választók leadhassák szavazatukat. Ezt elfogadhatatlannak minősítette, és elnézést kért azoktól, akik ilyen méltatlan helyzetbe kerültek, ugyanakkor meg is köszönte nekik, hogy türelmesen, zokszó nélkül várakoztak.

Európa jövőjét érintve Áder János úgy fogalmazott: az Európai Unió néhány vezetője mintha elveszítette volna iránytűjét.

A köztársasági elnök azt mondta: az uniós közéletet a világos jövőkép hiánya, a kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség és unalomig ismételt közhelyek jellemzik.

Hozzátette: Helmut Kohl még értette az alapító atyák üzenetét, érdemes lenne visszatérni a gondolataihoz. "Mi egy egyesült, demokratikus, polgárbarát, cselekvőképes és föderális alapvetésű Európát szeretnénk" – idézte az egykori német kancellárt.

Végül arra hívta fel az Országgyűlés figyelmét, hogy infokommunikációs forradalom és úgynevezett klímaforradalom zajlik a világban.

A magyar gazdaságnak is új kihívásokkal kell szembenéznie: digitális gazdaság, infokommunikáció, robotizáció, mesterséges intelligencia – sorolta a köztársasági elnök, aki szerint ma az a kérdés, hogy ebben a versenyben "a győztesek vagy a vesztesek oldalára kerülünk". Megjegyezte: Magyarországon ma már a munkavállalók több mint 15 százaléka dolgozik a digitális gazdaságban.

Emellett az elkövetkező évek egyik legfontosabb kérdésének azt nevezte az államfő, hogy "képesek leszünk-e úgy növelni jólétünket, hogy a felhasznált erőforrásokat ne utódainktól vegyük el".

És úgy, hogy a természettel szemben az utóbbi évtizedekben felhalmozott adósságunkat még törlesszük is – tette hozzá. "Az emberiség mérhetetlen kapzsiságában" ugyanis az utóbbi évtizedekben többet vett el a természettől, mint amennyihez joga lett volna, többet, mint amennyit a természet elviselni képes és pótolni tud – mondta, hangsúlyozva: "ezen az úton biztos, hogy nem mehetünk tovább".

Áder János beszéde végén a következő négy évre ugyanazt az idézetet adta útravalóul képviselőknek, amit 2014-ben:

A haza minden előtt

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
Tisztességes magyar ember, pláne, ha jogvégzett ilyet ki nem ejthet a száján - mármint, hogy ez a országgyűlés legitim. Persze van az a cafrang, amitől akár korpás lehet a haj. Az erkölcsi és jogi legitimáció nem korlátozódik egyetlen napra, a választás napjára (no ez is megérne néhány mesét). Tíz éve csupa olyan közjogi esemény zajlott, ami minden tekintetben ennek a legitimációnak a hiányát igazolja és ebben ön KE Úr bizony bűntársként kerül majd be a XXI. század 10-es éveitől hazánkra kényszerített szégyenteljes történéseibe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Commenter: Nem mind a 199 képviselő tette le az esküt. Az LMP-s Hadházy Ákos nem ment be a terembe, nem vett részt az eskütételen. Így ő még hivatalosan nem számít képviselőnek, nem szólalhat fel, nem szavazhat, nem vehet részt bizottsági munkában.
Commenter
@kereső: Respekt, HÁ-nak akinek a magániratait is ellopatta a fidesz, párttársa inzultálta, szidta lökdöste. De állja a sarat hiszen ő kongatta meg a vészharangot a Fidesz korrupciós ügyei felett...
Jozefina
Egy államelnök hogy lehet ekkora bunkó,l naív, erkölcsi nulla!!!??? A vitán felüli kijelenés kicsit túlzás. A vitáknak még nincs vége!!
kereső
@Commenter: én várnék a respekttel,mert Hadházy csak azért nem ment be az eskütételre,mert nem akart orbánnal és farkas diszcigánnyal együtt esküdni. Majd külön.Láthatod,ha nincs eskü,akkor nincs képviselőség.Nincsenek képviselői jogok-azok az eskütétellel válnak jogokká.
Az mszp-párbeszéd külön esküje ebből a szempontból semmit sem ér,mintahogy a dk kiegészitése sem.A dk kivonult az eskütétel után, a többi ellenzéki? benn maradt megtapsolni ádert,kövért ..meg a többit.Olvastam Burány S. magyarázkodását, meg Eörsi Mátyásét is a mandátumfelvételről.Olyan " jó kifogás sohasem volt rossz" izű mindkettő.
Commenter
@kereső: a respektet csak arra írtam, hogy ő párttársaival ellentétben legalább nem ült be rögtön, és nem akart máris egy levegőt szívni orbánnal és flórival.Tudom hogy a "kinn letett eskü" jogi szempontból nem sokat ér és mégis legalább szimbolikus jelentése van. Az ellenzéket totál kinyírta az elcsalt választás az újabb 2/3. Tehetetlenek, már nem is kell "leszalámiznia" Ov-nek őket mint anno a kdnp-t és a mdf-et. Az LMP meg trójai faló volt Menni fog magától a totális elgyengítésEgyetlen esélyük van: összefogni a tüntetőkkel, a civilekkel és egyes parlamenti pártokkal összefogni. A parlamenten kívül. Bár ez a parlament igy is, úgy is, illegitim, hiába mantrázza Áder is az ellenezőjét.
mackoka46
Sajnos bajszos szar te is tudod, hogy csaltatok. Ezért ismételgetsz, de hiába. Amikor meghallottam , hogy miniszter lesz lesz a rózsadombi szajha szarka egyből tudtam,,,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.