Győr-Moson-Sopron megyében, közel 52 kilométeren mintegy 5,5 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból 25 útszakaszt újítanak fel idén – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Győrben.

Kecskeméti Attila elmondta, hogy március végén első körben nyolc szakaszon adták át a munkaterületet. A felújítás alatt lévő és arra váró utakon a munkálatok miatt forgalomkorlátozásokra és torlódásokra kell számítani.

Mindezek mellett folyamatban van a megyében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházásában az M85-ös út építése Csorna és Sopron, valamint az M15-ös út kétszer kétsávossá bővítése Rajka és Hegyeshalom között.

Szabó Csaba, a megyei fejlesztési osztály vezetője elmondta, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében öt szakaszra már aláírták a támogatási szerződést: az 1401-es úton Dunaszegnél, a 8311-es úton Nyúlnál, a 8417-es úton Lébénynél, a 8627-es úton Lövőnél és a 8136-os úton Bőnynél úgynevezett kiegyenlítő és kopóréteg cserét végeznek.

Dunaszegnél a burkolatcsere mellett a kerékpársávot is felújítják, Nyúlnál átépítenek egy hidat, Lövőnél optimalizálják az út csatlakozásának széleségét a 84-es úthoz, Bőnynél pedig gyalogos átkelőhelyet is kialakítanak.

Az 1-es úton Győrnél kiszélesítik a burkolatot, a Sopron-Harka és Sopron-Balf közötti szakaszokat pedig felújítják.

Hazai forrásból újítják fel az 1-es utat a mosonmagyaróvári kórháznál, a 82-es utat a nyúli körforgalomtól a győrújbaráti bekötőig, valamint az M1-es csomóponttól a vasúti átjáróig. Szintén hazai forrásból finanszírozzák a 84-es út felújítását Újkérnél, valamint Sopronban a balfi körforgalomtól a Szent Mihály temetőig, emellett a 85-ös út felújítását az 1-es úttól az M1 csomópontig.

Az alsóbbrendű utak közül javítják az 1301-es út győri szakaszát, a 8408-as utat Szanynál, a 8417-es utat Enesénél, az 8501-es utat Mosonszentmiklósnál, a 8507-es utat Jánossomorjánál, a 8526-os utat Kópházán, a 8603-as utat Mihályinál, a 8611-es utat Kapuváron, a 82123-as utat Töltéstavánál és a 86107-es utat Sopronban.

Kecskeméti Attila beszélt arról is, hogy idén országszerte mintegy 1200 kilométeren újulnak meg utak, amelyek közül 120 kilométeren már elkezdődtek a munkálatok. Az idei programban a tavalyinál közel kétszer több utat újítanak fel.

Mindezek mellett lokálisan folyamatos a kátyúzás is az országban, idén mintegy kétszázezer tonna aszfaltot építenek be ezek megszüntetésére, de az M1-es autópályán kialakult kátyúk miatt ez a mennyiség nőni fog – fűzte hozzá a megyei igazgató.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ja és ki keresi gennyesre magát ezeken a bulikon?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.