Egyetlen ütéssel küldte földre a rugdosódót, aki többszörös arc- és koponyacsonttörést szenvedett.

Belerúgtak a kutyájába, majdnem megölte a támadót a debreceni férfiFotó: Pexels

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken egy helyi férfi ellen. 

Az eset tavaly június 1-jén 18 óra körüli történt, amikor az ittas sértett a debreceni lakóhelye közelében lévő presszóba indult, útközben találkozott a vádlottal, aki a kutyáját póráz nélkül sétáltatta. A sértett ezt szóvá tette, mire a vádlott a kutyáját magához hívta, majd a pórázt rácsatolta.

A vádlott és a sértett közötti konfliktus azonban tovább folytatódott, szóváltásba keveredtek, majd a vita hevében a sértett a vádlott kutyájába belerúgott.

Ezt észlelve a kutya gazdájának felindultsága fokozódott, a feldühödött férfi a vele szemben álló sértett

bal arcát ököllel egy alkalommal nagy erővel megütötte, aki hanyatt esett és a fejét az aszfaltozott útfelületbe ütötte, majd eszméletét vesztette.

A vádlott látva a sértett állapotát elhagyta a helyszínt és a közelben lévő lakásába távozott, ahonnan őt rövid időn belül a rendőrség előállította.

A sértett a bántalmazás következtében többszörös arc- és koponyacsonttörést szenvedett, továbbá agyállományi zúzódás, illetve agyduzzanat is kialakult, mely sérülések gyógytartama 8 napon túli.

A sértett sérülése életveszélyes volt, életét az idejekorán érkező szakszerű orvosi ellátás és beavatkozás mentette meg.

A szabadlábon lévő vádlott ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


- Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség -

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Én is leütöttem volna!
A kutyámba rúgás azt jelenti nálam, hogy engem rúgott meg!
És ha ütés nélkül is elesik a részegsége miatt???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
havasigyopár
A részeg az ütésen kívül hivatalból milyen büntetést kapott? Mert ő is büntetést érdemel a törvény szerint.
vitamin51
Talán ha az állatvédelmi törvény szigorúbb volna és minden tekintetben be lenne tartatva, akkor nem kellene önkényesen védelmezni az állatainkat! Én is ezt tettem volna, még akkor is ha idős nő vagyok. Legfeljebb abban az esetben én húztam volna a rövidebbet. Egyetlen hibát követett el csak a kutyáját védő ember, hívnia kellet volna a mentőket, de valószínűnek tartom, hogy nem sejtette milyen komoly sérülést okozott az az egyetlen pofon.
Dr plágium
@bencemacska: Az viszont nagyon helytelen volt, hogy otthagyta ahelyett hogy mentőt hívott volna.
Yoda69
Az ittas egyennel szemben miert nem indiotanak eljarast allatkinzas miatt?

@Dr plágium: Ezzel egyetertek. Ha le is utotte, nem kellett volna elhagynia a helyszint. Ez sulyosabb tett, mint maga az hogy pofanvagta a kotekedo barmot.
bencemacska
@Dr plágium: ma, 08:21
Ebben viszont igazad van.
Most szállít részeget is a mentő? A szocializmusban csak csak az arra rendszeresített kocsival szállítottak részeget a detoxikálóba, és ki kellett fizetni!
Igaz, hogy kivétel volt, ha vérzett és elsősegélyre szorult!
Macskaszem
Azt kapta amit megérdemelt, a törvény nagyon lagymatagon kezeli az állatkínzást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél