Az LMP politikusa megmagyarázta, hogy mi értelme van a képviselői mandátum átvételének. Az új Országgyűlés első ülésén miniszterelnököt választ, ezzel Orbán Viktor negyedszer lesz Magyarország kormányfője. Hadházy Ákos, az LMP politikusa Facebook-oldalán arról ír, hogy félreértette a Fidesz rendszerét: a nyakló nélküli korrupció nem cél, hanem eszköz a hatalom megtartására. Mint írja: Az elképzelhetetlen sok lopott pénz segítségével kiépített, az államot, a gazdaságot a civil szférát iés a médiát is elfoglaló centrális erőtér megdöntéséhez viszont édeskevés az, ha a “Parlamentben” gyönyörű szónoklatokkal és interpellációkkal fogunk küzdeni. Szabad sajtó, szabad bíróságok és szabad ügyészség nélkül esély sincsen legyőzni őket. Ezért hiba azt gondolni az ellenzékben, hogy “ezek a demokratikus dumák senkit nem érdekelnek”, “nem médiaképes erről beszélni”, “nem megy át” , “értelmiségi nyavalygás” és ezért ne is foglalkozzunk velük. Hadházy Ákos megválaszolta azt a kérdést is,...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

103 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
SEMMI nem fog tortenni azok altal az ellenzeki politikusok altal - sajnos - akik most asszisztalnak az uj orban kormanyhoz azzal, hogy atvettek a mandatumukat...Legitimaltak orban osszes disznosagat, azt sugallva, hogy a magyarok demokraciaban elnek es abban politizalnak.@Commenter: Amiert lajkoltalak, az nem annyira a cikknek szol, mint annak, hogy en is egyedul Hadhazyt tartom tisztessegesnek az egesz bandaban...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
SEMMI nem fog tortenni azok altal az ellenzeki politikusok altal - sajnos - akik most asszisztalnak az uj orban kormanyhoz azzal, hogy atvettek a mandatumukat...Legitimaltak orban osszes disznosagat, azt sugallva, hogy a magyarok demokraciaban elnek es abban politizalnak.@Commenter: Amiert lajkoltalak, az nem annyira a cikknek szol, mint annak, hogy en is egyedul Hadhazyt tartom tisztessegesnek az egesz bandaban...
F_Viktor
"ha kell, akkor a legkeményebb polgári engedetlenségi eszközöket is meg kell ragadni " forradalmat jelent, akkor igaza van!
karma1
@F_Viktor: Elszalasztottak ezst a lehetoseget haromszor is: a ket nagy felvonulas, meg most, 8.-an. Innen nincs folallas...
Commenter
@karma1: amúgy is lájkolsz amit köszönök, jól esik, mert az az érzésem, hogy nem hiába vallom mindazt amit leírtam és nem hiába szólok hozzá, vagy inkább bele. Láttad tegnap a kdn-ps "hölgykoszorúban készült képét?" Hogy néz már ki ez a fizikai és szellemi toprongy ez a hatalmat és demokráciát, jogállamot elrabló ki tudja milyen "cuccal" feltuningolt zombi. Kíváncsi vagyok képes lesz-e felesküdni az általa kreált tákolmányra és arra is hogy most vajon kinek a székfoglaló beszédét lopja el? Megint Grósz Károlyét, ha már így belejött? Nézni nem fogom majd a net úgyis lehozza a lényeget. Rá se birok nézni erre a dögre! Nekem nem miniszterelnököm, a nevemben ne szóljon, (miattam) ne tegyen esküt, ne képviseljen! Tűnjön el, amíg teheti és szépen van...
Rockxy
"arról ír, hogy félreértette a Fidesz rendszerét: a nyakló nélküli korrupció nem cél, hanem eszköz a hatalom megtartására."
A 6házi csak most jött rá?
Ezt tudtuk már tavaly előtt is, sőt korábban is!
A zorbán építi a gazdasági háttérhatalmat.
És akkor jönnek a hülyék gúnyolódni, ha az eu és az usa háttérhatalmáról esik szó.
Merhogy nem is úgy van, meg nincs is.
Hát hogy van?
Piszkos kurva rohadt kapitalizmus van, mindenütt!
Kínában nem annyira, de az még rosszabb... :)
Commenter
@karma1: kell legyen: átemelem ide is amit egy másik topicba raktam be: a gondolat a szavak nem az enyémek, talán megbocsát az, akitől kölcsönvettem őket hiszen ma, pont ma, aktuálisabbak a szavai mint valaha:
"(Akkor) egy tragikusan. megnyomorított,nemzeti önérzetében meggyalázott,a szabadság nevében a szabadság(harc)tól) megfosztott nép kelt fel, hogy önmaga lehessen..."
Zeta
Végre valaki a politikusok közül is kimondta!
A kormány ezt várja már régóta! A különböző rendfenntartó erők erősítésével.
Csak nincs sem civil, sem párt, mely ezt érvényre juttatná. A zenével aláfestett bulik semmire sem fognak vezetni! Lehetnek akár százezrek is, ha nincs radikalizálódás. Tüntetés legyen tüntetés. Sztrájk legyen sztrájk, és ne csak ágazati, hanem szélesebb.
karma1
@Commenter: Nem, nem lattam es nem is birok elolvasni egyetlen egy olyan cikket sem, amiben barmilyen olyan dologrol van szo, amiben orban vagy valamelyik uj borzadalmas minisztere a foszereplo.
Nalam kaslerrel leszerepelt, innentol kezdve csak egy orjongo orultnek tekintem, semmi tobbnek...:o(((
karma1
@Commenter: Koszi az idezetet - nagyon talalo...
Commenter
@karma1: dühöngő őrült az. kásler az elszabadult másik, meg rezsószilárd a honvédelmi miniszter helyettes...vannak még páran.
Commenter
@karma1: Szívesen! Nagyon találó igen. És aki írta és mondta, ő nagyon hiányzik...:(
tulipan
@Shikari: Köszi az ötleteket! Iagzán hizelgő, hogy feltételezed, hogy EZT a süket, haszonleső népet vaalmi módpn mozgósítani lehet!!!
wagabund
..." Hadházy Ákos, az LMP politikusa Facebook-oldalán arról ír, hogy félreértette a Fidesz rendszerét: "...( )..."Az LMP politikusa megmagyarázta, hogy mi értelme van a képviselői mandátum átvételének."...

...Hadházy úr! ébresztő! a zemberek izgatottan várják, mi is lesz a következő magyarázkodása...(mondjuk lenne mit..)
F_Viktor
@karma1: Írod:
" Elszalasztottak ezst a lehetoseget haromszor is..."

Most is azt mondom, orbán elzavarásához a hangulatot bármi kiválthatja.
Most mondják ismerőseim, hogy otthon nagyon elszaladt az infláció az elmúlt hetekben, amiért már elkezdődött a morgolódás. A KSH az üzemanyagárak fokozatos drágulásával indokolja. Az infláció csak fokozódni fog, mert a költségvetés terhére szétosztogatott EU-s pénzek nem biztos, hogy be fog folyni. Ezeket pedig a magyar adózók fogják visszafizetni.
F_Viktor
@Shikari: Írod:
" Mit fogtok tenni?"

Légy türelemmel, remélem hamarosan te és a hozzád hasonló mocskos férgek is saját bőrükön fogják megtapasztalni!
Commenter
@karma1: megértelek. ha meglátom úgy bedühödök, hogy elolvasom a cikket csak hogy tudjam mit csinál, mit tett már megint. Végtelen a bűnlajstroma. Amit viszont érdemes megnézni azok az angolra feliratozott videói "Taking the vow" mint esküt tenni politikai értelemben? That takes the cake! What this jerk should take is a hike...
tulipan
@Shikari: Te meg egy sötét csúszó-mászó undormány!!!
Rockxy
A népfelkelés nem azt jelenti hogy a nép felébredt.
Azt jelenti, hogy alvajáró.
Commenter
@tulipan: ezzel meg csak adod alá a lovat te nemzetiség nélküli, "idegen" "magyargyűlölő" (ezígyezmiez?) tulipán...
Commenter
@tulipan: nem lehet. Többé nincs lehet. csak kell van.
Commenter
@karma1: @F_Viktor: az első nagy lehetőséget is! Az márc. 15-e volt (ld. Fővám téri tüntetés, akkor ott volt a lehetőség és sem a MSZP-Párbeszéd, sem a DK sem a Jobbik, sem a Momentum nem ragadta meg! :(
Commenter
@Shikari: inkább a gazdádét...te nagy vadász.
Commenter
@Shikari: Nekem gazdám? Tévedsz, hiszen hogyan is lehetne gazdám egy illiberális demokráciában?
Commenter
@Shikari: milyen szerencse, hogy neked miniszterelnököd van, és még büszke is vagy rá! Nekem ugyanis nincs, mert az aki a tiéd, az nekem nem miniszterelnököm!
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 12:32,

nem tudtam, hogy a nácik csak békésen sétálgattak.
Yoda69
orban elzavarasahoz elobb meg kellett volna akadalyozni a 2/3-ot. Ehhez pedig kellett volna a teljes ellenzeki osszefogas a jobbikkal es az LMP-vel is. Az LMP-n legalabb 5 mandatum uszott at a fideSShez csak Budapesten.
Akkor most mirol is beszelunk.
Persze tudom Hadhazy tehet legkevesbe errol, de megis csak az LMP szineit kepviseli.(te)
CsipkeRózsa
@Shikari: Láttam a filmekből egy-kettőt, ott sem ilyen lazán sétáltak, és nagyon sokan voltak.
kereső
@Yoda69: mi lett a fegyelmivel,amit azért inditottak Hadházy ellen,mert nyitott a többi balos párt felé.
Bár az lmp-t "balos" pártnak tartani botorság- hiszen ők csak "zöldek"!,abból sem a legkarakteresebb formájú.
CsipkeRózsa
@Shikari: A nácik akkor díszfelvonulást mutattak be, a saját Vezérüket dicsőítve, nyilván ott békés és elégedett a vonuló tömeg. Nem valaki vagy valakik ellen kellett elégedetlennek mutatkozniuk.
karma1
@F_Viktor: 12.59-re: Ahogy en latom, a hangulat mar rettento regen paprikas, es hat a kozalkalmazottak sztrajkja a 12 eve nem emelkedo fizetesek miatt, a diakok tiltakozasa a rettenetesen hulye iskolarendszer miatt, es hat a frissnyugdijasok nyugdijanak a nominalis erteke is igyebar verlazito. Mar most nem lehet elerni a nyugdijfolyosito intezetet, szerintem egyszeruen elfogyott (jobban mondva elloptak) a nyugdijalapra szolo penzt.
Latom, hogy kozben romlik is a forint-euro relacio (mondjuk az uzemanyag az mindenhol emelkedik, es meg jobban fog is, mert trumpli egymas utan hozza a hulyebbnel hulyebb intezkedeseit. Nalunk sosem volt ilyen magas a benzinar: 460 forint korul van a 95-os magyar penzre atszamolva..)
Mar rengeteget gondoltam arra, hogy megis, minek kene tortennie ahhoz ma Magyarorszagon, hogy a magyarok vegre elzavarjak ezeket a mocskokat.
Aki Én
@Shikari: Már sokszor kérdeztem, de természetesen soha nem válaszoltál.
Miért libsi mindenki, aki nem orbánista, és miért hazaáruló mindenki, aki nem szopja be némán a példátlan és mindent elárasztó korrupciót, hazudozást, megtévesztést, uszítást (amit te is teszel itt)?
Miért van az, hogy ti, a kisebbség folyton pattogtok, fenyegetőztök, ti döntitek el ki magyar és ki nem? Nem tudtok némán, tisztelettudóan lopni?
Aki Én
@Shikari: Sajnos nem látod reálisan a mai magyar valóságot, vagy legalábbis úgy teszel.
nevemnick
@karma1: (12:18) Ha nyertünk volna, ha nem, amit a választások előtt tett az ellenzék, Hadházyval egyetemben, egyáltalán nem tartom őket tisztességesnek.
Semmivel sem jobbak mint a fidesz.
Csizmás Kond
" Hadházy Ákos, az LMP politikusa Facebook-oldalán arról ír, hogy félreértette a Fidesz rendszerét: "
...akutyafáját neki...és mennyi időt szeretett volna még eltölteni semmittevésben, hogy megértsen egy renszerműködést ?...odaáll mint egy faszkalap, semmit sem ért és még el is dicsekszik vele.
...és ha már a rendszerekről van szó...az milyen rendszer amit ő és társai műveltek, hogy ideálltak, odaálltak, ennek adták, annak adták a helyeket ??? ...még helyesen spekulálni sem tudtak...a vén fos soros rájuk pazarolt egy rakás pénzt és még oda sem jutottak ahol eddig voltak...
Commenter
@Aki Én: én most már nemcsak libsi vagyok,hanem durcáskodó óvodás is, akinek csakazértis miniszterelnöke ov, mert adót kell fizetnie...
bencemacska
@Commenter: ma, 12:11
Olvasd el a cikk alatti kommenteket! Kétségbeejtőek!
bencemacska
@kereső: ma, 14:26
A "zöldek" náluk nem azt jelenti, hogy környezetvédők, hanem azt, hogy ÉRETLENEK.
Commenter
@bencemacska: azok! Ez bencemacska a szavazóbázisuk, ezek az ő szavazóik. és itt is elkezdtek már a hasonló kommentek jönni, kap Hadházy is, de a vele szimpatizálók is.Nem néztem az eskütételt, nem hallgattam a beszédet, láttam csak belőle néhány bevezető sort de az elég is volt. Ha téged ahogy engem is, kiborított a Grósz Károlytól ellopott és kereszténydemokráciásra stilizált beszéd, akkor attól amit ma mondott le se tudom írni mennyire rosszul vagyok. Most a jobbos mentor néhai aj szellemét idézte fel. 15 millió magyarról beszélt és hogy mennyire kereszténydemokráciát épít. Ez lop. Szellemi tulajdont is. Bár az antall stílusú beszédre biztos áldásukat adták antall örökösei és ez a szennyláda így emékezett arra akinek a mostani beígérten 2030-ig tartó politikai létét köszönheti. A hideg ráz az undor kerülget. Kevés ilyen emberileg, lelkileg szellemileg visszataszító vezetőnk volt. Már ott tart, hogy az EU-t is át akarja alakítani gondolom "hungarizálni" akarja a fejlett demokratikus Európa országait. Normális? Remélem hogy azt a nemzetközi reakciót nem teszi ki az ablakba, amit ezért a beszédért az EU-tól kap. Remélem páros lábbal rúgnak ki minket ezért a kijelentéséért az EU-ból, rögtön, de azonnal...
csipetke
@Commenter: 14:01 Hagyd! Ő orbán valagában lakik,a nagy fekete lyukban.Gőze sincs,hogy mi folyik körülötte.Ugyanolyan alulinformált agymosott,mint a többi fideszes.Kerüld ki...Azt tanultuk valamikor,hogy a leggyorsabban a fény terjed,de itt rá kellett jönnöm,hogy a sötétség a fénytől is gyorsabb...
bencemacska
@Commenter: ma, 17:10
Már olvastam a 100-s listát, látni nem akarom őket!!!
Commenter
@bencemacska: én sem. hogy volt pofája azt mondani amit ennek a vegytiszta fasiszta zakkantnak. Angyal szállt el fölöttünk?! Mi van? Szerintem amióta hatalmon van inkább folyamatosan a patás meg a pokol lebeg a fejünk felett! Pofátlan, zakkant, aljas, vadbarom.
csipetke
@Commenter: 17:25 A dagadt törpe szövege volt,hogy merjünk nagyot álmodni.Hát,ő tényleg marhanagyot álmodott,még aszondja,hogy átalakítja az eu-t.Képzeld mekkorát röhögnek az eu-nál,ha ezt olvassák..
bencemacska
@Commenter: ma, 17:25
Mondogatom én már régen, hogy ez a nagy "nemzethhy" nemcsak a magyarok, hanem a világ "ura" akar lenni!!!
Remélem, úgy jár, mint a béka, amelyik akkora akart lenni, mint az ökör!!!
kereső
@bencemacska: de még az "éretleneknek" is van valamiféle világképe, de ezeknek még az sincs.
Commenter
@csipetke: röhögjenek, bár szerintem Guy Verhofstadt most már nem csak dührohamot fog kapni és jól beolvasni ennek a koszos hulladékgyűjtő tárolónak, hanem indítványozza tagságunk azonnali felfüggesztését. A pénzcsapot szintén kéretik azonnal elzárni! Most!
Commenter
@bencemacska: a béka hogy járt? Hiába ovisozott itt le valaki ezt a mesét pont nem ismerem...
verőce21
@Shikari: (12:32) Ez nagyon találó elemzés volt lipsiékről!
kereső
@bencemacska: A "világ" ura nem lehet- ahhoz oda kell születni, de Európát megcélozta igen erőteljesen.Kiváncsi vagyok mit szól hozzá Macron. Angela Merkel -re nem vagyok kiváncsi,ő egyengeti ezt az utat.
F_Viktor
@Commenter: Írod:
"az első nagy lehetőséget is! Az márc. 15-e volt..."

Nem baj, ha nem a választásokon győzzük le a fityeszt, az sem gond ha nem az ellenzéki pártok szervezik a forradalmat, lebegjen a szemed előtt a román diktátor likvidálása.
Majd a nép teszi a dolgát.

@karma1: Írod:
"Mar rengeteget gondoltam arra, hogy megis, minek kene tortennie ahhoz ma Magyarorszagon, hogy a magyarok vegre elzavarjak ezeket a mocskokat."

Azon ügyködik a fityesz, sorba veri koporsójába a szögeket.
Az biztos, hogy az EU-ból való kilépés biztos halál orbánnak és rezsimének.
Forradalomhoz nem kellenek a borsodi cigányok, milliónyi emberek. Pár 10 ezer elszánt ember megdöntheti a gecik hatalmát.
Neked is azt mondom, a román példa nem rossz. :-)
JAJMÁR
A vilàg ura? A vilàg agyonnyomja. A halandósàg betemeti.
Ember boldog akarjon lenni ne a vilàg ura!!

Szerencsėtlen.
JAJMÁR
Hadhàzi ės a többi... ėn màr rėgóta ėrtettem, szerintem ti is. Persze, "el kell" ... kinek, mikor, hogyan... ės azutàn?

Nem kellrtt volna beūlni a parlamentbe.
Hadhàzi respekt...
1magyar
De hiszen most volt népszavazás amin meg lett választva!
kereső
@1magyar: Nem népszavazás volt.Országgyűlési képviselő választás volt. Ezen nem választunk miniszterelnököt. Miniszterelnököt az országgyűlés választ.
1magyar
@kereső: Na igaz, rosszul fejeztem ki, de az irány, a párt meg lett adva.
kereső
@1magyar: igen,márakinek.A választáson megjelentek 49%-a szavazott a fideszre.Igy a fidesz jelöltjét kérte fel a köztársassági ?elnök kormányalakitásra.
mackoka46
Már régen el kellett volna zavarni, és a legelemibb tiszteletet sem szabadna megadni neki. Ami késik nem múlik. Várom a polgári engedetlenséget, én kész vagyok lecsökkenteni a fogyasztásomat akár a száraz kenyérre.
Commenter
@F_Viktor: a román példa vérrel járt...mi megkaptuk a vértelen verziót és elengedtük azt ami általa létrejött, majd ov meg is ölte ami még maradt belőle. Én nem akarok vért, ezekért vért, könnyet ejteni...az EU-s verziónak jobban örülnék...
bencemacska
@Commenter: ma, 17:43
Csak röviden:
a béka elhatározza, akkora lesz mint az ökör. addig szívja a levegőt magába, míg szét nem pukkad.
qxy
Maraggyámá Kis táska. Nem védem Orbánt, mert egy fasz. De akkor téged meg a romák közé egy napra kellene be tenni hogy szokd azt is mert azok is Magyarok. Te beszélsz? Rég nyakon kellett volna baszni téged is .
bencemacska
@Commenter: ma, 17:36
Gyorsul a pávatánc, már átment gyors forgásba és azért csak szellemképeket és álomképeket lát!
kereső
@bencemacska: az angyalokat ki ne hagyd!
Commenter
@bencemacska: de roppant veszélyeseket, ha lesz ideje megvalósítani...remélem nem lesz.
Commenter
@bencemacska: köszi ez olyan kisgömböcös, meg szélkötő kalamonás. Azok is mindent felzabáltak, aztán szétpukkadtak.
bencemacska
@kereső: ma, 17:41
Javaslom olvasd el! Ha megérted, magyarázd el nekem is!-:)))
bencemacska
@kereső: ma, 17:48
Ezen már egyetemista korában felháborodott! De ő képes lesz az amerikai alkotmányt is átírni! Mi az neki!-:)))
kereső
@bencemacska:" ha nem tudjuk elérni az agitprop (néphülyítés) megszüntetését és a szabad sajtó további szűkítésének megakadályozását, az Európai Ügyészséghez csatlakozást és megakadályozni a bíróságok függetlenségének végleges megszüntetését, akkor az egésznek semmi értelme nem lesz."- ez indok a mandátum felvételének?!Ez egy szép álom.Ezt orbán még az idén lezavarja-az eus ügyészséghez való csatlakozást meg kizárja a csodálatos alaptörvény / már most is!/.Szóval akkor mi értelme volt felesküdni?
Azt nem tudom,hogya képzelik???a polgári engedetlenség megszervezését-itt is összefogás kell/kellene hozzá.Azaz egyhúron pendülni az mszp-től a jobbikig mindenkinek.És úgy gondolom,hogy ilyet egy felesküdött országgyűlési képviselő nem tehet,hiszen rá könnyebben rá tudják húzni a "puccs" vádat. Netalán -tán az öntökönbökés helyzetbe lavirozták magukat?
Commenter
@bencemacska: meg még az EU-t is magyarosítani! No el is kezdhetnek az EU-s országok magyarul tanulni mert mindjárt az EU hivatalos nyelve is leszünk. Még szerencséjük is van a briteknek a Brexit-tel így nekik már nem kell kínlódni a magyar nyelvvel ami ov szerint immár világnyelv. Aztaaa...mit nekünk angol mijen beszéd az az inglis? Something stupid...
Commenter
@kereső: az a kérdés milyen angyalokról pofázott! Mert angyal és angyal között is különbség van ám! Nyilván a bukott angyalokra azaz az ördögökre gondolt ez a dög!
kereső
@bencemacska: háááááááááát,nem nekem. Ez anno olvastam,nem is értetettem-mert olyanokat nyilatkozott,mintha nem is lett volna részese ennek az egész választási cirkusznak,mintha nem rajta és az lmp-n úszott volna el,hogy ne legyen alkotmányozó helyzetben orbán. Szóval tőlem ne várj magyarázatot,mert ugyanolyan értetlenül olvastam a nyilatkozatát még amikor megjelent.Na de egyszer csak felnövök-hehe-és talán majd akkor megértem.
Hadházyt se értem- maradt volna ki ebből a parlamentesdiből/ mintahogy az összes többi is/ és szervezhetné vigan a "civileket"-azaz minket. De igy?
kereső
@Commenter: nem a! Ő a kis aranyasokra gondolt, ha már kereszténydemokratikusak lettünk röpke két hét alatt.
bencemacska
@kereső: ma, 19.22
Én csak most olvastam. Hiányoltam is, hogy hallgat a szél.
Csak elfelejtettem, hogy én látogattam az egészségügyet és csak rádiót hallgattam mobilon keresztül.
De most már bejáró vagyok. Megpróbálok minél kevesebbet az SZTK-ban várakozni!
kereső
@bencemacska:most már rendben vagy, a körülményekhez képest?
grincss
Késő bánat, előbb kellett volna gondolkodni!
F_Viktor
@Commenter: Írod:
" Én nem akarok vért, ezekért vért, könnyet ejteni..."

Pedig anélkül nem fog menni, az élet minden területéről el kell zavarni az oligarcháit is.
Commenter
@kereső: az ám, olyan nemzeti-szocialista-keresztény szárnyúakra nyilván.

www.youtube.com/watch?v=oAj6h5pbtiY
Commenter
@F_Viktor: azt hiszem igazad van/lesz...ha nem maguktól dőlnek össze.
Sámannus
@F_Viktor: Még az is lehet, hogy a szerb orosz és ukrán maffia fegyverrel is mellé áll.
A nemzetközi maffia akár egy nemzetközi konfliktusig fokozhatja a feszültségeket.
NEM orbán kormányoz, hanem a maffia! A kormányzás kizárólag a rablásnak van alárendelve.
Amikor azt mondják, hogy rendezik ezt vagy az,t MINDIG lopást rendeznek!
Ha egyeztetésről beszélnek, mindig a maffiára értik, nem az emberekre.
Commenter
@Sámannus: megmondta hogy nem kormányoz, nem az a dolga. Őfelsége kérlek, irányít és nem kormányoz.
F_Viktor
@Sámannus: orbán már bedarálta a magyar maffiát, a fajsúlytalanok maradtak orbántól függetlenek, a nagyoknak már ő a keresztapjuk.
Ukrán, orosz maffia nem valószínű, hogy Magyarországra átugornának a zavaros időkben, inkább putyler küldene pár száz szabotőrt (nagy részük már orbán tudtával az országban tartozkodik, aminek a NATO (sem) örül).
24.hu/kulfold/2017/09/15/miert-feszit-szazezer-orosz-katona-europa-hataran/
Sámannus
@Commenter: Majd megépíti a csuti kisvasutat négysávosra. Elterelik a Dunát neki, és repülőteret bővítenek a disznóól mellé, de itt értelmes dolgot ahogy eddig nem, ezután sem fognak.
Commenter
@Sámannus: Rémálom a köbön amit írsz! :(
Sámannus
@F_Viktor: Azok a csapatok, amiket az oroszok, ukránok irányítanak itt vannak az országba, ők biztosítják a biztonsági őrséget a maffia beruházásainál. Lerendezik a tiltakozókat, mint a legjobb légiósok, ők a legfőbb bizalmi embereik védelmét is ellátják. Mit gondolsz hogyan lehet a fákat a Margitszigeten irtani engedély nélkül. Nyugodj meg vannak itt csapataik, nem is kis számban szerintem a honvédség is azért van legatyásítva, hogy nehogy a nép oldalára álljanak. Nézd meg Méhszaros pénzét a seregre fordították volna, nem kellene leselejtezett amerikai tragacsokkal, és kimustrált helikoptereket foltozni, és mások szétdobált surranójában verni a vigyázt az alakulótéren.
Most is vesznek egy rahedli cseh fegyvert szétszedve, és nálunk lesz összerakva.
Én azt sem hiszem el, hogy nem a selejtben kaparászott valamelyikük, hogy azon is zabráljanak.
Sámannus
@Commenter: Berendeznek neki egy játszóteret, vagy szobát, és el van benne mint a hülye gyerek, hogy ne kelljen a környezetével sem foglalkozni, és viszont.
Commenter
@Sámannus: nem túl nagy neki ez az ország mint játszótér?/ :(((
Sámannus
@Commenter: Én a csuti játszóteret illetően, és a kabinet irodát mint elszeparált területet értelmezem ezeken a játszótereken, ahonnan "irányít/vezet/kuksol/kussol"
karma1
@bencemacska: 18.41-re: Aranyom, az nem veletlenul a Kisgomboc meseje? O volt az, aki onallositotta magat, leugrott a fustolorol, elhatarozta, hogy o lesz a legnagyobb, es MINDENT bekapott ami az utjaba esett, es egyre csak dagadt, dagadt, mig a vegen fel nem robbant.?
Mar nekem is csak remlik a nepmese, volt vagy 56 eve, hogy olvastam...:o)))
bencemacska
@karma1: ma, 23:38
Ez másik. A kisgömböc mindent bekap, felfal.
A béka meg addig akarja magát felfújni, míg akkora nem lesz, mint az ökör. Ő levegőt szív magába, míg szét nem pukkad!
verőce21
Az "elzavaráshoz" forradalmi lendületre lenne szükség. Márpedig Magyarországon nincs forradalmi hangulat!
Még akkor sem, ha néhány- száz vagy ezer megfizetett tüntető erőtlenül, meggyőződés nélkül masírozgat, vagy itt a blogon verik a fotelből a tam-tamot, a nagy fo-fo-forradalmárok.
Le lehet nyugodni a pics@ba!
karma1
@bencemacska: Szia Dragam, Te vagy mindig a megmentom, amikor valamilyen otthoni videorol vagy tv kozvetitesrol van szo:

MNas: Nagyon remelem, hogy nincs komoly baj Veled, es nem szorulsz az egyre jobb magyar egeszsegugyre!
Gyogyulj meg, Kedves mielobb, es persze teljes mertekben!...:o))) Ha gondolod, hogy valamiben tudok segiteni, ird meg priviben. Mindenkeppen segitek, ha tudok...:o)))
karma1
@bencemacska: Koszi a meset is,...:o)))) Mindig is szerettem a meseket...:o)))
bencemacska
@karma1: tegnap 23:59
Már készülődök beszámolni, hogy mi történt, de nagyon gyorsan történt az egész
Egyenlőre képtelenek átállítani a gyógyszereimet, főleg a vérhígítókkal nem bírnak!
Még egy értágításom is hátra van!
karma1
@bencemacska: Van otthon Aspro Clear?Ez egy pezsgotabletta, ami verhigito is egyben, mindjart irok Neked a priviben..:o)
Jozefina
Teljesen igaza van Hadházynak!!! Az ellenzéki oldalnak teljes egészében az utcai polizálást kéne választania és nem szavazógépként aszisztálni és ezzel elismerni orbán legitimitását!!!
Commenter
@durbincs: minek írogatsz ide és pont nekem, egy senki panelprolinak szerinted?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.