A TEK, a Nemzetvédelmi Egyetem és a Készenléti Rendőrség használhatja majd a területet a hírek szerint.

Sportkomplexumot alakítanak ki a hírhedt Hős utcai "gettó" helyén – olvasható a Népszavában

Sportkomplexum lesz a Hős utcai "gettó" helyén

Fotó: Google Street View

A lap szerint a tervek alapján a komplexum összesen 9200 négyzetméteren fog elterülni, "a műfüves focipálya mellett egy rekortán pálya, valamint egy ezeket körülvevő futópálya is épül majd, a kiszolgáló épület 300 négyzetméteres lesz. A sportpályák mellé utcai fitnesz eszközöket is telepítenek. Kiválasztották a fasor fajtáját, valamint kijelölték a parkolók helyét is. Miután a szomszédos telkeken vannak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség épületei is, valószínűleg elsősorban az ezekben az intézményekben dolgozók használják majd a sportpályákat."

A Népszava úgy értesült, a két lebontásra váró házat várhatóan 2019-ben ürítik ki, azt ugyanakkor a lakók továbbra sem tudják, hogy hová is fognak onnan költözni. 

"A legtöbb lakó attól tart, hogy a házban felhalmozott adósságra hivatkozva egyszerűen az utcára teszik őket, miközben ők rendesen fizetnek, vagy mindössze 3-4 millió forintos kártalanítást kapnak, amiből nem tudnak majd másik lakást venni. A házakban élők egy része abban reménykedik, hogy tulajdonukért cserébe önkormányzati lakást kapnak majd" – olvasható a cikkben.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Pedig elnézve az ellenük felhozott "tényeket" lehet,hogy "agyaggalambnak" használják őket!Az épüplő lőterek valamelyikén!
ágimami
Mi már épülhetne, mint sportkomplexum??? Másra nincs is szükség!!!
"A házakban élők egy része abban reménykedik, hogy tulajdonukért cserébe önkormányzati lakást kapnak majd"
Szerencsétlenek addig álljatok fél lábon, amíg lakást kaptok, mert hiszen "SENKIT NEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN!!:DDD
tudode
A stadionerdő, a sportkomplexum ... j e l z é s é r t é k ű, hiszen sportot csinál ez a .. g a l e r i ... még a szegények nyomorából is!
.
Szoc. lakásépítésre sztük nincs szükség, hiszen van .. u t c a .. is, ahol el lehet él-dögélni, de a FÉLRESIKERÜLT .. ő f e l s é g e .. már azt sem tudja hány ,, ó l j a .. lett/van!.Még a kutyájának is jobb dolga van valamilyen .. p u s z t á n, mint a fél országnak a csupasz alfele!
.
Büntetése/sük a .. F É L - E L E M, a bűjkálás, a mellédumálás!
Commenter
Mi más is épülhetne mint sportkomplexum, a főcsikaképzők számára! Citius, Altius, Fortius, azaz gyorsbban, magasabban előre. A diktátorok előszeretettel használták és használják az élsportot saját maguk és hatalmuk fényezésére és erősítésére. Nem véletlenül akart ez itt olimpiát, meg kap minden vb rendezése után, mint fuldokló a szalmaszál után. Hitler is rendezett olimpiát, pont a világégést megelőzően. Az élsportolók teljesítménye természetesen tiszteletre méltó akkor van baj amikor a regnáló hatalom ezt rossz célból sajátítja ki. Itt és most éppen ez történik, lásd a focit (ebben ugyan világvertek vagyunk) az úszás (külön uszodakomolexum a Hosszú-Tusup (ex) házaspárnak,valamint most már a gyorskorcsolyázókhoz is dől a pénz miközben a kórházak sürgősségijén emberek halnak meg az ellátatlanság és lassan a szakemberhiány miatt is nap mint nap...
sokanvagyunk
A készenléti rendőrség eddig is - talán egy kicsit sűrűbben - használhatta volna a területet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.