Magyarország sokat tanulhat abból, ahogyan megpróbálják a kolumbiai gazdaságot a világ egyik versenyképesebbikévé tenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Juan Manuel Santos kolumbiai elnökkel.

Orbán szerint Magyarországnak és Kolumbiának is nagyratörő tervei vannak

Juan Manuel Santos kolumbiai államfő (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2018. május 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kolumbiának nagyratörő tervei vannak a jövőre nézve, ahogyan a magyarok is nagy terveket tűztek ki maguk elé – hangsúlyozta a kormányfő a Nobel-békedíjas kolumbiai államfő társaságában tett sajtónyilatkozatában, úgy fogalmazva: Kolumbia "számos olyan dolgot csinál, amit mi, magyarok is megtanulhatunk, lemásolhatunk, átalakítva, de felhasználhatunk".

Juan Manuel Santos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az első államfő lehet, aki meglátogatja az újraválasztott magyar miniszterelnököt. Szavai szerint Orbán Viktor olyan politikát képvisel, amely nagyon hasonlít a versenyképesség érdekében folytatott kolumbiai politikához.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kulabombaafityiszre
Kolumbiának a drogkereskedelelem révén,nálunk meg az orbán maffia,lopás elősegítésére vannak nagyratörő tervek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kulabombaafityiszre
Kolumbiának a drogkereskedelelem révén,nálunk meg az orbán maffia,lopás elősegítésére vannak nagyratörő tervek.
kulabombaafityiszre
Lehet vitya is a lopott pénzből beszáál a kokó bizniszbe.
lampa laz
@kulabombaafityiszre: reménykedjünk, h úgy is végzi mint a drogbárók... akik, korán halnak.
nezelodo
Ha nálunk is lesz kokainreptér, majd ráfogják a "liberális hőzöngőkre".
rohács1926
Orbán nagyratörő tervei már az elmúlt 8 évben nagyrészt valóra váltak. Az elkövetkező nyolc évben minden bizonnyal teljes egészében be is teljesülnek.
Ami nálunk megvalósulni látszik az a délamerikai banánköztársaság maffiaállamának és putyini- erdogáni diktatúrának zagyva keveréke.
Persze én már öreg vagyok, biztos rosszul látom a dolgokat... Meg lehet, hogy pesszimista vagyok. vagy nem?
karma1
@rohács1926: Nem Veled van a gond, Kedves...:o(( Jol latod, orban rajott, hogy meg tobb penzre van szuksege - mar semmi nem eleg neki -, es tenylkeg elkepzelheto, hogy atterunk a makgubo termesztesere, meg nagyobb uzemben, viszont a magyar haziasszonyoknak karacsony elott megsem lesz kaphato egy deka sem.
nincs a vilagon meg egy olyan orszag, ahol ennyire szabadon vasarolhatnal ENNYI makot...(Ha van ra penzed, akkor egy kilot is vehetsz egyszerre. Itt nalunk, Uj-Zelandon 4 dekat vehetsz egy picike kis dobozban. Makosbejgli keszitese technikai okok miatt kilove.

Hat remelem, hogy annyira bekapzsisodik, hogy hasonlo vege lesz neki is, mint egy drogbaronak. Viszont akkor javaslom, hogy Duterte orszagaba ne nagyon utazzon, mert ott ez a ve'rmes allamfo sajatkezuleg fogja leloni, mint ahogy mar tobb drogdilerrel is tette.
kulabombaafityiszre
@lampa laz: ma, 14:45
Egy jövőbe látó szóljon belőled.:))
justhpeter
Most, hogy már sorra jönnek a "Helló Röfi" unokái, bizony sok pénz is kell, hogy ők se dolgozzanak életükben.
Equus1
Lassan elfogynak a még ide invitálható kormányfők... A biztosítást nyilván a Medellin-kartell és a TEK adta.
Amúgy az ópiátok és a kokainszármazékok között csak annyi a közösség, h azt vmikor az USA felvetette az üldözendő dolgok közé a cannabissal együtt... ha már megszűnt a prohibíció, akkor legyen mivel foglalkoztatni az FBI-t.
Mák nélkül nem lenne nekünk Byron, kokain nélkül Freud, a cannabisról meg éppen most derült ki, h lényegében gyógyszer...
Hogy Új-Zélandon mit gondolnak a mákról, egy dolog... Vmi hasonló ahhoz, hogy itt a mi családunk roppant kedves őrzője egy argentin dog, ami Új-Zélandon tiltott fajta...
Mindez persze nem vátoztt azon, h similis simile gaudet... egyik a kokacserjéből él, gazdagszik, másik a pszichedelikus utat, a vallást választotta.
karma1
@Equus1: Nehogy azt hidd, hogy a komenista Magyarorszagon, 48 evvel ezelott nem tudtak az orvosok, hogy mire jo a Mari Huana,...:o))) Anyukam egy gyogyszerallergia miatt asztmas lett, abbol is azonnal a legsulyosabb fokozatot valasztotta , es az orvosa egy gyogycigarettat irt fel neki. Anyukam sohasem dohanyzott, igy nem is tudta elszivni - de kivaltotta -, es odaadta a szomszed neninek, aki szinten asztmas volt, de azert, mert egesz eleteben annyit dohanyzott, mint a gyarkemeny. O szivesen elfogadta a cigit, nem is volt baja a letudozessel. Iszonyu budos volt ez a cigi, es csak itt ertettem meg 48 ev utan, hogy amit Anyunak adtak, az nem volt mas, mint marijuanas cigi, ami VALOBAN teljesen megszuntette a sulyos rohamokat. (Itt a birkanyirok meg a fiatalok hasznaljak fajdalomcsillapitonak es teljesitmenynovelonek, sikerrel).
Madácsi Pali
A z Orán klán be kíván szálni a kábítószer előállításba és terjesztésbe, ha elapad az uniós pénzforrás.
karma1
@simmering73: Naaa, azer a kolumbiaiak valamivel elorebb tartanak es nem annyira korruptak...:o))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.