A hegedűművész lájkolóinak száma naponta tízezerrel nőtt, még Kasza Tibor egymilliós táborát is sikerült megelőznie. 

Durva: a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított Mága Zoltán ellen

Fotó: Wikipedia

Csakhogy ezek a lájkolók leginkább bangladeshi, indiai és pakisztáni felhasználók voltak. Ezekben az országokban bevett szokás, hogy kamu profilokat adnak el azoknak, akik pillanatok alatt akarnak lájkolókat gyűjteni. 

A 444.hu megkereste az üggyel kapcsolatban a gazdasági Versenyhivatalt és nem várt választ kapott:

„A Gazdasági Versenyhivatal a folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálja, hogy a Mága Zoltán előadóművész Facebook oldalán hirtelen jelentős mértékben (több százezerrel) megnőtt like-ok száma arra a körülményre vezethető-e vissza, hogy a Mága Zoltán előadói tevékenységét szervező, népszerűsítő eljárás alá vont vállalkozások valódi kedvelések, valódi fogyasztói tetszésnyilvánítás nélkül, ellenszolgáltatás fejében jutottak-e ezen új kedvelésekhez és követésekhez.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható. Az eljárás jelenleg folyamatban van, így arról további tájékoztatást nem tudunk nyújtani.”

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@szaboria1: Ha mar nagyon akarnak vizsgalodni a kornyeken, miert nem azt vizsgaljak, hogy csalt a photoshop-okkal, amikor Barbra Streisandot meg Celin Diont rakta maga melle a kepre, csak hogy meg tobben lajkoljak?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KisGenyo2
Miért ezt tiltja valamilyen törvény?
KisGenyo2
Van már kamulájk ellenes bizottság a parlamentben? XD
szaboria1
Már kamu lájk is kell neki? Igaz elég kamu már maga is. Igaz még lemezre sem tudott felzenélni.
kisrigó
Ez most a magyar igazságszolgáltatás legfőbb gondja?! Pótcselekvés, parasztvakítás! Kit károsított meg tessék mondani? A saját pénzét arra költi, amire akarja! Nem közpénzt lop, mint a NER- társak!
karma1
@KisGenyo2: Valoszinu ok Bangladeshben videokat lajkolnak, amit feltehetsz a Feszbukra is, es akkor viszont minden lajk Neked jelent bevetelt. (Ne kerdezd, hogy ez hogy mukodik, csak tudom, hogyha akar Te is felteszel magadrol valamilyen nepszerunek szant videot, amiert rengeteg lajkot szeretnel kapni, akkor azzal Te komoly penzeket kereshetsz)
karma1
@szaboria1: Ha mar nagyon akarnak vizsgalodni a kornyeken, miert nem azt vizsgaljak, hogy csalt a photoshop-okkal, amikor Barbra Streisandot meg Celin Diont rakta maga melle a kepre, csak hogy meg tobben lajkoljak?
Eladott Ország
A Versenyhivatal azt nem vizsgálja, hogyan lett a mészároslőrincnek hirtelen ennyi mindenféléje?
Állítólag ez lesz az új sláger, hogy
"Százezernek ötven a fele
egye meg a fészkes fekete fene"
uploads.disquscdn.com/images/1755ab1792981fcaff3243b3cc19756bbfe89e2ba7193a0f9382112a47d2bcf4.jpg?w=600&h
picike1
millios tételekben nagyságrendbenn lájkolják a youtubon is ott kell vizsgálódni azt meg még fizetik is aha, de nem ellenőrizhető ez olyan !
picike1
rajongója vagyok én is ő az aki tud !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.