A Jobbikkal is tárgyalna az MSZP a budapesti főpolgármesteri tisztség megszerzése érdekében. Tarlós nem árulja el, hogy elindul-e 2019-ben a főpolgármesteri székért.

Korainak tartja Tarlós István azokat a kérdéseket, amelyek főpolgármesteri jövőjéről szólnak. Annak ellenére, hogy a téma már régebb óta napirenden van a miniszterelnök, a Miniszterelnökséget vezető új miniszter, Gulyás Gergely és közte.

„Néhány feltétel teljesülése szükséges ahhoz, hogy én komolyan elgondolkodjak. Ami biztosan kizáró ok, az a közvetlen választás elmaradása”

– fogalmazott a főpolgármester az ATV Híradójának.

A Jobbik egyelőre nem áll elő konkrét jelölttel. Z. Kárpát Dániel Híradónknak arról beszélt, Budapesten sokkal inkább van esély a főpolgármesteri szék ellenzéki betöltésére, mint a vidéki nagyvárosokban.

„Ez egy komolyan veendő csatatér lesz a jövőben, de nagyon korainak tartanám a Jobbiknál egy tisztújítás közeli állapotban bármiféle személyi találgatásokba bocsátkozni”

– mondta a Jobbik alelnöke.

A szocialista Horváth Csaba szerint végül egy jelöltnek kell maradnia a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

Az MSZP-s Horváth Csaba tárgyalna a Jobbikkal a főpolgármesterségért

„Én azt szorgalmazom, hogy legyen a főpolgármester ügyében is előválasztás, és az előválasztáson szándékozom indulni”

– jelentette ki a szocialista fővárosi képviselő. Horváth Csaba szerint a Fidesz jelöltjével szemben egy jelöltnek kell állnia.

Az ügy érdekében az MSZP a Jobbikkal is tárgyalna. Horváth Csaba azt mondta: ha a párt leszámolt a korábbi „rasszista, nacionalista, túlzó politikájával”, és mérsékelt konzervatív irányba halad tovább, úgy tárgyalóasztalhoz ülnének jobbikosokkal a szocialisták.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/ Koszticsák Szilárd

(ATV)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Horváth Csaba. Édes Istenem. Az aki képes kiállni egy tök üres buszmegállóba és közben arról beszél, hogy közlekedési káosz alakult ki a városban. Nincs az ellenzéknek egy élesebb pengéjű fegyvere a Horváth Csabánál?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
png
Egy beteg, idióta. elfajzott világban, csak a beteg elfajzott idióták érzik jól magukat!
Erre emlékezz, amikor rád szakad az ég, és próbálsz elbújni barlangokba, odúkba, kövek közé.
És amikor a legjobb barátod a Félelem lesz.
Ő ott lesz veled mindig.
Nem hagy cserben.
Beléd kúszik-mászik, szétterjed a testedben a lelkedben, az elmédben - ahogy táguló szemedben ott szűköl az állat.

"Meztelen emberek sírgödrüket ássák,
Kopognak a rögök, de ők már nem hallják"

Azt hiszed túlzok.
Fogalmad sincs a túlzásról, ami azt az időszakot jellemzi, ami a véghez vezet.
Ha a Bibliából idéznék arra az időszakra vonatkozóan, megzavarodnál.

És akkor most megint Istent okolod.
De ha látnád az összes szenvedést, halált, mocskot, vért, amit az emberek okoztak egymásnak - csak egy kérdésed lenne: Isten miért várt eddig?
Oka van ennek - amit nem ismersz.
"Hála" a kereszténység papjainak, akik valójában az ördög cimborái - MIND !!!
Rosszul hangzik?
Pedig ez van.

Szépen akartam befejezni (megígértem valakinek, hogy szépen fejezem be), pl egy George Bernard Shaw idézettel, de nem sikerült.
Elbasztam!
Lelkem rajta.

Na jó, legyen az ígéretem szerint:
"Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze."
png
Jöttem, láttam és... visszamennék.
Győzőn az, akinek két anyja van!
Nem kell mindig személy szerint győzni ahhoz, hogy nyerjen az egész világ.
png
Bakker, megint elbasztam.
Most elmegyek keresni egy másik George Bernard Shaw idézetet.
Azt a-paszta, rengeteg jót találtam.
Most akkor melyiket?
Igazából mindegyiket szeretném.
Akkor most melyiket?
Néha a sok is kevés, néha kevés is sok(k).

Legyen mondjuk ez:
"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani."

(Ugye érted, barátom a bajban?)
Eladott Ország
@lampa laz: tegnap, 1:20; Nincs kizárva, hogy a csúti nem csak a nyugdíjasokat kereste meg Bözsi utalvánnyal, hanem ez ellenzéki pártokat is. Már annyit közpénzt összelopott, hogy az egész ellenzék csak egy kiadási rovatban szerepel az államháztartásában. Aki meg rosszul viselkedik vagy nő a népszerűségi indexe, ott van az ÁSZ és fegyelmez, elveszi tőlük a pénzt.
lampa laz
@Eladott Ország: (9:49) Ez az okfejtésed baromira tetszik, szerintem Te vagy az első aki erre a lényegre rájött!! Igazi leleplezése az ellenzéknek. Eddig sem bíztam bennük túlzottan, de mostantól rám ne is számítsanak.
terlasz
Naná, hogy új ellenzék kellene, nem ám mindjárt új, fideszmentes kormány! Álmodozzunk csak és a "haza fényre derül".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.