Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten – közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.

A tisztújításon 556-an vettek részt, ebből 554 érvényes szavazat érkezett a két jelöltre.

Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke

A verseny szoros volt, de végül az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, Sneider Tamás 298, Toroczkai László pedig 256 szavazatot kapott. A végeredmény azt jelenti, hogy a Jobbik várhatóan Vona Gábor által kijelölt néppárti vonalon halad tovább a Toroczkai képviselte radikalizmus helyett.

A kongresszuson felszólalt Vona Gábor, aki önkritikusan értékelte az elmúlt két évet. A tisztújítás az elnökhelyettesek, majd az alelnökök megválasztásával folytatódik.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/Kovács Tamás

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Kívánok sok sikert neki. Főleg megegyezni a belső ellenzékével és korrekt ellenzéki kapcsolat kiépítését valamennyi ellenzéki párttal!!!
terlasz
Ez azt jelenti, hogy legalább 50%-ban jelen van még a jobbikban a náci vonal. Nem tudni, hogy szakadás lesz-e a vége vagy folytatódik a sunyiskodás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.