A vásárosnaményi rendőrök csalás miatt vádemelést javasolnak egy hajdúdorogi nő ellen.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság csalás  miatt folytatott büntetőeljárást L. Edit 32 éves hajdúdorogi lakos ellen.

A 32 éves hajdúdorogi nő nem létező traktorral 400 forinttal verte át a vevőt

A lezárt nyomozás adatai szerint a nő 2017. szeptember 25-én egy internetes hirdetésben mezőgazdasági vontatót kínált eladásra 800.000 forintért. A hirdetésre hamarosan jelentkezett egy aranyosapáti lakos, akivel telefonon megegyeztek, hogy megveszi a traktort.

Megállapodásuk szerint a sértett átutalt a gyanúsított bankszámlájára előleg címén 400.000 forintot, melyet követően a hirdetőt többé már nem tudta elérni. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított még aznap felvette egy hajdúdorogi bankautomatából az átutalt összeget.

A 32 éves nő a sértettnek ezzel 400.000 forint kárt okozott. A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt rövid időn belül azonosították, majd 2017. december 14-én gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte a Vásárosnaményi Járási Ügyészségnek.

(police.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
MODERÁTOR???
Kicsit jobban kellene figyelni a címre, mert nem mindegy hogy 400.-Ft-al, vagy 400.000.- Ft-al verte át a nő sértettet!!:DDD
Egyébként én biztos nem utaltam volna előre a semmiért ennyi pénzt!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus1
"A 32 éves hajdúdorogi nő nem létező traktorral 400 forinttal verte át a vevőt" ... három nulla az semmi, de ha a szerkesztő úr fizetésének a végéről hiányozna???...
papa.49
Ez bizony az abszolút nem mindegy kategóriába tartozik ))))))
szexuális tárgy
Wartburgot lakókocsival cserélek traktorra.

http://bucket.carmodel.com/images/cm-lg/55113...

"Szeretem a pollenszezont" jeligére.
Equus1
@szexuális tárgy: jaj, ha nékem lenne egy ilyenem!!! ...nem adnám egy vak lóért sem. Nepál, Chile, Fokváros, Paolo, Vanuatu... mind, mind csak csodálni tudnának... Enyém lehetne a világ a Falkland-szigetektől a Spitzbergákig (Ferenc József fődjit ki nem hagynám)
levarosbukta
Az is hülye aki látatlanban elutal ennyi pénzt. Egy percig nem sajnálom.
terlasz
Utálom az olyan vadbarmokat, akik bedobnak egy marék betűt és majdcsak formálódik belőlük valamilyen iromány.
A vásárolni szándékozó pedig megérdemli a sorsát, ha látatlan tárgyra szórja a pénzét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél