Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármester Facebook-videóban számolt be arról, hogy a város mennyire el van adósodva. 

A független hódmezővásárhelyi polgármester egy jó egyórás Facebook-videóban válaszolt az ellene felhozott vádakra, amelyben mindezek mellett elmondta a város anyagi helyzetét is, ami finoman szólva sem fényes. 

Márki-Zay: a fideszes városvezetés még az előző polgármester temetését sem rendezte

Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

A 168 óra cikke szerint "nem a néhai polgármester, Almási István temetése volt az egyedüli, amelyet a korábbi hódmezővásárhelyi fideszes vezetés nem fizetett ki tavaly. Általában nem fizették ki a számlákat, mert nem volt pénze a városnak. Sok száz milliós tételek húzódtak át egyik évről a másikra, az éppen érkező fejlesztési pénzekből sikerült fenntartani az önkormányzat működését" – mutatta be a helyzetet mostani városvezető.

Márki-Zay Péter arra is kitért, hogy idén januárban egy egymilliárdos fejlesztési forráshoz nyúltak hozzá még a fideszes városvezetők annak érdekében, hogy ne derüljön fény a tényleges likviditási helyzetére Hódmezővásárhelynek. De az is kiderült, hogy az önkormányzat 240 millió forinttal tartozik a városi kórháznak.

A videóban arról is beszélt, hogy "még mindig nem tudtak 3-4 embernél többet találni, aki arccal és névvel vállalja azokat a rágalmakat, amelyeket a helyi Fidesz szokott hangoztatni", de azt továbbra is hihetetlennek tartja, hogy magukat demokratának és konzervatívnak mondó emberek elhiszik a kormány hazugságait.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Kemény menetei lesznek még a polginak, az önkorival szemben !!!
Remélem sikeresen megoldja a helyi problémákat, mert a lézeres ahol tud OTT BETART NEKI AZ EMBEREI RÉVÉN !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Kemény menetei lesznek még a polginak, az önkorival szemben !!!
Remélem sikeresen megoldja a helyi problémákat, mert a lézeres ahol tud OTT BETART NEKI AZ EMBEREI RÉVÉN !!!
simmering73
Szerintem nincs az a fideszes vezetésű város, ami a legaljáig nincs eladósodva. Majd kifizetjük, mint az előzőt.
nusika
...egészséget és sok sikert a munkájához!
colibri
Lehet az égig magasztalni a fideszt, naponta bizonyatást nyer, hogy nagy szar az egész!
tudode
Klónozni kellene Márkí Zajt jobboldaliként, mert ebben a kaparjkúrta, KISKIRÁLYKODÓ orbanisztánban ... f e h é r h o l l ó n a k.. tűnik, és mit mesterkednek a karakterjének a meggyílkolásán, mert .. e b b e n .. a közegben ő nem sikk!
.
Szívet, lelket melengető
.
----- Márki-Zay: A szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/25/amikor_mindenki_hodmezovasarhelyre_figyel/marki-zay_a_szeretet_hatalma_legyozte_a_hatalom_szeretetet/
papa.49
Az hogy résztvettek a temetésen nem jelenti azt automatikusan, hogy ők is fizették !!!
JAJMÁR
@Pegero: Igen, el tudon kkėpzelni, hogy a szàmlàt mėg nem rendeztėk.
Nem vitatja senki, hogy a szomorú esrmėny megtörtėnt...
tudode
@Pegero: .
Elképzelhető, hogy a város tartozik a temetkezési vállalatnak, mert gördíti a város adósságait!
human
@Pegero: Ne legyél már ennyire elvakult. Ha az önkormányzat költségvetésében tartozásként jelenik meg a temetés költsége, akkor szerinted ki van fizetve?
human
@Pegero: Ja, a 40 milliós ital és étel költséget amit egy év alatt fogyasztottak azt azért kifizették. Az fontosabb volt.
human
Egyébként érdemes tudni most éppen mint csinálnak a fideszes képviselők Hódmezővásárhelyen.
Mivel a fideszesek vannak többségben 4:8 arányban a testületben bármilyen módosítót át tudnak verni. Most is ezt tették a költségvetéssel. Több mint 1 milliárdos útfelújítást terveztek be. Hogy mibű? Na itt kezd érdekes lenni. Olyan bevételekkel számoltak ami eddig sem folyt be a városhoz, de valamiért meg vannak győződve, hogy most be fog folyni. Azaz 19-re kérnek még egy lapot. Ha nem jön be, na bumm. Legfeljebb eladósodik a város.

De nem estek ám kétségbe a fideszes képviselők. Még büszkén mondták a közgyűlésen, hogy eddig is így vezették a várost és még mindig sikerült valahogy megoldani, hogy ha késve is, de kifizessék az adósságokat (közben újabb adósságokat termelve). Ha arra gondoltak, hogy olyan pályázati pénzeket használtak fel amit nem lett volna szabad, akkor már érthető, hogy a várost pár hete miért értesítette a kormány, hogy gondok vannak korábbi pályázatok számláival. Ha pedig nem igazolják a számlák jogosságát, akkor lehet 1 milliárdot visszafizetni.

Összefoglalva a fideszesek az útfelújítással és a kétes pályázatokkal együtt több mint 2 milliárdos adóssága akarják kergetni a Márki-Zay által vezetett önkormányzatot.
human
Egyébként néztem az echo tévén egy részletet abból a valamiből amit összevágtak MZP-ről. Egy bácsikát megkérdeztek mi a véleménye MZP-ről. A bácsi azt mondta, hogy egy buta ember. Hisz akinek ennyi munkahelye volt az biztos alkalmatlan a feladatára :)
Sámannus
Csak köszönettel és hálával tartozunk ennek a derék magyar embernek.
Kívánok neki erőt, és egészséget, és sok támogatót, hogy végig járhassa a vállalt útját.
karma1
@Pegero: Az, hogy egy futyiszes vezeto megjelenik egy masik futyiszes temetesen, az a vilagon semmit sem jelent, legfokeppen azt nem, hogy ki is fizetik a "sajat halottnak tekintett" elhunyt temeteset!
Ez basic knowledge, te nagyon sotet...
Zeta
@papa.49: főleg, ha az ő keze is benne van a mutyikban..
vladimir putin
halottakra választásokon van szükség, utána rohadjanak meg az árokparton.
Desischado
Mindenféle módon betartanak a polgármesternek. Remélhetőleg az önkori választáson bukik a fideszes vezetés!
vladimir putin
@Desischado: álomvilágban élsz. Orbán cigánylogikája szerint pont azért lett 5 év az önkormányzati választások intervalluma, hogy a lukas 1-2 évben pont jól ki lehessen nyírni az ellenzéki önkormányzatokat.
Például Hódmezővásárhelyt.
Én is itt élek, Te is itt élsz, én észrevettem, Te miért nem?
kisrigó
Úgy látszik, hogy itt is az eddigi jól bevált recept szerint élt a vásárhelyi vezetés. Nem baj, ha adósságból működik a város, majd a jóságos fidesz kormány kifizeti, ha jól viselkedünk. Nehogy már lemondjunk az ügyesen lepapírozott "alkotmányos költségekről!" Hát az nagy gáz, ha valóban tartoznak az Almási úr temetési költségével! Simán része lehet a görgetett adósságnak. A temetkezési cég persze, hogy hallgat, mert nem szeretné, ha ellehetetlenítenék a működését a városban Persze, most megszólalhatna, hogy igaz vagy nem, amit a polgi állít! A jelenlegi polgármester egyik bűnének rótták fel, hogy "nem tiszteli az emlékét"! Esetleg lézer nertárs utána járhatna, de valószínűleg tudja az igazat, azért is kussol!
karma1
@Pegero: 23.46-ra: B+ te nagyon sotet, lehet, hogy mi vergodunk, DE TI CSALTOK ES HAZUDTOK! (Mondjuk en nem vergodom, mert nem elek otthon).
A vergodesbol elobb-utobb ki lehet labalni, de aki lop es csal, az egyszeruen csak egy bunozo marad most is, meg akkor is, ha a partja megprobalja tisztara mosni..
karma1
@vladimir putin: Nem ott el...:O) Valakivel osszeteveszted,...:o))
justhpeter
Mivel Orbán korábban is kifizetett mindent helyettük, joggal hihették, hogy így is mehet, csak ezzel a többi települést is meglopták. Persze a minta nem volt egyedi, a többi nemzeti-keresztény nagyváros is így tett - Pécs, Debrecen, Miskolc.
Jozefina
Az önkormányzati választásokon mindenütt ki kell ütni a fidesz-kdnp jelölteket!!! Ma már mindenki láthatja, érezheti, hogy mindennek a rákfenéje orbán diktatúrája!!!
papa.49
@Zeta: Olyan mértékben hogy azt el se tudjuk képzelni, egy biztos az a cég amelyik az utakat építi az övé ...
papa.49
Azt se feledkük el a lézerescserpákjankó a polgármestersége alatt összehozott a városnak 22 milliárd adósságot, ezen el lehet gondolkodni, már akinek van mivel !!!
Most ugyanez folytatódott a mostani önkori alatt !!!
colibri
@karma1: Csak hab a tortán, hogy orbán olyan emberminisztert választott, aki szinte kizárólag a Tízparancsolat betartására hivatkozik. Mit lehet erre reagálni? Sírjunk, vagy nevessünk??
karma1
@human: Ja, mert a bacsika meg szavazhat tudatanak teljes birtokaban, ugyebar... A ven hulyeje...:o(((( 22.19-re
karma1
@colibri: Plane, ha azt nezzuk, hogy maga az egesz fidesz, a kormanyt is beleertve tokeletesen megbukna egy olyan vizsgan, ahol CSAK a tizparancsolat ervenyesulhetne. Szegeny ven hulye, borzaszto, ha az ember ertelmes orvosbol hulye pappa degradalja magat...
colibri
@karma1: Saját magukat cáfolják, hazudtolják folyamatosan. De olyan szavazóbázis mellett, amilyennel a fidess rendelkezik, bármit mondhat és tehet, sajnos.
Sámannus
@Jozefina: Tudnak ők odahaza is lopni, mert a vő nem világított ki minden utcát, volt olyan városrész ahol sötétedés után nem lehetett közlekedni. Persze azt igazságosnak tartják most is...
nezelodo
Ahogy elnézem ez a polgi nem vogja ünnepelni saját sikereit 2030-ban Lázárhelyen.
nezelodo
Miért ne hinné el a nagyérdemű a történetet, ha azt is elhitte, kétkedés nélkül, hogy a Vona mecsetet épít, és szemöldökcsipeszt használ, meg azt, hogy csak Magyarország számít...
human
@justhpeter: Pécs külön érdekes eset volt. Orbán bejelentette, hogy Pácsen Tibocz led világítást akar fejleszteni. A városvezetés pedig vigyázba állt és azonnal átírták a város költségvetését és felvették a szükséges hitelt. A LED világítás elkészült, a város pedig eladósodott.
csak úgy....
@colibri: 8:28 Ez gyakorlatilag egy jó hír mert a VII. ne lopjba bele fognak betegedni...stb...
colibri
@csak úgy...: Ne gondold, hogy Kásler doktor intelmei miatt abbamarad a lopás és inkább belebetegednek a fidessesek, de nem folytatják az illegitim meggazdagodást. Ez is egy pávatánc, egy hazugsággyár, az új miniszter többezres nyelvcsapással bír orbán hátsója körül és közben hülyeségeket beszél. Ha normális lenne, el sem vállalta volna a tolvaj csaló kormányvezető miniszteri felkérését.
Peller Anikó
Jó ég, mennyire hiteltelen ez a fickó ! De majdcsak vesz fel hitelt és akkor hiteles lesz mint a kibaszott fideszes garnitúrha.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.