Nyár közepéig is eltarthat, amíg hazakerül Szabó Gáborné Mária, a csengeri asszony, akit csalás miatt tartóztattak le Svájcban.

Szabóné egy mesés, 1300 milliárd forintos külföldi örökségre hivatkozva tehetősebb hajdúsági és szabolcsi emberektől kért kölcsön pénzt. Volt, akitől néhány milliót, de olyan vállalkozó is akadt, aki az évek alatt több mint százmilliót adott neki.

Nyár közepéig eltarthat, míg hazahozzák az elfogott csengeri örökösnőt

A Blikk megtudta, hogy a svájci hatóságok is vizsgálódnak, többek között a magyarországi bűncselekménnyel kapcsolatban is, amellyel Máriát meggyanúsították. Az eljárás során egy svájci ügyvéd képviseli az érdekeit.

Az, hogy Szabóné nem rendezi a tartozásait, nem szokatlan, hiszen a gyanú szerint itthoni tartozásait nem rendezte a mai napig, éppen arra hivatkozva, hogy a tetemes vagyon folyósítása megakadt. Ennek gyorsítását kérte Kósa Lajos akkori debreceni fideszes polgármestertől is, aki a nagy összegről értesülve azonnal megegyezett Máriával, hogy állampapírokba fekteti majd a pénzt. Több, közjegyző által hitelesített megállapodást is kötöttek: ezek kerültek nyilvánosságra a sajtóban az év elején.

Az ügyfelem nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz, így a normál rend szerint járnak el az ügyében

– közölte a Blikk-kel dr. Helmeczy László, Mária ügyvédje, hozzátéve: semmi többet nem kíván mondani addig, míg az asszony haza nem érkezik.

Ez pedig jó ideig eltarthat, akár hatvan napig is: így az is előfordulhat, hogy Máriát csak június végén szállítják haza, addig a rejtélyes örökség ügyének a megoldása még várathat magára.

(A rendőrség honlapja szerint a nő ellen kiadott fényképes elfogatóparancs változatlanul érvényben van.)

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: police.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Gyalog fog jönni? Az tart ilyen sokáig?
nezelodo
Nem olyan sürgős az, hogy hazahozzák, melőbb meg kell némulnia, vagy totális emlékezetkiesésnek kell elhatalmasodni rajta. Aztán oda lehet zárni a keceli gyerek mellé, ahol a műanyag lakat is rozsdásodni tud.
ila51
nem olyan sürgős , a Piszkos kéz kezet mos group újra maguk között vannak
terlasz
@ila51: Szerintem, sürgős lenne, de a svájci jogrend működik. Itthon hiába beszél, de ha ott fecseg, akkor annak nyoma lesz. Gyanítható, hogy a százmilliókat nem ő élte fel, hanem pénzt mosott nagyjaink részére...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.