A CEU "maradni akar Budapesten, ahol 26 éve van az otthona". Az utóbbi időben "biztató jeleket láttak", de ha még nyáron sem lesz megállapodás, akkor Bécsbe költözhet a Közép-európai Egyetem.

A Közép-európai Egyetem (CEU) továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa

– közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Ezt arra reagálva közölték, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten és átköltözik Berlinbe.

A közleményben kiemelték, az egyetem teljesítette "a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit", a helyzet rendezéséhez már csak Magyarország kormányának kell aláírnia a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet.

Úgy fogalmaztak, az utóbbi időben biztató jeleket láttak, áprilisban ugyanis magas rangú magyar tisztviselők látogatták meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A megbeszéléseken New York állam oktatási hivatalának képviselői is részt vettek.

A találkozó alapján az intézmény biztos abban, hogy az egyetem maradéktalanul teljesíti a jogszabályokban foglalt, az amerikai oktatási tevékenységet előíró feltételt

- jelentették ki.

A közleményben a CEU felszólította a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá.

A CEU maradna Budapesten, ezért cselekvésre szólította fel a kormányt – ha még nyáron sem lesz megállapodás, akkor Bécsbe költözik a Közép-európai Egyetem

Fotó: Google Maps

Ha nyáron nem tud megegyezni a Közép-európai Egyetem (CEU) a kormánnyal, Bécsbe költözik, így ez lehet az egyetem utolsó budapesti szemesztere

- nyilatkozta korábban Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a Washington Post-nak.  Ignatieff szerint a CEU teljesítette kötelezettségeit – most a kormányon a sor, hogy tegye meg ugyanezt.

A CEU nem kezdhet még egy tanévet ilyen bizonytalan jogi helyzetben. Felszólítjuk a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá

- fogalmazott Ignatieff.

Amíg ez megy, nem lehet hallgatókat vonzani. Nem lehet új embereket felvenni. Elvérzünk

- tette hozzá Ignatieff a Washington Post-nak adott interjúban.

Elmondta:

ha még nyáron nem születik megegyezés, Bécsbe költöznek.

Forrás: MTI, nepszava.hu, 24.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Szóval, csak szeretnének maradni! Van az a késztetés. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.