Jelentős áremelkedéssel számolhatnak az idén a Balatonnál nyaralók. A Magyar Idők által megkérdezett szakértő szerint a megugró költségek és a munkaerőhiány okoz gondot, de a szezonális termékek minőségére is nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Durva áremelkedéssel indul a Balatonon a strandszezon – 800 forintot is kérhetnek egy lángosért

Fotó: Pixabay cco

A lapnak Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) fonyódi elnöke elmondta, jelentősen nőttek a szezonális büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt, ami az árakon is meglátszik.

Hagyományosan pünkösdkor kezdődik a fürdőzési szezon a Balatonnál, de a vendéglátósok már beépítették áraikba a munkaerőhiány okozta hatásokat és megemelkedett költségeiket.

A munkaerőhiány az elmúlt évekhez hasonlóan szintén gondot jelent, ráadásul az idén kevesebb diákmunkásra számítanak, mivel a tapasztalatok szerint sokan külföldön vállalnak nyári munkát.

800 forintot is kérhetnek egy lángosért, 400 forint alatt már az "olcsóbb" söröket se kapjuk meg

A szezonális termékek ára jelentősen felszökött, a lángosért a korábbi években jellemző 300-400 forint helyett az idén akár 500 forintot is elkérhetnek, a pluszfeltét pedig további 200-300 forinttal is megdrágítja.

Az olcsóbb söröket 400 forint alatt már kevés helyen szerezhetjük be a tóparton, a félliteres ásványvízért pedig a legtöbb vendéglátós legalább 200 forintot is elkérhet.

A kereskedők is jelentős árréssel dolgoznak: a városi piacokénál jóval többet, akár kétszer akkora összeget is elkérnek a zöldségekért, gyümölcsökért

- írja a Magyar Idők.

Forrás: Magyar Idők, zoom.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
A tegnapi 500.- Ft-os lángosból mára 800.- Ft. lett? Akármilyen feltét is van a lángoson IRREÁLIS az ára, de akinek van rá pénze, vegye-egye!
Nem akarom magamat ismételni mivel tegnap már leírtam, lángos nélkül is van élet.
Majd ha a nyakukon marad, ne csodálkozzanak rajta. Nem 2 hónap alatt kell meggazdagodni!!!:DDD
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
A nagy baj az, hogy most éppen a horváth Kuna és nagyond drága lett! Ski tehát nyaralni akar/tud, menjen jó magyar wellness hotelba! 3 napot csak kibír valahogy!!!
ágimami
@papa.49: Ha le is jut a Balcsira, nem tartom valószínűnek, hogy fog 1 lángosért ennyi pénzt adni,( persze vannak kivételek, akiknek semmi sem számít!) inkább visz otthonról hűtőtáskába ételt-italt (mi is így csináljuk) és megvagyunk lángos nélkül!
papa.49
@ágimami: Pontosan, mi meg nem is járunk a Balcsira , csak Maradra, meg a Járdaszigetekre )))
1magyar
Ez mindig is így volt a Balatonon irreálisan drága volt minden. 2 hónap alatt termelik ki maguknak az egész évi bevételüket.
Aki sokallta, sokallja az 500-as lángost visz magának otthonról vagy boltban előre vásárol.
Ha én üzemeltetném én is kérnék ennyit, 200 a lángos, a sajt meg a tejföl pedig nem az ő saruk.
egyvandor
@Jozefina: Gorbánék azt hazudják csökken az adó nő a reálkereset, nincs infláció.
Aki meg nem számol utána, mekkora is pénzének leértékelődése 260 / 310 arányában, plusz mennyivel növekedtek pl. az élelmiszer árak el is hiszi nekik mert az mondta aki sohasem hazudott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.